BagodTimes

Bár lelkiismeretesen szedegettem a gyógyszereket, ezzel csak annyit sikerült elérnem, hogy a hetet valahogyan át tudtam vészelni a meló mellett. Szombatra azonban teljesen lepusztultam, és egyetlen vágyam volt, hogy kicsi nyugalomban lehessen részem. Ezért, mikor Gyuri pedzegette, hogy el kéne menni Őriszentpéterre Presser koncertre, mondtam neki, hogy menjen, ha akar, de én totálkáros vagyok. Persze azért bökte a bögyömet a dolog, mert hallottam már párszor élőben, és mindig nagyot alakított. Nem beszélve az egykori LGT bulikról, amik megismételhetetlen élményt jelentettek. Bátyámmal meg a haverokkal ki nem hagytuk volna ezeket!

No, szombaton dél után nem sokkal Nórival becsuktuk a bótot, megbeszéltük még az aktuális dolgokat, merthogy Nóri is megkezdi évi rendes szabadságát, egy darabig tehát nélküle fogok kínlódni itt a pénzügyekkel, utalásokkal. Viszont hétfőtől jön Kriszti, remélem kipihenten és fitten.

Aztán épp az ebédet lapátoltam magamba, mikor megcsörrent a telefon. Őriszentpéterről hívott Péter, a Hétrétország lelke és fő szervezője, hogy bajban vannak. Szervezési problémák miatt nincs biztosítva Pressernek a fellépéshez a megfelelő digitális zongora. Megnyugtattam, hogy valami megoldást biztosan ki tudunk találni. Felhívtam Gyurit. A digi zongorát egyedül (pláne ebben a betegségtől meggyengült állapotomban) nem igazán tudnám egyedül mozgatni, Gyurival viszont rutinosan szoktuk az ilyen dolgokat ketten leszervezni. Ő azonban késő estig egy betonkeverő mellé szegődött, egy ismerősének segített betonozni. A hangszert viszont elég korán el kellett vinni, hogy legyen idő a beállásra. Telefonálgatni kezdtem tehát, de minden haver, ismerős el volt foglalva, csak egyik barátom ért rá annyira, hogy felugrott a boltba, segített bedobozolni a zongorát és lecipelni a kocsihoz. Kénytelen voltam tehát magam menni. Ekkor még dög meleg volt, és még csak 6 óra, de már szállingózott a nép. Presser azonnal kézbe vette a hangszert, a technikus srácokkal igyekeztünk a legapróbb részletekig mindent belőni. Közben jöttek mindenféle forgató stábok, ők is elfoglalták állásaikat és kialakult a fények beállításának és vezérlésének a sémája is. Aki volt már ilyen helyszínen, az tudja, hogy jó nagy kavalkád van a beállás során. A technikus stáb és a helyi rendezők azonban teljesen a helyzet magaslatán voltak, annak ellenére, hogy ilyenkor látástól mikulásig dolgoznak heteken át. Igyekeztem magam hasznossá tenni, ha már ott voltam. Mivel a rendszer nagy része tőlünk származott, nem okozott különösebb gondot az eligazodás. Ezzel a csapattal amúgy is nagyon szoros munkakapcsolatban vagyunk, nem kell tehát sokat magyarázkodni.

Negyed nyolc körül elkészült a beállás, és kezdték beengedni a közönséget. A tömeg nőttön nőtt, én a keverőt őriztem addig, amíg a fiúk szaladtak még egy utolsó kört. A rengeteg ember azonban körbezárta a keverőállást, így a technikusok célszerűbbnek látták, ha a helyet oldalról határoló kb. 2,5 m magas falhoz létrát támasztanak, és azon át közelítik meg a főhadiszállást. Na meg futkorásznak a létrán föl - le, hiszen kezdés előtt törvényszerű, hogy még legalább tízszer ki kell szaladni a színpadig. Ez a létrás megoldás elég muris volt, pláne, hogy a kint rekedt nép vérszemet kapott, és ezen keresztül akarták megrohamozni a "várat", szóval volt egy kis Egri Csillagok - feeling az egészben. Laci, a technikus srác pedig igyekezett csillapítani az ostromlókat, miközben a keverőre meg az effektekre figyelt. Egy alkalommal valki odalentről még a létrát is elkommunizálta, hogy egy sebezhetőbbnek tűnő ponton próbálkozzon. Megértük visszaszerezni :)

