BagodTimes

Amint tegnap már várható volt, ma kiöntött a Zala. Ebéd után hazafelé tettem egy tíz perces kerülőt a vasútig. Mellékelem a képeket.

A főút felől lefelé ballagva elég érdekes látvány tárult elém, a kertek alatt a nagy összefüggő vízfelülettel. Ilyesmi képeket lehetett csinálni az Adrián, amikor mentünk le a strandra. Na jó, ott több volt a pálmafa, és a vízen túl nem Boncodfölde terült el, hanem Pasman sziget.

Nem baj, itt kevesebb a hajó, nincsenek őrült jetskisek, és nem kell félni, hogy az ember valami tengeriszörnybe lép.

A máskor oly csöndben csordogáló Zala, amit egy jó kondiban levő távolugró gond nélkül át tud ugrani nálunk bő vízhozam esetén is, most elég rendesen kicsorgott a rétre.

Néhány jónak ígérkező kép miatt lejöttem a vasúti töltésről, és amíg nézelődtem, észrevehetően emelkedni kezdett a víz, elöntéssel fenyegetve a kis száraz placcot, ahol eddig álltam, így aztán gyorsan visszaslisszoltam, márcsak azért is, mert itt a cégnél még várt ránk a pakolás folytatása.

A képeken ne tessék a beállításokat, fehéregyensúlyokat, stb. számonkérni, mivel a nálam levő telefonnal készültek, amin se zoom, se nézőke, se semmi nem volt.

Aki olvasgatja ezeket a blogbejegyzésket, már tudhatja, hogy rádiófüggő vagyok. A tévénézés számomra többnyire valamiféle pótcselekvés, pláne, amikor IQ  - süllyesztő amerikai filmeket nézek, vagy valami idióta sorozat előtt bambulok.

A rádió az valami más. Szüleim elbeszéléséből tudom, hogy nagyon szegényen házasodtak össze, apámnak két komoly vagyontárgya volt: egy bicikli és egy Orion rádió. Ez a rádió a családunkban mindig is központi szerepet játszott, jóformán reggeltől estig szólt. Talán emiatt is volt, hogy nagyon hamar kezdtünk beszélni, hiszen szüleink mellett valaki folymatosan beszélt mellettünk. Vagy zenélt:) Bár zenészek azért nem lettünk, de ma is meglepően sok zenei műsorra emlékszem, amit pici gyerekként hallottam, meg talán innen indult a komolyzene iránti érdelődésem is. Később is gyakran rádióztam tanulás, munka, vezetés közben. Mert rádiót lehet hallgatni más tevékenység mellett is. A tévével meg az a helyzet, hogy vagy tévét nézek, vagy nem. Aki azt állítja, hogy tévénézés közben másra is ugyanolyan intenzitással képes koncentrálni, mint a tévére, az bizton hazudik, mert valamelyik tevékenysége csorbát szenved.

Ma, azaz inkább tegnap ismét a cégnél zajló rendezkedés kötötte le minden időmet és energiámat. Éjfél után fáradtan kecmeregtem haza, és korgó gyomrom arra figyelmeztetett, hogy még nem vacsoráztam. Nekiálltam hát bekapni valamit, és hogy közben ne legyen olyan nyomasztó  a csend, keresgéltem a rádión. A Magyar Katolikus Rádiót fogtam be. Nem is tudtam, hogy középhullámon is lehet fogni nálunk az adásukat. Már jó régen hallgattam őket. Nagyon kellemes volt az adás. Nem kell valami buzgón vallásos zsolozsmára gondolni, egy szóval jellemzve emberi volt az egész. Örömmel hall az ember ismét magas színvonalú rádióműsort olyan témákkal és tartalmakkal, amelyek valóban értelmesek és értékesek. Csak gratulálni tudok nekik, mert ez a színvonal egyáltalán nem nevezhető szokásosnak manapság. Ha tehetem, biztosan többször hallgatom majd őket. Elsősorban persze a neten, mert meló közben éjszakánként az egyszerűbb.

Rámolás közben sok minden előjön. Az egyik raktár mélyéről Nóri kibányászott egy műbőr borítást, és kérdően nézett rám, hogy ez meg kinek a micsodája lehet? Megnyugtattam, hogy ez az én szintetizátorom fedele. Igaz, hogy szintetizátorom már nincs, de a fedele, az megvan.

1990 - ben vagy 91 - ben lehetett, amikor Lacival és Borikával átruccantunk Oberwartba, és miután az ottani hangszerbolt asztalára kiraktam összes Schillingemet, a tulaj megszánt, pusmogott egy kicsit a feleségével, és hatalmas árengedménnyel nekem adta életem nagy vágyát, egy Kawai K1 szintetizátort. Már egy éve gyűjtögettem rá, dehát horribilis pénzbe került, kb. 120.000 Ft - nyi Schillingbe + VÁM. Ehhez képest most 80.000 Ft körüli áron megkaphattam, úgy éreztem tehát, hogy nem szabad hezitálni, ezt most meg kell venni.  Összehasonlítás képpen akkoriban csengettem ki a majdnem új Skoda 120L-ért majdnem ugyanennyi pénzt, és pont nullán voltam. Nagy boldogan vittem haza a cuccot, ahol Ági és Bence már nagyon vártak bennünket. Természetesen azonnal ki kellet próbálni a hangszert, és Ági ezt nem hagyhatta ki. Végigpróbálgatta az összes hangszínt de a legjobban a "Visitors" fantázianevű tetszett neki, ami kb. úgy szólt, mint amikor egy komoly hollywoodi filmben leszállnak az ufók. Rengetegszer megpróbálta, és jókat kacagott, olvasva a kijelzőn a "Visitors" feliratot. Ő ezt mindjárt átfordította "vízi torz"-ra, mert úgy sokkal értelmesebb volt :)

Nagyon szerettem ezt a hangszert. Akkoriban még horror áron lehetett volna az egyetlen PC-s midi interfészhez, a Roland MPU-401 - hez hozzájutni, ezért inkább csináltam saját midi interfész kártyát, és írtam hozzá drivert meg szoftvereket. Mai eszemmel alig bírom felfogni, hogy én akkoriban képes voltam 8086 assemblerben ilyesmiket leprogramozni. A kártya megtervezése és elkészítése ehhez képest tényleg gyerekjáték volt. A Kawai K1 - gyel én akkoriban elég sok pénzt kerestem, ugyanis kidolgoztam hozzá egy memóriabővítést, tehát sikerült a szintetizátor képességeit megsokszoroznom. A dolognak hamar híre ment, jöttek a megrendelések mindenhonnan. A befolyt pénzből tudtam a Syncopa Bt-t létrehozni. Borikától egyszer (ha jól emlékszem egy karácsonyra) kaptam hozzá egy nagyon precízen elkészített műbőr fedelet, aminek igencsak megörültem, mert jól mutatott, és megvédte a hangszert a portól. Mondanom sem kell, hogy vigyáztam rá, mint a szemem világára.

Már működött a cég, amikor az egyik ismerős zenész állandóan nálam kuncsorgott, hogy adjam el neki a K1-et (akkor már felbővítve), mert nagyon tetszik neki. Mosolyogva elutasítottam mindig, mondván, hogy bármi mást könnyebben eladok. Aztán mikor drága anyám váratlanul meghalt, rádöbbentem, hogy nincs annyi pénzem kéznél, amiből a temetést el tudnám intézni. Felhívtam hát a srácot, tíz perc múlva már kint is volt, eladtam neki a szintit. Boldog volt, de kérdezte, hogy mi van a fedelével? Mondtam neki, hogy azt nem adom, mert jól jön még, ha egyszer tudok venni egy másikat magamnak. Meg egyébként is, nagyon kedves ajándék. Morgott valamit, aztán elment. 15 év telt el azóta. Azzal a szintetizátorral nagyon sok más is eltűnt az életemből. De a takarója megvan :) Legyünk optimisták!

A cégnél tárolt kacatok mennyisége ismét meghaladta a kritikus tömeget, ezért a mai napot rámolós nappá nyilvánítottam. Az év közi hajszában ritkán van arra lehetőség és főleg idő, hogy az elfekvő készleteinket átnézzük és szelektáljuk. Meló közben, ha valamivel nem tudunk hirtelenjében mit kezdeni, akkor általában csak belerakjuk egy dobozba, aztán megy a sufnik valamelyikébe. Van iratos, göngyöleges, nagy göngyöleges, használtcikk göngyöleges, szervizanyagos, állványos, csomagolóanyagos, és mindenfélés sufnink. Néha az az érzésem, hogy az egész bolt egy ilyen mindenfélés sufni. Iszonyú zsúfoltan vagyunk már, szinte lehetetlen az áruknak megfelelő elhelyezést találni. Arról nem is beszélve, hogy ha vendégeink jöttek, akkor régebben le tudtuk ültetni őket, és kulturáltan el tudtunk beszélgetni velük, mostanában már ez is egyre körülményesebb.

