A karácsony előtti pár napra nem találok jobb kifejezést, mint hogy sokkoló volt. A napi forgalmunk 8 - 12 -szerese volt a szokásosnak, és ezt most ugye csak hárman csináltuk a szokásos négy fő helyett. Sőt, amikor Gyuri Pesten járt, akkor csak ketten Nórival. Szerda estére egységesen totálkáros állapotba kerültünk, vagyis zárásra már csak hülyeségeket beszéltünk, és össze - vissza vigyorogtunk.
A csütörtök számomra még munkával és futkározással telt, és estére a karácsony szentsége helyett a fáradtság tört rám elemi erővel. Az elmúlt hetek pihenés nélküli folyamatos hajtása és az állandó stressz szinte kiütött. Szerettem volna kicsit rendbe tenni a lakást, de egyszerűen a magam elé bambulás volt az egyetlen tevékenység, amire telett tőlem. Borika és Bence ugyanakkor nagyon unszolt, hogy menjek fel karácsonyra. Az amortizált énem és a szeretteimre vágyó énem komoly harcot vívott, hogy menjek, vagy maradjak? Azt találtam ki, hogy reggel hatra beállítom a telefonomat, és megnézem, hogy esik - e az eső? Aztán ha nem, akkor felmegyek Óbudára. Már háromnegyed ötkor fölébredtem, utána persze nem bírtam elaludni. Odakint meleg szél fújt, esőnek nyoma se volt. Fölmentem tehát még a céghez, elintéztem az elintézendőket, aztán fél nyolc körül elindultam. Amint beszálltam az autóba, zuhogni kezdett az eső. Akkor már szégyenszemre nem akartam megfutamodni, kiraktam a bal indexet, és hajrá. Ezzel megkezdődött utazásom minden idők legvadabb karácsonyi időjárásában. A mai napon minden volt az országban, amit a meteorológusok tanulnak, talán csak manna nem esett az égből. Az M7 - ig váltogatták egymást a szakadó esős részek a csepergős és teljesen száraz szakaszokkal. Rendesen kellett markolnom a kormányt, mert a szél cudarul rángatta az autót. Extra nehézségi fokozatként szembe mentem a nagyon alacsonyan sütő nappal, és amikor kibukkant a felhők közti lyukakon, akkor a vizes útburkolat úgy csillogott, hogy megfájdult tőle a szemem. Eleinte nem tudtam, hogy mitől fékeznek be hirtelen az előttem haladó autósok, aztán amikor ráfutottam egy ilyen csillogó szakaszra, akkor rájöttem. Utána egy darabig piros és sárga színekben láttam mindent. A Balaton mellett változott a helyzet. Ragyogóan sütött a nap, immáron oldalról. A tó és a szemközti hegyek lélegzetelállító látványt nyújtottak. Az oldalról és nagyon alacsony szögből jövő intenzív fényben valami elképesztő ragyogás, és szinte ismeretlen színek töltötték be a tájat. Nem tudom, "milyenista" festők alkothatnak ilyen képeket, a valóságtól teljesen elrugaszkodott színekkel és kontrasztokkal. A Badacsony furán megvilágított sziluettje egy hatalmas fekete felhő előtt. A tó felszínén víz és a jég által különös káprázattal visszavert napsugarak. Füred előtt egy hatalmas fehér pamacs a víz felett, ami mellett a tihanyi félsziget az apátsággal meseillusztrációnak tűnik. Ha valaki ezen a reggelen kiment egy jó fényképezőgéppel egy alkalmas helyre, az iszonyatos képeket készíthetett. De mindez semmi ahhoz, amit a visszaúton láthattam. Amint elhagytam Budát és az ottani szutykos esőt, elindult egy olyan vetítés, amilyent még életemben nem láttam. Ha valaki az Armageddonról akart volna filmet készíteni, most csak ki kellett volna tennie pár jó kamerát, és felvenni, ami az égen történik. Másodpercről másodpercre, méterről méterre változott az ég képe. Elképesztő felhőalakzatok, szupercellák kísérteties megvilágításban, sosemvolt színek bizarr kombinációjában. Néha kénytelen voltam félreállni, és kattintgatni a fényképezőgéppel, de az egésznek a feelingjét ezzel a kis fényérzékenységű, alacsony felbontású géppel nem lehet visszaadni. A szivárványból például alig látszik valami. Zalaszentgrót felől masszív villámlás is látszott, azt nem is szándékoztam megörökíteni, igyekeztem még a sötétség és a nagy zuhé előtt hazaérni.
Nagyon jó volt pár órácskát Borikával, Bencével és Rékával tölteni. Sajnos Ágiékkal nem tudtam találkozni, mert ők később érkeztek, nekem pedig addigra már fel kellett szednem a horgonyt, hogy időben hazakeveredjek, sötétben nem tudok vezetni. Borika elképesztő mennyiségű finomságot készített az ünnepekre. Amíg ott eszegettünk a karácsonyi asztal körül, régi kellemes érzés kerített a hatalmába. Olyan volt, mint a régi karácsonyok idején. Mikor még élt Laci. Mikor még éltek a szüleink, és együtt ültük körbe az asztalt, Bence és Ági még kicsik voltak. Sőt, talán ez még valami ősibb, örök érzés lehet. Megszületett a Kis Jézus.
