Időnként a péntek este úgy következik be nálam, mint régen a tévéadás végén a borsókázó képernyő és a hangszóróból hallatszó sistergés. A hét ismét hosszú volt és fárasztó, gondosan megtűzdelve előre nem várt eseményekkel és olyan apróságokkal, amelyek igyekeznek az ember életét eléggé elviselhetetlenné tenni. Ezeket nem is részletezem, kipurcantam és kész.
Zárás után a cégnél még azon spekuláltam, hogy mik lennének azok a legsürgősebb dolgok, amiket ebben az amortizált állapotomban is képes lenék korrekt módon megoldani. Eldöntöttem, hogy semmit. Fél nyolc körül tehát bezártam, és hazajöttem. Bevágtam a vacsorát, és azt gondoltam, hogy meg fogok nézni valami idiótáknak szóló amerikai filmet a tévében, mert ebben az állapotban az pont nekem való. Nem néztem bele a műsorújságba, de fölösleges is lett volna, mert nagyrészt idiótáknak szóló amerikai filmek mennek a tévében, nagyon ritka, hogy az ember nem talál egyet sem.
Aztán átcsörgött a szomszédom telefonon, hogy ugyan, átugornék - e, mert nem teljesen frankón települt a Vista a gépére. Átmentem tehát hozzájuk, és megpróbáltam megküzdeni a német Vistával, nem sok eredménnyel. A szomszédom Ausztriában dolgozik, a notebookja a kapcsolattartás eszköze is. Megígértem neki, hogy holnap frankón lepucolom a vinyót, és felrakom neki az operációs rendszert. Közben hívott egy barátom, aki pedig Németországban dolgozik, hogy lemennek egy másik (Ausztriában dolgozó) barátommal a kocsmába, mert most van itthon utoljára, letelt a hosszú szabi, indul vissza, beszélgessünk még egy jót! No, ez nem volt bekalkulálva, de úgy gondoltam, hogy úgyis ritkán tudok találkozni a srácokkal, meg amúgy is zokni vagyok, tehát munka kilőve ma estére, akkor menjünk a kocsmába!
Közben majdnem elütött a falu egyik nevezetessége. Mert kettő van. Az egyik egy tank hangú kispolszki, a másik egy repülőgép hangú motorbicikli. Olyanok, mint a denevérek. Amint besötétedik, kirajzanak. Csak míg a denevérek ultrahang segítségével tájékozódnak, a mi díszes madaraink különféle motorhang erősítő technikák segítségével cincálják a hallgatóság idegeit. Körbe - körbe furikáznak a faluban, és az nekik valószínűleg jó. Senki másnak nem. Most a motoros kölyök elől léptem félre, mert egyik decibelnövelő körében útban lettem volna neki.
A kocsmában is pórul jártam, ugyanis szabaduló party volt. Egy falubeli sittes gyerek most jött ki, ha jól hallottam, 2,5 év után. Persze, hogy jól érezte magát. A zenekar hatalmas hangerővel tolta a vidító slágereket neki. A barátaim egy hangfal tövében elhelyezkedő asztalnál ülve vártak rám. Azért ott, mert a többi asztalt kirakták, hogy legyen hely táncolni. Egyedüli nő a teremben a pultos csaj volt, a placcon pedig a sittes gyerek táncolt magában. A hangzavarban egy szót se tudtunk váltani a barátaimmal, így én fél óra múlva felszívódtam. Ez volt a tök jó hét tök jó vége.
Ja, az talán még magyarázatra szorul, hogy miért dolgoznak az ismerőseim mind külföldön? Ha valaki nem vágná, azért, mert itt nincs munka, vagy ha van, akkor éhbérért, mint ahogy például én is csinálom.