Szóval úgy gondoltam, hogy ma elég fonnyadt ügyfél forgalom lesz, és ez be is jött. Így csak páran zavartak meg bennünket a nagy bányászkodásban, illetve részesültek a feltárulkozó kupiból. Valamennyien nekiálltunk a káosz elhárításnak. Nóri és Kriszti a göngyölegraktárakat rámolták át, mi pedig Gyurival a szervizt néztük először át. Van itt jónéhány régóta elfekvő jószág. Röviden értékeltük, hogy melyik vár alkatrészre, melyik a gazdája megjelenésére (esetleg pénztárcástul), melyikhez kellene dokumentáció, és melyiket nyilvánítjuk menthetetlennek, melyiket ítéljük szerviz célú bontásra, és mi kerül kidobásra. Sokszor nehéz ám eldönteni, hogy mi történjen ezekkel a dolgokkal, mert ha egy régi berendezést javíthatatlannak nyívánítunk, és kidobjuk, vagy odaajándékozzuk valakinek, akkor biztos, hogy napokon belül kiderül róla, hogy abból tudtunk volna egy másik készüléket megjavítani. Vagy találtam pl. vagy 30 darab számítógép tápegységet. Ezek egy része egyszerűen javítható lenne, ha valakinek egyszer lenne pár napja arra, hogy átvizsgálja és rendbetegye őket. A maradék pedig mehetne az elektronikai hulladék kategóriába. Bár, a hibás kapcsolóüzemű tápokból is ki lehet nyerni érdekes dolgokat, amikkel érdekes dolgokat lehet művelni :)

Az egész ügy persze a gazdaságosság kérdése körül fororg. Hajdanában azzal szereztem a cégnek hírnevet, hogy mindent megjavítottam. Messziföldről hordták ide a reménytelennek tűnő hangszereket, hangtechnikai dolgokat. Az volt a filozófiám, hogy nincs javíthatatlan berendezés, csak az a kérdés, hogy az embernek van - e ideje és kedve megismerni a készüléket, felderíteni a hibát, beszerezni hozzá az alkatrészt, majd sütkérezni az elismerésben. A '90-es évek elején ezt a munkát még nagyon szépen meg is fizették, cégünk bevételének igen jelentős részét a  szerviz hozta.

Manapság már egy drága készülék javíttatását is háromszor meggondolja a tulaj, mi pedig kénytelenek vagyunk a szervizzel töltött órákat elég magas díjjal számolni, hiszen nem a hasunkat süttenénk a szervizfeladatok ellátása helyett, hanem a kereskedelmi ügyek intézésével, amiből szintén van bőven. Na és természetesen a bő lére eresztett ostoba bürokráciával, amit valamennyien rendkívüli módon utálunk, de egyre több, és ráadásul nem hozza, hanem viszi a pénzt. Amúgy a szerviz óradíjunk még mindig töredéke a Budapesten szokásosnak, de némelyik ügyfelünknél még ez is kiveri a biztosítékot. Az a szokásom, hogy évente a közeli autószerviz díjaihoz igazítjuk az óradíjunkat. Idén már elmaradunk tőlük kb. 20%-kal. Nem nézzük le az autószerelők munkáját, hiszen egy jó szakember nagy kincs az autós szakmában. De nem tudom, mit szólnának ezek a szakik, ha 1000 oldalas angol nyelvű dokumentációk tömkelegét kellene átolvasniuk mindenegyes készülékhez, szoftverekben, hardverekben, zenében, finommechanikában, meg még még ki tudja miben, rettenetes ismeretekkel kéne rendelkezniük, ami feljogosítaná őket egy ilyen spéci melóra. Mi persze szeretjük ezt csinálni, de nem bánnánk, ha meg is lehetne belőle élni. Miért van az, hogy bár az egész országban, sőt külföldön is elismerik a szerviz és support tevékenységünket, ennek az árát (legalábbis a magyar ügyfeleink) nem képesek megfizetni? Gyakran előfordul, hogy meghallva a javítás várható összegét, inkább valami "haverhoz" vagy tévészerelőhöz viszik a hangszert. Sovány vigasz, hogy utána rendszerint úgyis nálunk kötnek ezek ki, de immáron nagyon komoly problémákkal, mert aki nem vágja ezt a technológiát, az óhatatlanul kárt okoz a készülékekben.  

Agyrém az egész. A nagykereknél az ingadozó árfolyamok miatt össze - vissza variálják az árakat, sok nagykernél nincs is már árlista (amit eddig naponta variáltak), hanem azt mondják, hogy ha valamit szeretnénk hozni tőlük, akkor telefonáljunk, és majd megmondják az árat. Így készítsen az ember hetekre, hónapokra előre árajánlatokat! Még az is gáz, hogy ha az ember múlt héten mondott valakinek egy árat, és mára már valami teljesen más érvényes.

Az egész válságosdi játéknak persze több vetülete van. A nagykerek egy része nyilvánvalóan szórakozik, még rá is tesz egy lapáttal. Tudjuk, hogy tele van a raktáruk a keresett termékkel, amit vagy még a békebeli 240 Ft körüli, vagy az év végi 270-280 Ft-os Euró árfolyamon hoztak be, de naponta átárazzák a készletet, mintha ma csengették volna ki 297 vagy 303 Ft-ért az Eurót. Ha ezt finoman megpendítjük, akkor jön a sértődött beszólás, hogy "persze, amikor lezuhant az Euro, akkor nem bántátok, hogy aktuális áron adtuk az árut!"

Lehetne persze azt is mondani, hogy pontosan eme gondolatmenet mentén a nálunk levő árukészlet is felértékelődik, ez azonban nem igaz. Ilyen hirtelen ármozgásoknál a vevők egyszerűen oda mennek vásárolni, ahol van még a régi, olcsóbb áron kínált cuccból. Az pedig a lehető legrosszabb stratégia lenne, ha itt várakoztatnánk az árukészletet, hogy hátha majd kifogy az olcsó áru a többi kereskedőnél, aztán majd ránk fanyalodnak. Szóval ki kell dobálni az árut nagy sebességgel, mert ha benne áll a pénz, az a legrosszabb. Ugyanakkor éberen figyelni kell a piaci mozgásokat, mert ez a globalizált piac fura dolgokat képes produkálni. Az általunk forgalmazott termékek nagy része (mint manapság minden) Kínában készül, mert ott vannak gyártósorok. A hangszercégek anyavállalatai ugyanakkor a világ minden részén megtalálhatók, de leginkább Japánban, USA-ban, Németországban, Olaszországban, Angliában. Az elszámolás tehát a Jüan - Dollár - Jen - Euro - Font - Forint mindenféle kombinációjától függ. A hangszeres multi kereskedő cégek most természetesen jól tudnak járni, ha rettenetes pénztömegeiket meglengetik a gyárak válságtól sápadozó vezetői előtt. Ők soha nem látott kedvezményekkel tudnak most készleteket felvásárolni. Az egyébként is nyomott magyar piacon egy ilyen kis cég, mint a mienk is, csak a veszteségeit tudja fokozni ezek között a körülmények között. Amikhez még hozzájárulnak a közteher növekedések és minden költségünk emelkedése.

Érdekes az is, hogy miközben a csapból is válságelemzések folynak, a vevőink egy része tágranyílt szemmel értesül nálunk arról, hogy most pedig kérem, soha nem látott pénzügyi és gazdasági válság van. Azt gondolná az ember, hogy amikor naponta szűnnek meg a környezetünkben cégek, mindenkinek legalább a szomszédja lapátra került, ez lehet most a fő téma. De nem. Vagy legalábbis zenész körökben nem. Csak gyanakodva néznek ránk, hogy most erre a dumára hivatkozva akarjuk drágábban adni a cuccokat. Pedig a zenészeknek is egyre rosszabbul megy, ám jónéhányan ezt semmilyen összefüggésbe sem hozzák az országot és a világot sújtó helyzettel. Mondhatnám persze azt is, hogy irigylem azokat, akiket nem rúgott még eddig érzékeny tájon a válság, illetve úgy be tudnak zárkózni az információáradat elől, hogy semmi nem jut el a tudatukig.

Sokan csodálkoznak azon, hogy ez az egész milyen gyorsan és milyen nagy energiával tört rá a világra, holott szerintem az egész teljesen törvényszerű volt. Buta vegyész szakbarbárként az anyag - és energiamegmaradás törvényét nem tekinthetjük megsérthetőnek egy ilyen zárt rendszerben, mint a Föld. A pénzügyi spekulánsok nem valós árukat és munkateljesítményeket adtak - vettek, hanem fikciókat. Úgy tűnik, hogy a természettudományos törvények itt is működnek, és a semmivel való kereskedés csak korlátozott ideig szuperált. A semmiből felfújt hatalmas lufi kipukkadt. A kárt természetesen nem a spekulánsok viselik, hanem mi, akik értékteremtő tevékenységgel az egész rendszert életben tartjuk.

Tegnap estére megint hőemelkedés és szédelgés, fejfájás környékezett, emiatt 9 óra körül beszüntettem az esti műszakot, helyesebben áthelyeztem a dolgokat a notebookra, és hazatelepültem vele. Ott legalább jobban be tudtam fűteni, mert itt fáztam. Összebogarásztam még pár dolgot, aztán éjfél felé lefeküdtem, és ahogy erősen letompult állapotban bekapcsoltam a Duna tévét, teljesen felélénkültem. Az "Öszödik Pecsét" című filmet vetítették, amiről eddig csak halványan halottam, de látni még nem volt szerencsém. Röviden, ez a film rávilágít néhány nagyon fontos elhallgatott tényre. Megtudjuk, hogy a magyarság az ufóktól ered, Gyurcsány és Orbán ugyanaz a személy, vagy gép, vagy micsoda, merthogy kiborg, és még rengeteg hasznos és titkos tudás birtokába jutunk. (Jut eszembe, első számítástechnikai cégünket Kyborg GMK - nak hívtuk). Szóval ez egy ál-skandináv áltudományos, ál-tényfeltáró áldokumentumfilm, amit azok tudnak nagyra értékelni, akik szoktak NatGeo - t is nézni, különösen pedig nézték a Da Vinci-kódról szóló számtalan agyalgást. Bármilyen beteg is voltam, fetrengtem a röhögéstől. Kedvcsinálónak a Duna előzeteséből:

"Megismerünk egy félkezű kisfiút, Vlagyimir Gyurcsát, aki az ortodox jelmezbálon Mona Lisának öltözött, nagybátyját Vlagyimir Viktorovot, akinek a fedőtevékenysége KGB ügynök, de titokban művészettörténész. Találkozhatunk Nostradamus vetélytársával, Puszredamusszal, a huncut Mona Lisával, és a fénysebességgel festő Leonardóval. Megtudhatjuk, hogy az öszödi beszéd egy kódnyelv, hogy Bill Clinton kettős ügynök volt, és hogy a vekker-mécses-zászló egy ősi szabadkőműves játék. És végül választ kapunk arra a kérdésre is, hogy van-e Isten. A filmben Inge Höngeborg, skandináv Mona Lisa-kutató kalauzol minket."

