Rámolás közben sok minden előjön. Az egyik raktár mélyéről Nóri kibányászott egy műbőr borítást, és kérdően nézett rám, hogy ez meg kinek a micsodája lehet? Megnyugtattam, hogy ez az én szintetizátorom fedele. Igaz, hogy szintetizátorom már nincs, de a fedele, az megvan.
1990 - ben vagy 91 - ben lehetett, amikor Lacival és Borikával átruccantunk Oberwartba, és miután az ottani hangszerbolt asztalára kiraktam összes Schillingemet, a tulaj megszánt, pusmogott egy kicsit a feleségével, és hatalmas árengedménnyel nekem adta életem nagy vágyát, egy Kawai K1 szintetizátort. Már egy éve gyűjtögettem rá, dehát horribilis pénzbe került, kb. 120.000 Ft - nyi Schillingbe + VÁM. Ehhez képest most 80.000 Ft körüli áron megkaphattam, úgy éreztem tehát, hogy nem szabad hezitálni, ezt most meg kell venni. Összehasonlítás képpen akkoriban csengettem ki a majdnem új Skoda 120L-ért majdnem ugyanennyi pénzt, és pont nullán voltam. Nagy boldogan vittem haza a cuccot, ahol Ági és Bence már nagyon vártak bennünket. Természetesen azonnal ki kellet próbálni a hangszert, és Ági ezt nem hagyhatta ki. Végigpróbálgatta az összes hangszínt de a legjobban a "Visitors" fantázianevű tetszett neki, ami kb. úgy szólt, mint amikor egy komoly hollywoodi filmben leszállnak az ufók. Rengetegszer megpróbálta, és jókat kacagott, olvasva a kijelzőn a "Visitors" feliratot. Ő ezt mindjárt átfordította "vízi torz"-ra, mert úgy sokkal értelmesebb volt :)
Nagyon szerettem ezt a hangszert. Akkoriban még horror áron lehetett volna az egyetlen PC-s midi interfészhez, a Roland MPU-401 - hez hozzájutni, ezért inkább csináltam saját midi interfész kártyát, és írtam hozzá drivert meg szoftvereket. Mai eszemmel alig bírom felfogni, hogy én akkoriban képes voltam 8086 assemblerben ilyesmiket leprogramozni. A kártya megtervezése és elkészítése ehhez képest tényleg gyerekjáték volt. A Kawai K1 - gyel én akkoriban elég sok pénzt kerestem, ugyanis kidolgoztam hozzá egy memóriabővítést, tehát sikerült a szintetizátor képességeit megsokszoroznom. A dolognak hamar híre ment, jöttek a megrendelések mindenhonnan. A befolyt pénzből tudtam a Syncopa Bt-t létrehozni. Borikától egyszer (ha jól emlékszem egy karácsonyra) kaptam hozzá egy nagyon precízen elkészített műbőr fedelet, aminek igencsak megörültem, mert jól mutatott, és megvédte a hangszert a portól. Mondanom sem kell, hogy vigyáztam rá, mint a szemem világára.
Már működött a cég, amikor az egyik ismerős zenész állandóan nálam kuncsorgott, hogy adjam el neki a K1-et (akkor már felbővítve), mert nagyon tetszik neki. Mosolyogva elutasítottam mindig, mondván, hogy bármi mást könnyebben eladok. Aztán mikor drága anyám váratlanul meghalt, rádöbbentem, hogy nincs annyi pénzem kéznél, amiből a temetést el tudnám intézni. Felhívtam hát a srácot, tíz perc múlva már kint is volt, eladtam neki a szintit. Boldog volt, de kérdezte, hogy mi van a fedelével? Mondtam neki, hogy azt nem adom, mert jól jön még, ha egyszer tudok venni egy másikat magamnak. Meg egyébként is, nagyon kedves ajándék. Morgott valamit, aztán elment. 15 év telt el azóta. Azzal a szintetizátorral nagyon sok más is eltűnt az életemből. De a takarója megvan :) Legyünk optimisták!
