Agyrém az egész. A nagykereknél az ingadozó árfolyamok miatt össze - vissza variálják az árakat, sok nagykernél nincs is már árlista (amit eddig naponta variáltak), hanem azt mondják, hogy ha valamit szeretnénk hozni tőlük, akkor telefonáljunk, és majd megmondják az árat. Így készítsen az ember hetekre, hónapokra előre árajánlatokat! Még az is gáz, hogy ha az ember múlt héten mondott valakinek egy árat, és mára már valami teljesen más érvényes.
Az egész válságosdi játéknak persze több vetülete van. A nagykerek egy része nyilvánvalóan szórakozik, még rá is tesz egy lapáttal. Tudjuk, hogy tele van a raktáruk a keresett termékkel, amit vagy még a békebeli 240 Ft körüli, vagy az év végi 270-280 Ft-os Euró árfolyamon hoztak be, de naponta átárazzák a készletet, mintha ma csengették volna ki 297 vagy 303 Ft-ért az Eurót. Ha ezt finoman megpendítjük, akkor jön a sértődött beszólás, hogy "persze, amikor lezuhant az Euro, akkor nem bántátok, hogy aktuális áron adtuk az árut!"
Lehetne persze azt is mondani, hogy pontosan eme gondolatmenet mentén a nálunk levő árukészlet is felértékelődik, ez azonban nem igaz. Ilyen hirtelen ármozgásoknál a vevők egyszerűen oda mennek vásárolni, ahol van még a régi, olcsóbb áron kínált cuccból. Az pedig a lehető legrosszabb stratégia lenne, ha itt várakoztatnánk az árukészletet, hogy hátha majd kifogy az olcsó áru a többi kereskedőnél, aztán majd ránk fanyalodnak. Szóval ki kell dobálni az árut nagy sebességgel, mert ha benne áll a pénz, az a legrosszabb. Ugyanakkor éberen figyelni kell a piaci mozgásokat, mert ez a globalizált piac fura dolgokat képes produkálni. Az általunk forgalmazott termékek nagy része (mint manapság minden) Kínában készül, mert ott vannak gyártósorok. A hangszercégek anyavállalatai ugyanakkor a világ minden részén megtalálhatók, de leginkább Japánban, USA-ban, Németországban, Olaszországban, Angliában. Az elszámolás tehát a Jüan - Dollár - Jen - Euro - Font - Forint mindenféle kombinációjától függ. A hangszeres multi kereskedő cégek most természetesen jól tudnak járni, ha rettenetes pénztömegeiket meglengetik a gyárak válságtól sápadozó vezetői előtt. Ők soha nem látott kedvezményekkel tudnak most készleteket felvásárolni. Az egyébként is nyomott magyar piacon egy ilyen kis cég, mint a mienk is, csak a veszteségeit tudja fokozni ezek között a körülmények között. Amikhez még hozzájárulnak a közteher növekedések és minden költségünk emelkedése.
Érdekes az is, hogy miközben a csapból is válságelemzések folynak, a vevőink egy része tágranyílt szemmel értesül nálunk arról, hogy most pedig kérem, soha nem látott pénzügyi és gazdasági válság van. Azt gondolná az ember, hogy amikor naponta szűnnek meg a környezetünkben cégek, mindenkinek legalább a szomszédja lapátra került, ez lehet most a fő téma. De nem. Vagy legalábbis zenész körökben nem. Csak gyanakodva néznek ránk, hogy most erre a dumára hivatkozva akarjuk drágábban adni a cuccokat. Pedig a zenészeknek is egyre rosszabbul megy, ám jónéhányan ezt semmilyen összefüggésbe sem hozzák az országot és a világot sújtó helyzettel. Mondhatnám persze azt is, hogy irigylem azokat, akiket nem rúgott még eddig érzékeny tájon a válság, illetve úgy be tudnak zárkózni az információáradat elől, hogy semmi nem jut el a tudatukig.
Sokan csodálkoznak azon, hogy ez az egész milyen gyorsan és milyen nagy energiával tört rá a világra, holott szerintem az egész teljesen törvényszerű volt. Buta vegyész szakbarbárként az anyag - és energiamegmaradás törvényét nem tekinthetjük megsérthetőnek egy ilyen zárt rendszerben, mint a Föld. A pénzügyi spekulánsok nem valós árukat és munkateljesítményeket adtak - vettek, hanem fikciókat. Úgy tűnik, hogy a természettudományos törvények itt is működnek, és a semmivel való kereskedés csak korlátozott ideig szuperált. A semmiből felfújt hatalmas lufi kipukkadt. A kárt természetesen nem a spekulánsok viselik, hanem mi, akik értékteremtő tevékenységgel az egész rendszert életben tartjuk.