Az igazi baj az, hogy a neten csak kisebb darabkák láthatók belőle, pl a Youtube-on vagy az Indavideon, az egész nem érhető el. Bár szerintem aki fájlcserélőzik, az össze tudja szedni.

A hétvégére dögrovásra kerültem. A környezetemben már szinte mindenkit elkapott valamilyen nyavalya, én sem maradhattam ki. Szombaton reggel úgy jöttem fel dolgozni, hogy csak néztem ki bután a fejemből, nem sok hasznomat vette senki. Délutánra elígérkeztem Zalalövőre Feri barátomhoz, akinél megadta magát a W-Lan router. Háromszor is fölvettem a telefont, hogy felhívom és lemondom az utat, mert igen moslék volt a közérzetem. Aztán azért összekaptam magam, és elmentem, mert tudtam, hogy a három gyerek élete a net körül forog, nincs mese, meg kell oldani a problémát :) Odaérve aztán kiderült, hogy vannak még más gondok is, pár installációs ügy, vírusok, szokásos, de ezekre nem számítottam, nem említették őket. Azért amennyire lehetett, kiirtottam a szörnyeket, működő állapotba hoztam a gépeket, beállítottam a hálózatot, és indultam haza. Tolattam volna ki a kocsival az udvarról, de közben mögém állt egy másik autó. Pont Edit, unokahúgom és a párja,a Laci szálltak ki, akik rokonokkal és egy kutyával érkeztek Ferihez, mivelhogy ő állatorvos. Editéktől persze megkaptam a leszúrást, hogy számos ígéretem ellenére ezer éve nem látogattam meg őket, és lám, most, hogy véletlenül összefutunk, most is menekülök már haza. De tényleg pocsékul voltam már, megértem az autót az úton tartani. Hazafelé ebben az ütődött állapotban a rádióban a U2 "One" című dala ment, ami valahogyan belémrögzült, egész hétvégén ez motoszkált az agyamban. Motoszkáljon kicsit a tietekben is:

A dal szövege itt olvasható, sőt, van hozzá egy magyar fordítás is, de azt inkább azok számára javaslom csak, akik nem értik az erdetit, mert az azért más...

A tegnapi bejegyzésem folytatásaként még annyit, hogy az áram mélkül maradt települések lakossága bedühödött az EON-ra. A helyzet kriminális. Úgy tűnik, országygűlési interpelláció lesz az ügyből.

www.zalaihirlap.hu/cimlapon/20090129_zalai_aramhelyzet

Más.

Már azt hiszem, hogy a kimerültség furcsa dolgokat produkál velem, néha úgy érzem, bezizzenek :)

Ma reggel 7 óra tájban felébredtem, de még nagyon nyúzottnak éreztem magam, mivel elég sokáig melóztam az éjjel. Úgy döntöttem, alszom még egy keveset. Közben félálomban derengett, hogy ma hangrendszer átadásunk lesz, és emiatt korán föl kéne állni a Berlingóval a céghez, hogy bepakoljunk. Aztán elaludtam, és azt álmodtam, hogy hoztak egy szintetizátort javításra. Amikor szétszedtem, láttam, hogy a billentyűzete tele van paprikáskrumplival, egyébként az egész teljesen újszerű állapotban volt. Elkezdtem kitisztítani, de közben idegeskedtem, hogy sietni kell, mert ha végzek, fel kell ébredni (?!) és utána gyorsan vinni az autót a céghez. De ahogy végeztem, ismét megtelt a cucc paprikáskrumplival. Aztán ez ismétlődött többször, és a végére már annyira ideges lettem, hogy tényleg felébredtem. Elmúlt már kienc. Ki az ágyból, rohanvást tisztálkodás, kapkolódás, fogtam a garázskulcsot ... és akkor ébredtem fel igazán. Tudatosodott bennem, hogy 14 órára volt megbeszélve az átadás, ráérünk tehát bőven.

A poén az, hogy mikor Gyurinak röhögve reggel elmeséltem a történetet, említette, hogy javításra beígértek neki holnapra egy ugyanilyen szintit :) Bízik benne, hogy a paprikáskrumplis rész kimarad.

Ez most ismét egy "bezzeg az én időmben" típusú bejegyzés lesz, ha nem bírod az ilyent, akkor egyből nyomd meg magadon a "Next" vagy az "Exit" feliratú idegdúcokat!

Szóval épp hogy csak vége lett a gáz - válságnak, aztán a félnapos internet kimaradásnak, most pedig esett egy kis hó. Utóbbi miatt bizonytalanná vált felénk az áramellátás, a környéken sok településen nincs villany. Nálunk már nagyjából van, ami annyit jelent, hogy pislog, villog, épp csak annyi időre marad ki, hogy a számítógépeket meg az egyéb erre érzékeny készülékeket kiakassza, bennünket pedig váratlanul feltörő és cifra mondásokra késztessen. Életünk gáz - Internet és áramfüggő lett. De mint a helyzet jól mutatja, nem ezektől függünk mi igazán, hanem az őket "szolgáltató" Szolgáltatóknak. Akik mindig a helyzet magaslatán vannak, ha véletlenül egy napot csúszol a sárga csekkel, és pillanatok alatt összeomlik a teljes rendszerük, ha valami bekavar. Szakszerűen úgy fogalmazhatjuk ezt, hogy az ellátó rendszereik hibatűrése rendkívül rossz. De miért is van ez így? Hát azért, mert nem áll érdekükben jobbat fönntartani.

Tegyük fel, hogy én vagyok a Gonosz Multi,  és épp meg akarok venni egy ilyen céget, ami valamilyen tulajdoni formában így - úgy működik. Először is felkérek egy szakértőt, aki a megvenni kívánt társaságot átvilágítja. Majd kérek tőle többféle javaslatot arra nézve, hogy az apparátust mekkora létszámleépítés mellett lehetne még üzemeltetni. Eladunk minden ingatlant, elküldünk minden embert, lekicsinyütjük a céget, amennyire csak lehet. Egy ponton túl persze már nem fog működni a dolog, ezért meg kell találni azt minimális értéket, ahol a rendszer még valamennyire üzemképes. Azt mondom ennek a tanácsadó cégnek, hogy készítsenek tervet mondjuk 80, 90 és 95 % üzembiztonságra. Ez annyit jelent, hogy mondjuk egy évre vetítve a kedves fogyasztó a cső vagy a drót másik végén a teljes üzemidő ezen hányadában élvezheti szolgáltatásunkat. Megkapjuk az eredményt. 95% üzembiztonság mellett nem dobhatunk ki senkit, sőt, még fel kell vennünk embereket. Az ingatlanokra is szükség lesz. 90% mellett nagyjából a meglevő stábra és műszaki háttére támaszkodhatunk. 80% esetén elküldhetünk pár embert, meg értékesíthetünk két kutyaólat.

Nos, ez nekem, a Gonosz Multinak nyilván nem biznisz. Menjünk le mondjuk 60%-ig. Ez esetben elküldhetjük a dolgozók 80%-át, igaz, hogy fel kell vennünk 50 ügyfélszolgálatost, akik majd a problémákat megpróbálják valahogy a kedves ügyfelekkel karöltve a szőnyeg alá söpörni, meg a sajtó felé kimagyarázni a bakikat, mert törvényszerű, hogy baki az lesz bőven. Na, ez már profitképes rendszernek tűnik, ráadásul a meglevő ingó és ingatlan vagyont szinte teljesen el lehet adni, csak egy jól felszerelt ügyfélszolgálati irodára lesz szükség, ahol a szerencsétlen ügyfélszolgák headestjeik és monitorjaik társaságában megvívják mindennapi túlélő showjukat. Pár operatív ember (szerelő, technikus) pedig küzdjön, próbálja a korábbi több száz fős csapat munkáját "hatékonyan" elvégezni. Pláne, amikor dőlnek az oszlopok, szakadnak a kábelek, szóval, amikor balhé van. Na, ez már végleg nincs betervezve a százalékos kockázatelemzésbe. De engem, a Gonosz Multit, ez hol érdekel? (Ez a "hol érdekel" olyan jó arrogáns bunkóság...)

Félreértés ne essék, nem szeretném visszasírni a pártállami Magyarországot, de ismét átestünk a nagy magyar ló túlsó oldalára. Az értelmetlen túlfogalkoztatás és tengi - lengi állások után most a melósok széthajtása folyik. Akkoriban persze a megfelelően túlbiztosított közszolgáltató rendszerekben, mint pl. áram-, víz-, gázellátás, elég sok embert tudtak hibaelhárításra ugrasztani. A  telefont nem említem, mert a rendszerváltás előtt siralmas volt a telefonellátottság, és ha hiba történt, akkor napokat kellett várni arra, hogy valami legyen. Most arra kell napokat, vagy legalábbis órákat várni, hogy valaki a központban a gépe egerén kattintva rendbehozzon valamit, majd egy automata hívás leellenőrizze, hogy a kattintás elérte - e a kívánt hatást?

Kiszolgáltatottak lettünk. Ilyenkor vesszük csak észre, amikor elzárják a gázt, dőlnek az oszlopok a viharban, elvágják a kábelt, hogy mennyire nagy ez a kiszolgáltatottság. Nem hiszem, hogy 20 éve, a rendszerváltáskor erre vágytunk volna.

Minő idill! Egyedül kutyorgok a konyhaasztalnál, ég a gyertya, és jóízűen fogyasztom a vacsorámat. A félreértések elkerülése végett semmi más nem világít, csak a gyertya, tehát ez nem járulékos hangulatvilágítás. Nincs villany.  A menü:

- konvektoron sült Mini Kijev

- mobilfényes hasábkrumpli

- kechup

- sör

Jó, mi?

