A mai nap eleve rosszul kezdődött. Mikor reggel először kinyitottam a szemem, a távirányító után kotorászva, az M2-re sikerült kattintani, ahol Verebes Kókát interjúvolta. Megtudhattuk, hogy a Gyurcsány által rendezett horrorfilm (amit az életünkek hívunk), miért nem olyan hatásos horror, mint amit Kóka rendezett volna. Az egészben az a borzasztó, hogy nagyjából igazat beszélt. A gazdaság rettenetesen ócska. A válság nélkül is rozoga volt, most meg pláne. A gáz - cirkusz pedig még csak rátett egy lapáttal.
Azt nem bírom felfogni, hogy miközben visítoznak, miért mindig a külföldi tőkét próbálják helyzetbe hozni? Oké, hogy nyílt tőkeáramlás, meg minden, de hogy még nyalakodni is nekik, és közben ellehetetleníteni a magyar cégeket, ez nekem magas. Aztán amikor balhé van, akkor nem az történik, hogy a magyar gazdaság vezető személyiségeivel egyeztetnek a megoldásról, hanem New Yorkba, Moszkvába, Brüsszelbe meg Tel-Avivba mennek tárgyalni. Mi meg majd megtudjuk, hogy mi lesz NEKÜNK a legjobb.
Cinikus álláspontnak tartom, amikor arra szoktak hivatkozni, hogy ez mindig is így volt, Magyarország mindig is elszenvedője volt a nemzetközi politikának. Húsz évvel ezelőtt kaptunk egy esélyt. Azóta mérhetetlen dilettantizmus (nem akartam "rossz indulatot mondani" mondani) van a magyar gazdaságpolitikában. Hibás privatizációk, a mezőgazdaság szétverése, áttekinthetetlen és roszz gazdálkodási környezet, a külföldről jövő pályázati pénzek szétpancsolása, stb. Ennek következtében rengeteg munkahely megszűnése, a családok megnyomorodása, az oktatásügy és az egészségügy atomjaira hullása.
Kéne már egy olyan kormány, amelyik érti a dolgát. Meg egy parlament olyan képviselőkkel, akik tudják, hogy miért szavaztak rájuk a választóik. Ja, megint álmodozom.
