Ismét katasztrófasújtottá nyilvánítom magunkat. Az elmúlt napokban a kavarási index (KIX) rég nem látott magasságokba szökött. Mint korábban már említettem, vannak olyan időszakok, általában 2-3 hetente, havonta, amikor látszólag mindenki meghibban. Az a kisebbik baj, ameddig ezt kívülállóként szenvedjük el.  A nagyobbik baj az, amikor a kavarási hullámnak aktívan részeseivé válva mi magunk is gerjesztjük, illetve továbbítjuk a zavart. Ilyenkor mondja mindenki fel a megállapodásokat, nem a megrendelt árut kapjuk, nem a megbeszélt áron, elintézendő dolgok elfelejtődnek, összekavarodnak, és amíg a hirtelen nyakunkba szakadt problémacsomót próbáljuk kibogozni, addig a normál ügymenet szenved csorbát. A jelenségről egy korábbi bejegyzésben írtam. 

Most ismét fejére állt minden. Kezdődött azzal, hogy vasárnap nem tudtam kellően előkészíteni a hét indítását, emiatt már hétfő reggel jó nagy kavalkád lett. Aztán beindult a kavaró gépezet, és folyamatosan nőtt a KIX. A tegnapi nap már kora reggel folyamatosan hívtak mobilon, azt hittem, sohase érek már fel a céghez. Egész nap ment a hajcihő. A séma egyszerű:

1. Ember telefonál. Kitalál valamit, hozzuk meg, de tüstént. Mi intézkedünk, rendelünk, szervezkedünk, visszaigazolunk.

2. Ember rájön, hogy nem ez kell. Más kéne. De azt le kell szervezni. Első tételt sűrű elnézéskérések között visszacsináljuk a nagykernél, második tételt (nehezen beszerezhető) kisírjuk.

3. Ember telefonál, hogy meggondolta magát, mégis az első verzió lenne jó. Nagykerek zárva, ügyintézőket megpróbáljuk munkaidő után mobilon, neten becserkészni, hízelkedni nekik, hogy mégis...

Ha ez a folyamat nagy értékű árucikkeknél egy nap sokszor ismétlődik, kombinálva számlastornírozással, előleg visszafizetéssel, megspékelve szerviz görcsölésekkel és egyebekkel, akkor az ember estére laza zombivá alakul.

A mai napon ugyanez zajlott, annyival tetézve, hogy Nórival ketten próbáltuk tartani a frontot, Gyuri pedig Pesten kísérletezett azzal, hogy az előre betervezett programot lefutja. Egy ügyfelünk azonban kenterbe verte eme igyekezetét, aminek kapcsán fel kellett borítania az előre jól kifundált menetrendet és intézési listát. Ilyenkor van az, hogy ha nem ebből élnénk, akkor az illetőnek jól beolvasnék, hogy gondolja már meg, mikor előre megállapodunk, hogy mit akar, és ha attól eltér, akkor annak a következményeit legyen szíves, és ő viselje. Azonban aki szolgáltat, annak bájosan mosolyogva "természetesen megoldjuk, hölgyem" szlogennel el kell viselni minden hisztériát. Miért is érdekelné őt, hogy minket hányan fognak utálni amiatt, hogy az ő kavarását kénytelenek vagyunk továbbhárítani? Ettől kezdve ugyanis mi térünk el az előre megbeszélt időpontoktól, sipákolunk, hogy ugyan, legyenek szívesek bennünket fogadni késve, stb. Ember tervez, KIX végez.

A mai munkamegosztásban azok tudnak jól érvényesülni, piaci előnyhöz jutni, akik jól bírják a magas KIX-értékeket. Ez persze nem biztos, hogy precíz munkával, megbízhatósággal is párosul. Sőt. Azt mondják, hogy aki nem hagyja magát sodorni a KIX-szel, hanem ellenáll, és megpróbálja csökkenteni a kavarást, rendbe tenni a dolgokat, az hamar feldobja a talpát. Élvezzük hát a káoszt!

Ja, közben még betojt a számítógépem (megcsináltam), megőrült az ISDN telefon Netmod-ja, így se telefonálni, se faxolni, se kártyalehúzót használni nem tudtunk (megcsináltam), volt egy kavar az újdonsült Wlan routerrel (félig megoldva), rendetlenkedik a lézernyomtató (nem tudom, mi baja), én meg nem bírok meggyógyulni (szintén nem tudom, hogy mi bajom).

Jó lenne megállni egy pillanatra, és kinézni a fejemből.