Miután bezártuk a boltot, fél hét körül szemrevételeztem a hűtőszekrényt. Nos, abban a Nóri által hozott kocsonya maradványán kívül semmi nem volt. Igaz, hogy az még egy vacsorára épp elég lett volna, azonban figyelembevéve, hogy a következő napokban nem sok esély maradt egerszegi bevásárlásra, beültem az autóba, és beevickéltem a városba, hogy beszerezzem a következő napokra való "E" szükségeletemet. Rendesen szakadt a hó, az út hihetetlenül ócska volt. Néhányan már behatóan tanulmányozták autójukkal az útszéli árkokat, de én sikeresen bejutottam. Gyorsan végigloholtam az áruházon, beledobáltam a szokásos egy hétre - tíz napra elég kaját, meg a szükséges ezt - azt a bevásárló kocsiba, és indultam volna haza. Azonban megpillantottam, hogy akcióban tök olcsón szórják a mini Kijevet, és mivel ez egy finom műkaja, be is dobtam egyet gyorsan a kocsiba. Igykezetem haza, de visszafelé már nagyon durva volt az út. A vizes hó nagy pelyhekben szinte vízszintesen esett, alig lehetett kilátni az autóból. Hazaérve fölraktam a rezsóra serpenyőben az olajat, és mire összeabriktoltam a krumplit, már fel is forrósodott. Épp elkészültnek nyilvánítottam a hasábkrumplit, és kezdtem a forró olajba beobálni a kijev - golyócskákat, amikor pislogni kezdett a villany, majd jól elment. A forró, sercegő olaj hamar lehűlt, és úgy ítéltem meg, hogy kell még valamennyit sütni, ezért áthelyeztem az egészet a gázkonvektorra. Mivel tök sötét volt, a zsebemben talált mobil jó erős fotófényénél végeztem ezen műveleteket, aztán egy zseblámpámál folytattam, végül megtaláltam a gyertyát, annál fejeztem be. A kijevi nem sült át annyira,mint ahogy szeretem, de azért ehető volt.

Most a notebookon, mobillal netezek, de hamarosan abbahagyom, mert ki tudja, meddig nem lesz áram, takarékoskodni kell az aksikkal.

Meg aztán emlékezem apámra, aki régen, körzetszerelő korában ilyenkor elindult éjnek idején a hóviharba, megkeresni a szakadást a nagyfeszültségű vezetéken. Mikor megtalálta, hazajött, betelefonált a kurblis telefonon, lejelentette a hibát, ismét kiment, megjavította. Nem volt ehhez se szolgálati terepjárója, se mobilja, csak egy táskája a szerszámokkal, egy mászóvasa, meg a tisztessége. Amíg haza nem ért, anyám addig egyfolytában imádkozott . Mindig hazaért, és a villany mindig kigyulladt. Isten áldja meg az emlékét!

Ma eszembe jutott egy régi nyári délután. Olyan 9 - 10 éves lehettem. Bátyámmal valamit kint ügyködtünk az udvaron, amikor püffögő - durrogó hanggal megállt előttünk egy orosz katonai teherautó. Ezen önmagában nem nagyon lepődtünk meg, mert a pár kilométerre levő andráshidai repülőtéran orosz katonák állomásoztak ("ideiglenesen", kb. 35 évig), és elég sűrűn furikáztak felénk. Nagy ronda autó volt, a típusára már nem emlékszem. Már akkor se számított korszerűnek, lehet, hogy a világháborút is megjárta. Négy - öt katona ugrott le a kocsiról, körülötte tipródtak, hangosan vitatkoztak valamin. Aztán megláttak bennünket, és elindultak felénk. Az egyik tiszt forma valami pénzt lobogtatott, és az magyarázta, hogy "benzin, benzin", és közben a szomszéd közeli garázsa felé mutogatott. Kézzel - lábbal elmagyaráztuk neki, hogy nincs itthon a szomszéd, nem tudunk nekik benzint adni. Ekkor odajött hozzánk még két katona és ismét élénken vitatkozni kezdtek. Aztán a tisztenek felderült az ábrázata, megpillantott ugyanis az udvarunkon egy bádog öntözőkannát. Arra mutogatott, egyértelműen jelezve, hogy az kell neki.  Gondoltam, biztosan elmennek a kannával gyalog a reptérig, és abban hoznak benzint. Sok variáció nem volt, az oroszokkal nem volt szokás ellenkezni, átadtuk a kannát. De csak az út szélén álló karos kútig mentek vele, és jól megtöltötték, majd mentek az autóhoz. Lacival értetlenül néztük a dolgot. Azt gondoltuk, hogy félreértettünk valamit, és csak a hűtővizük folyt el. De nem, a szovjet hon dicső védelmezői a benzintankba öntötték a kútvizet, és ezt még egyszer megismételték, majd visszahozták a kannát, még szpasszibáztak is hozzá. Aztán viszzakászálódtak az autóba, illetve a platóra, és többszöri sikertelen indítás után elindult a motor. Borzasztó hangja volt, rettenetesen füstölt, és csak lépésben ment, de ment. Sokáig emlegettük az esetet. Nem tudtuk eldönteni, hogy a tank mélyén maradó benzin szintjét emelték - e így meg, vagy pedig olyan volt az autójuk, hogy benzin tartalmú vízzel is képes volt eltöfögni?

Az eset az Indexen közölt Egely - interjú kapcsán jutott eszembe:

Amint a tegnapi meg a korábbi bejegyzésekből is kiderült, nem vagyok túlzottan boldog a vállalkozói léttől. Függetlenül attól, hogy mostanában ez egy elég nyomorúságos létforma, mindig meg kell küzdeni a vele kapcsolatos sztereotípiákkal is. Ma ebéd közben éppen a szilveszteri rádiókabaré ismétlését hallgattam, ahol igen frappánsan fogalmazták ezt meg: Kabarérészlet.

Szóval az embernek minden új ügyfél esetében meg kell küzdeni ezekkel az előítéletekkel, és a nagy fokú bizalmatlansággal. Természetesen arra is nagyon kell ügyelni, hogy a régi kuncsaftok is elégedettek legyenek, mert nagyon könnyen elpártolnak, ha egyszer is úgy érzik, már nem kapják meg a nekik kijáró VIP kiszolgálást.

Erről még sokat lehetne morgolódni, de ha van időtök, akkor inkább hallgassátok meg az egész kabarét, szerintem nagyon jó: MR1 Kossuth Hangtár

Mellékelek továbbá egy kis téli bagodi hangulatot is:

Amikor tegnap azt írtam, hogy az egy minősíthetetlenül rossz nap volt, akkor nem túloztam. A mai se volt sokkal jobb. A kezdő vállalkozók okulására azért lefirkantok egy - két részletet, ami rámutat, hogy ha frankó kereskedő akarsz lenni, akkor vastag ágat fűrészelsz magad alatt nagy lelkesedéssel.

1. A vájtfülű zongorista esete

Még a múlt év végén eladtunk egy jónevű gyártótól egy jónevű digitális zongorát egy alföldi ügyfelünkek. Elég gyakori dolog ez, szinte naponta küldünk árut mindenfelé, és hát néha előfordulnak azért problémák is. De ez elég speciális eset. Most, január közepén hívott bennünket az ügyfél, miszerint elromlott a hangszer, mert bizonyos billentyűk leütését fura, halk, zizegő hang kíséri. Ebben az esetben úgy döntöttünk, hogy biztosan valami kis vezetékköteg vagy árnyékoló lemez szabadulhatott el, és mindenki jobban jár, ha egy környékbeli szakszerviz emberét kérjük meg, nézze meg a hangszert, aztán majd mi rendezzük a költségeit. Ki is ment a szakember, megállapította, hogy valóban hallható valami, de nem tudja elhárítani, mert nem mechanikus rezgés, hanem a hangszóróból jön. Jó, mondtuk, kifizettük a szolgálatát, a zongorát pedig idehozattuk, természetesen saját költségünkre. Próbálgattuk, de bizony nem találtuk semmi baját. Ismét felhívtuk az ügyfelet, aki elmagyarázta, hogy az a bizonyos nagyon halk kis nesz akkor hallható, ha meghatározott billentyűket így és így ütünk le, és utána lenyomva hagyjuk, majd erősen fülelünk. Nagy nehezen reprodukáltuk a dolgot, valóban van egy halk kis nesz. Megnéztük a nálunk levő másik ugyanilyen hangszert, ugyanígy viselkedik az is. Tehát konstrukciós jellegzetesség. Hogy miért nem tűnt fel eddig egyikünknek sem? Hát azért, mert normál játék közben ez egyszerűen nem jelentkezik. Csak akkor, ha valaki tudja, hogy így elő lehet csalogatni, és nagyon figyel. A cég képviselete megerősítette, hogy igen, tudnak erről. Valószínűleg az eredeti zongora hangjában, amiről a digitális mintavételezés történt, volt valami kis rezonancia, és ez belekerült a hangba. Dehát ez természetes, nincs ebben semmi különleges, vagy extra. Mivel játék közben nem hallani, a gyár sem tulajdonított neki jelentőséget.

Az ügyfél néhány óra telefonálgatás után sem hiszi el, hogy ez igaz lehet. Őt ez zavarja. Mondtam neki, hogy oké, visszavásároljuk a hangszert, de a többi, hasonló árú, vagy akár jóval drágább hangszerek hangjában is találhat kivetnivalót, ha kifejezetten erre spekulál. De ő szeretné, ha kijavítanánk. Nem hiszi el, hogy ez nem meghibásodás, hanem egy jellegzetessége a hangszernek. Felhívta a gyár képviseletét is, ahol megerősítették a mi álláspontunkat, de nekik sem hisz. Mondtuk, hogy jöjjön el, vagy utazzon Pestre, hallgasson meg egy másikat, és konstatálni fogja maga is. De ő nem nagyon tud utazni. Ilyen esetekre azonnal bedobom a visszavásárlást, mert bár bukunk rajta egy halom pénzt, de ha órákat agyalgunk a telefonban, akkor meg az érdemi munkára nincs időnk, és még rosszabbul járunk. Egyébként semmiféle törvény nem kényszerít bennünket a visszavételre, mert a 72 óra már régesrég lejárt, de még a távvásárlás esetére megadott 8 nap is. Az ügyfél még mindig vacillál.

2. A sürgős és fontos munka

Egy "muzsikás" ügyfelünk izgatottan hívott fel bennünket, hogy a birtokában levő, korábban nálunk vásárolt hangszert mennyiért számítanánk be egy új hangszerbe? Gyorsan kell neki egy kalkuláció, mert azonnal akar lépni. Már nem emlékeztünk a pontos típusra, sem a vásárlás körülményeire, sem az árakra. Ezért, hogy normális kalkulációt tudjunk adni, feltúrtuk az iratraktárt, és 2001 - től 2003 - ig kézzel átnéztük az anyagot. Ennek a súlyát csak az érti, aki járt már az iratos sufninkban :) Megvan ugyan minden, de a zsúfoltság miatt több mázsa papírt kell megmozgatni, mire előkerülnek a szükséges archív vackok. 2003 után már a számítógépes rendszer megy, annak a leellenőrzése már jóval gyorsabb. Na, hárman átnéztünk mindent, de a holminak nem találtuk nyomát. Aztán másnap reggel vigyorogva beállított a gyerek, és közölte, hogy csak azért volt annyira sürgős neki az ár, mert meghirdette a cuccot, és már el is adta, és kíváncsi volt, hogy mi mennyit adtunk volna érte :) Lehet mondani, hogy minek lihegtünk ennyire, hiszen eleve nem ért az egész ennyit. Azonban ha nem lehet egyből eldönteni, hogy csak árnyékra vetődünk - e, könnyen megszívhatjuk. Mert ha mégis valami értékes cuccot akart volna venni, akkor magunkkal szúrunk ki, ha a régi kacatját áron felül számítjuk be, bár a tulaj ugye örült volna ennek. Ha pedig túl alacsony árat mondunk, akkor azonnal elterjeszti rólunk, hogy köcsögök vagyunk, mert irreálisan olcsón számolnánk be a holmiját.

3. Szerviz szivattyú

Egy kuncsaftnak valamikor tavaly tavasszal cserélt Gyuri zip meghajtót a hangszerében. Nem szeretjük ezeket a meghajtókat, mert kényesek, könnyen tönkremennek, és nehéz pótolni őket. A számítógépes használatból már jó 10 éve kikoptak, mert ezekre a fogyatékosságokra hamar fény derült. A hangszer tulajdonosok azonban nem tudtak ezzel a ténnyel mit kezdeni, hiszen egy szintetizátorban nem lehet csak úgy adathordozókat variálni, mint egy PC-ben. Amire a gyár felkészítette őket, azt kezelik. Kicseréltük hát a meghajtót, de a srác nemrég megint behozta. Az a panasza, hogy nyírja a meghajtó a zip lemezeket, vagyis némi használat után mindenegyik tönkremegy, ami csak belekerül. Egy lemez 2500 Ft, tönkretettünk mi is hát egyet, hogy meggyőződjünk a tényről. Mondtam Gyurinak, hogy úgy tűnik, ki kell cserélnünk a meghajtót garanciában. Amikor tavaly cseréltük, akkor 30.000 Ft körül volt az ára, mostanra 120.000 Ft lett. Ráadásul már csak pár darab van belőle. Csakhogy. Mitől is mehetett tönkre ez a meghajtó? Pl. attól, hogy bentfelejtett lemezzel zötykölődött szállítás közben, vagy hogy szennyezett lemezt raktak bele. Aztán kiderült, hogy a srác valamikor megkísérelt tévedésből a külső SCSI csatlakozóra egy printer portos külső drive-ot rákötni. Ez viszont a kontroller chipnek csaphatott oda, és félő, hogy ha ez igaz, akkor az új meghajtót is taccsra vágja percek alatt. Módszer ennek a problémának a behatárolására nem létezik, csak a próba. Az ügyfél persze hallgat, mint nyúl a fűben, az ő jogait számos törvény védi. Pedig ha elmondaná, hogy valójában mi is történt, letisztulhatna az egész ügy. Az csak hab a tortán, hogy Gyuri a frissen elhozott drive felbontása előtt valami elszabadult apró tárgy hangjára figyelt fel mozgatás közben. Ezért most azt visszavisszük kicseréltetni

 Látható tehát, hogy egyetlen nap alatt több száz ezer forintnyi nem várt pénzkidobás borulhat a nyakunkba, amire cinikusan azt mondhatnánk, hogy "benne van a pakliban". A kérdés valójában az, hogy a mások trehánysága, extravaganciája, gyártói felelőtlensége miatt előálló károkat milyen mértékben vállalhatjuk be? Az árainkra ezeket a kockázatokat nem lehet ráterhelni egy árérzékeny piacon. Ha pedig minden ilyent benyelünk, akkor nagyon hamar fejreáll a cég. A kínai gyárak kacatjai különösen előtérbe hozták ezeket a kérdéseket, mert a szerviz problémák sohasem látott mértéket öltöttek. A fogyasztóvédelmi törvény nem ismer "kínai kacat" kategóriát, márcsak azért sem, mert immáron minden kizárólag ott készül.A nép pedig odavan értük. Baj nem érheti a vásárlót, hiszen a törvény vas szigorral védi. 

Talán nem meglepő, hogy egy ilyen kavarós és negatív profitot hozó nap után az ember idegei összeborzolódnak. Néhány tanács, ha te is így járnál:

- ne nézz tévéhíradót és politikai elemző, vagy vitaműsort, se valóságshow-t!

- este 10 után ne fogadj ügyfeleket, még ha mégoly kedvesen kérik is!

- hallgas inkább RADIOSWISSJAZZT !

A mai nap minősíthetetlenül ócska volt. Te tényleg. Nem is részletezem. Az egyetlen pozitívum, hogy beugrott Vas Csaba, akit már hetek óta nem láttunk.

Newbagodba pedig hamarosan beköltözik az 1000. polgár:

http://newbagod.myminicity.com

A mai nap megmutatta, hogy a tegnapi káoszt nem tudtuk megfelelően menedzselni, és randán megbosszulta magát.

Azzal kezdődött, hogy tegnap este hazaszaladtam vacsorázni, azzal az elhatározással, hogy utána szokás szerint jövök vissza folytatni a melót. Aztán fél kilenc körül, mikor indultam volna vissza, fejfájás és szédelgés jött rám, na meg fáztam, bár ekkor már otthon elég meleg volt. Úgy döntöttem tehát, hogy nem jövök vissza. Gandolatban ismét végigpörgettem a nap eseményeit, és úgy találtam, hogy 3 - 4 dolgot leszámítva a lényeges ügyeket letudtuk. A céges weblap fórumán volt pár megválaszolandó kérdés, de azokat meg tudom válaszolni a notebookon otthon is, a mobilt használva modemként. Így is tettem. Elkezdtem tehát tenni-venni a gépen, míg egy leállást követően nem bírtam visszalépni a netre. Irtó idegesítő tud ez lenni, mikor az ember félbehagy valamit. Azt hiszem, a telefonomnak van valami gondja, mert időnként megbuggyan a modem funkciója, a notebookon pedig beugrik helyette ajánlott eszköznek a (drótos) telefonos modem. Ami ugye dög lassú és ráadásul drága is. A mobil modem visszaoperálása igen nehezen ment, egy darabig egyáltalán nem akart működni. Na, 11 óra felé végeztem a művelettel, és végre befejehettem a negyedórásra szánt melót. Addigra már tényleg kutyául éreztem magamat, igyekeztem hát lefeküdni. Egy óra körül fölébredtem, és azon kezdtem spekulálni, hogy az egyik fontos ügyfelünk megrendelésének intézése valahol félbeszakadt. Gyurinak vinnie kellene fel neki Pestre az árut, meg a számlát. Volt egy erős ingerem, hogy fölkeljek és visszajöjjek ellenőrizni a dolgokat, de azzal nyugtattam magam, hogy a kolleganőim biztosan mindent lerendeztek, csak a nagy kapkodásban nem tudatosodott bennem.

Reggel persze azonnal kiderült, hogy az intézés félben maradt, Gyuri nem vitt semmit, a megrendelő srác meg már telefonált. Merő szerencse (?), hogy feltörték neki az autóját, emiatt úgy sem tudta volna átvenni az árut. Mi ismét mosakodtunk, de ez a srác tök normális, nem hisztizett, meg egyébként is el volt foglalva a bajával. Szóval a dolgot átütemeztük a jövő hétre. Következzék tehát a tanulságok levonása:

- Fáradtan nem lehet hatékonyan káoszt menedszelni.

- A fáradtan menedzselt káosz újabb káoszt szül, az pedig nagyon kifárasztja a dolgozókat, így még többet hibáznak, és a káosz fokozódik.

- Mégis csak fel kellett volna kecmeregnem az éjjel leellenőrizni a dolgokat. Hiú ábránd, hogy csökkenteni tudom az éjszakai műszakozást.

Gyuri ma este elég korán, fél kilenc körül megérkezett. Rendesen szakadó esőben raktuk ki az árut, közben mi is jól átáztunk, és hiába kapkodtunk a pakolással, a papírdobozok is jól átnedvesedtek. Bízzunk benne, hogy nem károsodott semmi.

A mai nap eddigi része főként káosz menedzseléssel telt. Mindjárt megmagyarázom, hogy miként is lesz a szép, síma, érthető és kiszámítható folyamatokból káosz.

Adott pl. egy árajánlat, amit kiadtunk 2008. novemberben. Már akkor is össze - vissza folyamatok zajlottak  gazdaságban, ezért 30 napos érvényességet adtunk rá, megjegyezve, hogy amennyiben ezen időszakon túl kapnánk megrendelést, akkor az ajánlatot újra ki kell dolgozni, mert erősen ingadoznak az árak. Mármost, bejön egy ilyen megrendelés január második felében egy intézménytől, szóbeli kuncsorgással kísérve, hogy most kaptak lehetőséget a vásárlásra, és ugye, tudjuk még tartani az ajánlatot. Egy szóval el tudnám intézni: NEM. Aztán hagynánk az egészet a csodába, oldják meg. Csakhogy mi ebből élünk. Valami bevételt kéne azért produkálni, meg igyekszünk jó viszonyt ápolni az intézménnyel is. Kezdődik tehát az ajánlat tételes átvizsgálása. Mi van készleten nálunk, mit kell megrendelni, hogyan változtak az árak, mit mivel lehetne kiváltani. Mindezt persze súlyos műszaki megfontolásoknak kell megelőzniük, nem arról van szó, hogy megfelel - e a zöld kütyü a kék helyett a kedves ügyfélnek. Osztunk - szorzunk, telefonálunk, emailezünk, faxolunk, tanácskozunk, rajzolunk, számolunk. Sikerül összehozni egy "B" változatot, ami egész korrekt. Nyers formában elküldjük a megrendelőnek, aki boldog, de kér még benne néhány apró változtatást. Ami miatt persze újra kell tervezni az egészet, dehát megoldjuk. Ismét elküldjük, ismét kér még bele pár dolgot. Oké, ezt is bekalkuláljuk, de már kicsit idegesek vagyunk, mert tudjuk, hogy egyik - másik dologból az utolsók vannak egy adott nagykernél, és emiatt a kis projekt miatt most 8 - 10 nagykerrel folytatunk egyeztetéseket. Másrészt az árak is pillanatról pillanatra változnak.

Még néhány email - váltás és telefon a megrendelővel, és kialakul a végleges verzió. Gyorsan felhívni a nagykereket, lefixálni, amit csak lehet. Ekkor derül ki, hogy közben néhány dolog kifogyott, át kell tehát szervezni az ajánlatot. Meggyőzzük az ügyfelet, hogy ez műszakilag korrekt lesz, és nem is kerül neki többe. No, ezt ők még ott az intézménynél átrágják, megfejtik, majd bólintanak. Aztán kérik a végeleges árajánlatot (1001. verzió), küldik a megrendelést, ami azért picikét mégiscsak eltér a megbeszéltektől, majd mi küldjük a megrendelés visszaigazolást, és ezzel a folyamat elvben lezárult, kezdődhet a kivitelezési szakasz. Azaz kezdődhetne. Közben egyik nagyker emailben tudatja, hogy naponta fog mindenre árat adni ezentúl, mert imbolyog a forint. A másik leveszi az árlistáját a netről, mert nem tudja tartani. Ugyanott kiderül, hogy a megbeszélt cuccok egyrésze egyszerűen nincs raktáron. Egy harmadik pont abban az időszakban fog költözni, amikor a létfontosságú hangfalak bejönnek. Újabb idegesítő faktorok. Közben nekünk már kint az ajánlat, bent a megrendelés, mese nincs. 

Így megy el a nap érdemi munka helyett négy ember számára futkosással, telefonálással, emailek és faxok fabrikálásával, és csak bizakodhatunk, hogy a végére minden összejön. A betérő ügyfelek csak annyit látnak, hogy mindenkinek hordó nagyságú a feje és ideges, ők meg szép nyugodtan szeretnének nálunk dolgokat intézni. Igazuk van. Sziszifuszi munka helytállni ilyen körülmények között. Megőrizni a cég jó hírnevét, igyekezve, hogy ne veszteséget produkáljunk, és közben a vevőket is tisztességesen, emberségesen kezeljük.

Valami ezek közül általában csorbul. Többnyire a veszteséget vállaljuk be.

Ma úgy döntöttem, hogy a nappali és az éjszakai műszak között berohanok Egerszegre vásárolni. Nem sok kedvem volt hozzá, mert valami nyavalya kerülget, és lázasan, vagy hőemelkedéssel nem olyan nagy élmény a bevásárlás. Mondjuk számomra egyébként sem, mert kevés dolgot utálok annyira, mint a vásárlást. Ez tán még gyerekkoromból maradt így rajtam. Két helyre szerettem csak menni vásárolni. Az egyik a régi egerszegi hangszerbolt volt, ahol a tranzisztoroktól a skálahúron át a forrasztóónig, illetve a villanyorgonától a lemezjátszón át a hegedűig minden volt. A másik az Ezermester Bolt volt, ahol be tudtam szerezni a a mindennapi elektronikához szükséges maradék cuccokat. Tehát pl. trafókat, nyomtatott áramköri lemezt, faanyagot, lemez dobozokat, meg ha nagyon jó gyerek voltam, akkor vehettem zsákbamacskát is, teli elektronikai üzemi hulladékkal. Az volt a csúcs. Bátyámmal órákig túrtuk ezeket a kacatokat, próbáltuk megfejteni, hogy mi micsoda. De az élelmiszer és egyéb hétköznapi javak beszerzése már akkoriban se jelentett élvezetet nekem, mostanra pedig már az olyan nemszeretem programok közé sorolódik a bevásárlás, mint pl. a mosás, mosogatás, csak még egy fokkal rosszabb, mert az ember még pénzt is dob ki erre.

Bevásárláskor az árcímkéket nézegetve úgy működik a fejszámológépem, mint régebben, mikor külföldön járva minden árat kényszeresen átszámoltam forintra. Most meg a forint árakat számolom át saját egyenértékemre. A jelenlegi melómat és a magam számára megtermelt jövedelmemet arányítva kijön, hogy egy óra alatt kb. 300 Ft - ot produkálok. Mármost vásárláskor az árcímkék azonnal befordítódnak erre az egységre. Például:

• 1 flaska ásványvíz: 20 perc
• 1 üveg sör: 30 perc
• fél kiló kenyér: 25 perc
• akciós müzli (se íze, se bűze, de óccsó): 1 óra
• 1 tubus fogkrém: 2 - 3 óra
• 1 kis rúd téliszalámi: 7 - 8 óra
• 1 mikrós szinglitáp: 1,5 - 3 óra

De ne csak a kajáról beszéljünk:

• 1 liter benzin (vagy 12 km): 50 perc
• 1 fogtömés: 17 óra
• 1 autó műszakiztatás: 182 óra
• 1 kis autó: 10 000 óra
• 1 normális autó: 35 000 óra
• 1 kis lakás: 50 000 óra
• 1 normális lakás: 150 000 óra

Na, és itt álljunk is meg egy percre. Az utolsó tételt 12 óra melóra konvertálva pontosan 50 év jön ki. Eszerint a 100. szülinapomra épp beköltözhetek. Persze, ha közben másra nem költök egy fillért se.

Értitek már, hogy miért nem szeretek bevásárolni?

Ebéd után hirtelen felindulásból elszaladtam Bálványosra. Az apropót egy, az időjárás miatt fokozottan hátrányos helyzetbe került W-Lan router átadása jelentette, de mint tudjuk, ez amolyan mondva csinált ürügy volt arra, hogy meglátogassam Ágit, Balázst és Maszatkát.

(Amint a mellékelt ábra mutatja, az ütőhangszerek iránti érdeklődése töretlen, mostantól ő a Syncopa kiemelt dobverő endorsere.) 

A routert gyorsan beüzemeltük, megittam egy finom kávét made by Mazsola, aztán zúztam is haza. Az út nagyon szép volt. A 76 - os ilyenkor csodálatos. A környező dombokat borító erdők, bozótok üvegruhát vettek fel, legalább ötször jutott eszembe, hogy milyen szenzációs fényképeket lehetne készíteni. Bár a forgalom gyér volt, azért erősen figyelni kellett, mert becsapós út ez, hol száraz, hol vizes, hol meg jeges. Aki nincs észnél, hamar meghallja a tűzoltók vágószerszámának hangját, amint lenyírják róla az autót. Az jutott eszembe, ha az életem nem így alakul, hanem mondjuk a 29. verzió szerint, akkor ma biztosan az asszonnyal meg a gyerekekkel (meg egy opcionális kutyával) kint sétáltunk volna a természetben és fotóztunk volna.

Dehát nem így alakult, és már azért is hálát adtam az Úrnak, hogy még világosban és sértetlen autóban hazaértem.

Ahogy bezártam a garázst és bementem a lakásba, szokás szerint benyomtam a rádiót, épp a Muravidéki Magyar Rádió szólt, és épp egy Zséda - szám. Zséda mindig felüdít. Nagyon sajnáltam, mikor elment Egerszegről. A '80 - as évek végén nagyon jó zenei élet volt a városban. Először szellemi vákuumban éreztem magam, mikor az egyetem után hazajöttem, de hamarosan annyi jó program lett rockzenében, jazzben, klasszikus zenében, hogy teljesen rendben lettem zenei éhségem kielégítését illetően. Adrienn egy olyan időszakban került ide, amikor úgy tűnt, Egerszeg pezsgő zenei életet képes produkálni. Hajdú Sanyi szervezte őket ide a színházhoz, de elég sok fellépésük volt ettől függetlenül is. Utoljára ha jól emlékszem, egy gyenesdiási fellépést követően beszélgettem Adriennel. Akkor már tutira tudtuk, hogy sztár lesz. Ha egy szóval akarnám jellemezni: finom. A megjelenésében, az éneklésében és emberileg egyaránt. Sokan sok mindent mondanak rá manapság, de bennem megmaradt az az egyszerű, közvetlen, aranyos kislány, aki elragdja dalaival a közönséget. Szívből örülök neki, hogy befutott, és annak is, hogy sztárként is kiegyensúlyozott, normális maradt, és folyamatosan nagyon magas színvonalat képes hozni most már nagyon hosszú ideje. Azt sajnálom csak, hogy elkerült innen, dehát miért pont ő maradt volna Egerszegen?

A mai nap eleve rosszul kezdődött. Mikor reggel először kinyitottam a szemem, a távirányító után kotorászva, az M2-re sikerült kattintani, ahol Verebes Kókát interjúvolta. Megtudhattuk, hogy a Gyurcsány által rendezett horrorfilm (amit az életünkek hívunk), miért nem olyan hatásos horror, mint amit Kóka rendezett volna. Az egészben az a borzasztó, hogy nagyjából igazat beszélt. A gazdaság rettenetesen ócska. A válság nélkül is rozoga volt, most meg pláne. A gáz - cirkusz pedig még csak rátett egy lapáttal.

Azt nem bírom felfogni, hogy miközben visítoznak, miért mindig a külföldi tőkét próbálják helyzetbe hozni? Oké, hogy nyílt tőkeáramlás, meg minden, de hogy még nyalakodni is nekik, és közben ellehetetleníteni a magyar cégeket, ez nekem magas. Aztán amikor balhé van, akkor nem az történik, hogy a magyar gazdaság vezető személyiségeivel egyeztetnek a megoldásról, hanem New Yorkba, Moszkvába, Brüsszelbe meg Tel-Avivba mennek tárgyalni. Mi meg majd megtudjuk, hogy mi lesz NEKÜNK a legjobb. 

Cinikus álláspontnak tartom, amikor arra szoktak hivatkozni, hogy ez mindig is így volt, Magyarország mindig is elszenvedője volt a nemzetközi politikának. Húsz évvel ezelőtt kaptunk egy esélyt. Azóta mérhetetlen dilettantizmus (nem akartam "rossz indulatot mondani" mondani) van a magyar gazdaságpolitikában. Hibás privatizációk, a mezőgazdaság szétverése, áttekinthetetlen és roszz gazdálkodási környezet, a külföldről jövő pályázati pénzek szétpancsolása, stb. Ennek következtében rengeteg munkahely megszűnése, a családok megnyomorodása, az oktatásügy és az egészségügy atomjaira hullása.

Kéne már egy olyan kormány, amelyik érti a dolgát. Meg egy parlament olyan képviselőkkel, akik tudják, hogy miért szavaztak rájuk a választóik. Ja, megint álmodozom.

Los Angelesben kéne lennem.

Legalábbis jópár külföldi partnercégünk vezetői természetesnek tekintik, hogy a zenei elektronikai szakma ilyenkor ott (helyesebben Anaheimben) dőzsöl a NAMM Show-n. Egyszer tényleg jó lenne elmenni oda, ha már annyira hívnak :) Azt mondják, hogy ennek más a hangulata, mint Frakfurtnak. A Musikmesse Frankfurt egy nagy össznépi banzáj, ahol kicsit meg kell küzdeni azért, hogy tényleg szakmai programot tudj lebonyolítani, ellenben jól érzi magát mindenki, a becsöppenő érdeklődőt is lenyűgözi a showbiznisz, a sok nagy nevű muzsikus, akikkel ott kötetlenül lehet beszélgetni (nem celebparty!). A NAMM viszont erősen szakmai, ezért is lenne jó egyszer átugrani. Most már a vízummal se kell annyit görcsölni.

A mai nap elég sűrűn telt. Tulajdonképpen bevállalható mennyiségű feladat lett volna, ha nem jön össze megint egy csomó karitatív számítógépes megfejteni való. Így ismét néhány fontos dolog áttolódik holnapra. Néha kicsit bosszant, amikor azért lótifutizok, mert jó barátaim, ismerőseim röstellik megnézni, be van - e dugva egy dugó, vagy nincs idejük elolvasni egy manualt. Nekem meg persze kell, hogy legyen rá időm... Na mindegy. Amíg barátokról van szó, addig okés. Amikor egyik - másik ügyfél szeretne ilyen "baráti" megoldásokkal elhalmozni, akkor néha elszakad a cérna. Állandó időhiány, kapkodás. Szétszedik az ember idejét, mint ahogyan az oroszlánok cincálják szét a gazellát a Natgeón.

Persze lehet másként is. Érdekes cikk jelent meg az Indexen Csermely Péterrel. Pétert nagyon régről ismerem. Annak idején az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) kémia döntőjében vívtunk egymással. Aztán még Pesten az egyetemi évek alatt találkoztunk párszor, mert Attila barátom is az ELTE-re járt, és ha jól emlékszem csoporttársak is voltak. Péterből igen nagy tudású, nemzetközileg elismert kutató lett. A cikkben megfogalmazott gondolatai és az egyéb nyilatkozatai alapján is rendkívül józan gondolkodású, felelősen cselekvő és beszélő ember ma is.

Azt mondja, hogy az alkotó munkája végzéséhez pár éve kikapcsolta a mobilját. Szinte hallom a felhördülést sokaktól. Hogyan lehet ilyent megtenni a mai világban? Én irigylem őt ezért... 

Varangy Pintyő, Hókupackavacka meteorológusa szokott ilyen dodonai időjárásjelentéseket mondani, mint amilyeneket az elmúlt napokban hallhattunk és láthattunk rádióban, tévében, neten. (A Vacka Rádió egyébként mesesorozat, a Kossuthon hallható, és vacsora közben jókat szoktam rötyögni a műsoron. A szerzője a Zalában élő Gaál Zsuzsa).

Szóval Varangy Pintyő szokott olyanokat mondani, hogy "kissé havazik, de talán valahol kisüt a nap, és vagy fúj a szél, vagy nem". Most a mi meteorológusaink is tanácstalanok voltak. Ez nekünk azért problémás, mert a pesti beszerző utak tervezésekor nagyon fontos szempont, hogy tudunk - e menni, illetve ha igen, akkor mennyi mindent lehet elintézni. Hétfőn még hajlottam arra, hogy lefújom a mára tervezett turnét, de aztán tegnap azt mondták az időjósok, hogy kevéske csapadék lesz, és esetleg az Alföldön lehet ónos eső. Aztán estére már egész mást szóltak, kiadták Dunántúlra a kékes-vöröses-sárgás-zöldes riasztást, hogy senki ne induljon autóval útnak. Ettől aztán pláne nyugtalan volt az éjszakám, óránként nézegettem ki, hogy mi a helyzet? Reggelre megjött a frankó ónos eső.

Azonban úgy tűnik, Gyuri kollegámon kívül is sokan indultak el hajnalban, reggel az első telefonnal már azt tudatta, hogy az M7-en szobrozik végeláthatatlan sorban. Mint kiderült, egy zalai busz szenvedett balesetet, és jól elhúzódott a mentés. Egerszegen is baleset baleset hátán volt. Nóri kijövetele sem volt egyszerű.  Egész eddig görcsben voltam, amíg Gyuri leküzdve minden jeget, dugót és a nagykerek szüttyögését rendben haza nem ért. Egyedül az Ágiéknak szánt routert nem bírta átadni, de ennek is csak az volt az oka, hogy Balázs (illetve a Honda) nem bírt kikecmeregni a jeges emelkedőn bálványosról a megbeszélt találkára.

Ma nálunk sem volt nagy tumultus, páran kockáztatták csak, hogy kocsiba ülnek. Járdát tisztítottam, sóztam, sikerült a jégen eltörnöm a hólapát nyelét. A maradék időben Nórival hatalmas mennyiségű iratot néztünk át és selejteztünk. Ilyenkor derül ki, hogy milyen borzalmas mennyiségű papír gyűlik fel egy év alatt nálunk, annak ellenére, hogy szinte mindent számítógépen intézünk.

Ha lesznek még további jégtükrös, hófúvásos napok, akkor hamarosan végzünk a tavalyi paírhalmaz szelektálásával :)

Azt hiszem, senkinek sem egyszerű meghozni egy olyan döntést, hogy most pedig sztrájkolni fog. Különösen nehéz ez azoknak, akik önmagukat zsákmányolják ki, mint például én. De ma este mégis beszóltam magamnak, és sztrájkot kezdeményeztem. Vagyis este 8 - kor egyszerűen bezártam a céget, és hazajöttem. Ilyen "alvós estéket" általában 3 - 4 hetente szoktam beiktatni, ilyenkor nem megyek vissza dolgozni éjszkára. Ahhoz képest, hogy még csak január eleje van, elég elkeserítő a dolog a főnököm számára (konkrétan nekem), dehát ez van. Ráadásul ma nem is feszültem szét a munkában, csak emailek, árajánlatok, pesti turné szervezés volt a napirend, na meg hogy valami jót is mondjak, meglett a Skoda műszakija, délután elhoztam. 2011 - ig lehet hajtani, ha ő másként nem gondolja.

Vasárnap este szokás szerint elég sokáig melóztam. Éjfél után botorkáltam haza, bekaptam pár falatot vacsora helyett, megtekintettem a konyhában tornyosuló mosatlan edények halmát, majd úgy döntöttem, ezt inkább kihagyom. Kevés zombiszerű fürdőszobai sertepertélés után behuppantam az ágyba. A fejemben még millió dolog pörgött, csitítás képpen benyomtam a tévét. A Natgeón szenzációs adás ment a világegyetemről. A Szaturnuszig még követtem, aztán fél kettőkor a reklám visító hangjára ébredtem kezemben a távirányítóval. Féléber állapotban kinyomtam a távirányítót, majd elaludtam. Fél ötkor ébredtem a szokásos napi és heti problémák nyomasztó tömkelegével a fejemben. Hatig forgolódtam az ágyban (akkor harangoztak), aztán fél hétkor ismét felébredtem a "Van egy kék tó..." ortopéd dallamára, amivel a telefonom tudatta velem, hogy ki az ágyból! Fájó fejjel és szédelegve kecmeregtem ki, aztán a szokásos reggeli szüttyögéseken túlmenően összekapkodtam  a Skoda vizsgáztatásához szükséges irathalmazt és elvágtattam vele a szervizbe műszaki vizsgáztatás céljából.

Előző este Nórit kértem meg, hogy szedjen össze a szervizben munkába jövet, és hozzon haza. Az a poén, hogy azt hittem, 9-re jön, ezért háromnegyed kilencre kértem, jöjjön értem. Ő ott is volt, de mint kiderült, neki 10-re kellett volna ma jönnie. Lüke voltam, mert nem tisztáztam vele a munkakezdést. Én biztos ideges lettem volna a helyében, de ő csak szokás szerint mosolygott. Néha jobb lenne, ha ordibálna velem egy kicsit, mert így nem jó. Túlságosan elnéző :)

A nap aztán hamar felpörgött. A kollegákkal 3 részletben tartottunk munkamegbeszélést, mert mindig jött valaki. Folyamatosan csörögtek a telefonok, estére a mobilom csutkára lemerült. Egy megrendelés 29. variációját dolgoztuk ki és számoltuk át. Elég összetett és bonyolult cucc, sok logisztikai kérdőjellel. Most ugye minden szmogfüggő lett, emiatt is át kellett variálni mindent. Folyamatosan jöttek az ügyfelek, meg halmozódtak a kavarodások. Mindezek közben mostam otthon, időnként hazarohangálva, hogy menedzseljem a mosógépet. Ami épp megint nem akar nagyon centrifugálni. A csurom vizes cuccokat aggattam ki otthon, egy hétig sem fognak megszáradni. De már ismerem a gépet. Csak akkor nem centrifugál, amikor nagyon gáz, hogy vizes ruhákat szedek ki belőle, és nagyon nem érek rá vele szórakozni. De eközben is fél kézzel a mobilt szorongattam, mert folyamatosan hívogattak. Ki üzleti ügyben, ki csak azért, mert eszébe jutottam. Elszaladtam még a gyógyszertárba is, oda - vissza üzleti ügyeket telefonálgatva. Ebéd után tovább fokozódott a cirkusz. Kiderült, hogy a szerdai pesti beszerző turnét alaposan át kell szervezni, mert egy csomó minden nem fog már beférni a kocsiba, meg képtelenség időben végigcsinálni a tervezett programot. Újabb telefon a nagykereknek, email hegyek, szkájp nyekergések. Menet közben a módosítások módosítása.

Aztán a tavalyi restanciák elővétele. Az év végi hajrában egy csomó apró dolgot átütemeztünk "amikor majd kicsit nagyobb nyugi lesz" időszakra, és ez mostanra vonatkozott. Ám ezek már ijesztő halommá tornyosultak, amit apránként megpróbálunk elrendezni. Szerviz ügyek, hiányzó bizonylatok, tartozások felénk és tartozások tőlünk.

Este felé még gyorsan megszültem két árajánlatot és elküldtem őket. Egy fontos ajánlattal még nagyon adós vagyok, remélem, az éjjel ez is összejön. Közben Bencével - Kornél segítségével - kiderítettük a Kaszásdűlőn levő net csatlakozás sajátosságait. Örülnék, ha Borika tudná használni a gépet Bence elköltözése után is.

Még csak este 9 van, de az a baj, hogy ilyenkorra már olyan vagyok, mint a lemerült telefonom. Ja, és néhány fórumozó morgolódik, hogy nem segítek megoldani a problémájukat. A két mondatban megoldható ügyekre mindig azonnal megmondom a frankót, de ha ilyen elfoglalt vagyok, mint ma, akkor a doktori disszertációkra kicsit várniuk kell.

Na, megyek, még gyorsan nekizúdulok a félig kész árajánlatnak, mert a holnapi nap se fogok túl sűrűn levegőhöz jutni.

Addig hallgassatok egy kis Harcsa Veronikát, meg nézzétek a vigyorgó Tankcsapdát :)

Ma este vacsora közben, mint szokásos, szólt a rádió. Radnótiról szólt a műsor, idén lenne száz éves. Bejátszották a "Hetedik ecloga" című versét, azt hiszem Mensáros mondta el. Ez a vers szerintem a magyar költészet egyik csúcspontja. Ha nem akkor és nem ott írta volna, akkor is az lenne. A kérdés igazából az, hogy kit érdekelnek a versek ma, amikor a kommersz szórakozás különféle formái kitúrják a klasszikus szellemi élvezeteket.

Az egyetemen egyszer szülinapomra egy József Attila kötetet kaptam egy nekem igen kedves lánytól. Ez akkoriban teljesen rendben volt, mint ahogy az is, hogy a lányoknak virágot meg csokit vittünk, meg igyekeztünk a kedvükben járni :) Meg az is, hogy barátokkal, barátnőkkel az egész napi agyzsibbasztás után éjjel többnyire a kolesz zeneszobájában kötöttünk ki, ahol klasszikus zenét hallgattunk, néha valaki verseket vagy novellákat olvasott fel. Néha szűk körű, meghitt beszélgetésekben végződtek ezek, néha pedig zsúfolt táraságban parázs viták zajlottak. Sok mindenről vitáztunk: fizikáról, kémiáról, zenéről, költészetről, politikáról, színházról, meg ami jött. 

Bátyámmal meg a baráti körrel, barátnővel igen sűrűn jártunk moziba, színházba, hangversenyre, operába. Akkoriban egyetemistáknak elég olcsón be lehetett jutni ilyen helyekre. Sohasem a pénz határozta hát meg, hogy megnézünk - e egy előadást, hanem az, hogy a rengeteg tanulmányi elfoglaltság mellett tudunk - e rá időt szakítani. Nekem tanulás mellett is mindig szólt valamilyen zene, később pedig otthon a programozós meg áramkörtervezős melók közben is mindig szólt valami. Többnyire klasszikus zene vagy jazz. Bennnünket persze a humán végzettségű barátaink lesajnálva vegyész szakbarbárnak neveztek, és mi ezt nagyjából el is fogadtuk, mondtuk, hogy mi nem műértők, csak műkedvelők vagyunk, ez van.

Ma már furcsa távlatból nézek minderre. Az emberek rátapadnak a tévére meg a számítógépre, aztán ennyi. Mi lesz Radnótival, József Attilával, Mozarttal, Bachhal? Mi lesz velünk? Valamelyik mai megélhetési celeb a nyomába tud lépni Nekik? Szerintem még ugyanaz a tévé se képes sugározni őket, annyira más a szellemiségük.

Itt van persze az Internet, ahol mindent megtalálhatunk. Pl. a Radnóti verset is:

https://www.youtube.com/watch?v=cEq0AX4QDw0

Ezzel a mai, "tudod-kisfiam-a-mi-időnkben-még-minden-más-volt" jellegű bejegyzésemet be is zárom :)

Bár még csak öt éves voltam, jól emlékszem a napra, amikor Kennedy elnököt meggyilkolták. Apám késő este jött meg a műszakból, és én még valamiért ébren voltam, anyám próbált elaltatni. Amikor apu bejött hozzánk, izgatott hangon mondta anyámnak,hogy lelőtték Kennedyt. Aztán folytott hangon beszélgettek, emlékszem, azt taglalták, hogy lesz - e ebből újabb világháború, vagy nem. Kisgyerekként annyit tudtam, hogy mindketten borzalmas dolgokat éltek át a II. Világháborúban, és nagyon örültek hogy vége lett, és hogy ismét normális életet lehet élni. Bár az általuk elmesélt háború előtti világ mintha sokkal szebb lett volna, mint a háború utáni... Azt is tudtam, hogy Kennedy valami főember volt Amerikában, hiszen nálunk mindig szólt a rádió, és sokat emlegették. Akkoriban már saját kútfőből megtanultam olvasni is, tehát legalább a nagybetűs címekkel elboldogultam. Azt azonban nem értettem, hogy mi a közünk nekünk ehhez az egészhez? Amerika nagyon messze van, Kennedy nem járt még sose nálunk, és ezért - bár szomorú dolog, hogy lelőtték - miért kéne itt háborúnak lennie? Azt még nagyjából értettem, hogy az ávósoktól félni kell, mert elvisznek mindenkit,meg hogy csak titokban szabad templomba járni, mert valaki a kocsma mögül figyeli a misére igyekvőket, de ezt leszámítva vidám életünk volt. El se tudtam képzelni, hogy egy távoli ország vezetőjének halála ránk milyen hatással lehet.

Ma már pontosan értem, hogy a nagy politika mocskos csizmáival milyen könnyen belegyalogol mindennapi életünkbe, szétzúzza kicsi, de fontos álmainkat, életeket olt ki, embereket tesz földönfutóvá és nyomorékká, és csakis és kizárólag hazudik. Aztán, mivelhogy a legtöbbünknek nincsenek szuicid szándékai, jobb híján elhisszük a politikusok által harsogott baromságokat és birka módjára megyünk süketelésük nyomában, néha még örömmel bégetünk is. Néha valaki ellenszegül, azt eltapossák. (1848, 1956, 2006). Beállunk a sorba és boldogan bégetve megyünk hatalmas vezetőink (pl. a feri) nyomdokaiban.

Miről jutottak mindezek a dolgok eszembe? Arról hogy az ukránok, és az oroszok egymást szívatják, és elzárták a gázcsapot. Ez feléjük olyan fajta téli virtus, mint a farkasvadászat, vagy a vodkaivás. Ki a nyavalyát érdekli náluk, hogy ezzel nagyon nehéz helyzetbe hoznak tízmilliókat vagy százmilliókat? Megint döglődő gazdasággal indulhatunk egy új évnek. Fázva és aggodalommal teli.

Most éppen azt mondják, hogy leültették őket tárgyalni és jó esetben megállapodnak pár napon belül. Talán még mielőtt megfagyunk vagy tönkremegy minden.  Szerintem, miután vége lesz a cirkusznak, jól összekacsintanak majd, hogy "na ugye Iván, megint milyen jót szórakoztunk a hülye Európai Unión!", aztán felhörpintik a szolgálati vodkájukat.