A koncert ragyogóan sikerült. Presser a szokásához híven az első perctől kezdve elvarázsolta a közönséget. Azt hiszem, korábban már írtam, hogy ebben a zenei elektronikai üzletben számomra az volt az egyik legvonzóbb dolog, hogy az embernek rálátása lehet arra a folyamatra, ahogyan egy koncerten, egy stúdióban megszületnek a csodák. A "művészet" szó értelme mára annyira átalakult, én már nem nagyon keresem a produkciókban ezt. Azonban amikor egy ilyen ember, mint Presser Pici odaül a zongorához, akkor a pár száz jelenlevő ember részese lesz a csodának. Elmondani ezt értelmetlen, akik ott voltunk, láttuk, tudtuk, hallottuk, éreztük.

A koncert mindenféle technikai zűr nélkül szépen lement. Mi ennek is nagyon örültünk, hiszen a leggondosabb előkészítés és beállítás ellenére is mindig ott ólálkodik a színpad körül a Technika Ördöge, bármikor lehet kisebb - nagyobb gond. A koncertet követően körülvették Pressert az autogrammra, kézfogásra, fotóra ácsingózó népek, de volt rá gondja, hogy megköszönje a segítséget. Sőt, mikor én már a kocsik közül próbáltam kiszlalomozni, megállított, és még adott egy ajándék DVD - t, amit persze nagy örömmel elfogadtam. Azt hiszem, ez is az igazán nagy művészek jellemzője. Közvetlenek, emberiek. Azok között a művészek között, akiket igazán tisztelek, egyik sincs "elszállva". Némelyik kisebb sztárocskáról ez már nem mondható el.

Hazafelé olyan szerencsém volt, hogy egy kocsi mögött majdnem Lövőig el tudtam sompolyogni, így az éjszakai autókázás is kicsit egyszerűbb volt.

Idén először az év eleji letárok után fogalmazódott meg bennem, hogy ez így nem megy tovább, kéne pár nap pihit beiktatni, mert baj lesz. Aztán ugye az évzárás még hátralevő dolgai jöttek, aztán a kőkemény válságmenedzselés, és számtalan aktuális intézni való plusz a be nem tervezett cirkuszok, amik csőstül jöttek. Szóval összeszorított fogakkal csináltam a dolgomat, amennyire képes voltam rá. Mostanra aztán tényleg megszólalt bent a fejemben az a bizonyos kis csengettyű, ami azt jelzi, hogy le kellene állni. Vagy inkább az a randa hangon károgó duda, ami kommandós játékok veszedelmes helyszínein szokta idegesíteni az ehhez nem szokott civil népet :)

A munkám hatékonysága nem megfelelő, sokszor csak ostobán bambulok ki a fejemből, mikor pedig gyors és jól átgondolt döntésekre lenne szükség. A fizikai terhelést se jól bírom, meg most ez hülye betegség is letaglózott. Amúgy hétfőn bementem az ügyeletre, ahol végre kaptam gyógyszereket. Az antibiotikum kúra azért úgy tűnik, segít átvészelni ezeket a napokat, de nehezen megy a meló.

Sajnos a korábban (2006 előtt) megszokott céges leállásról és kollektív nyaralásról idén szó sem lehet. Az elmúlt nyögvenyelős időszak után végre kezd egy kicsit feltápászkodni a piac, meg kell fogni minden üzletet és melót. Ugyanakkor valahogyan regenerálódnom is kéne kicsit, mert ez így nem megy tovább. Leginkább valami pollenmentes helyre kéne elvonulnom, de amikor elkezdek azon töprengeni, hogy ezt hogyan, miként lehetne megoldani, hogy a céges dolgok működőképesek maradjanak, nekem pedig ne kelljen a fülemre tapasztott telefonnal szenvednem valahol, megáll a tudományom. Az elmúlt évek "leállunk és eltűnünk" rendszere azért jó volt. Felmerül persze még egy halom más megoldódó probléma is, de a lényeg az egészben az, hogy bármiféle pihenésem előkészítése és lebonyolítása jóval több problémát akaszt a nyakamba, mintha maradok a fenekemen, helyesebben tekerem tovább a mókuskereket tovább ezerrel. Pedig szeptembertől aztán esély sem lesz semmiféle elvonulásra. Mint korábban írtam már egyik bejegyzésben, erre mondják a szervező zsenik, hogy hibás a vezetői magatartásom, ha nem tudom a céget rövid időre sem magára hagyni. Ja. Csakhogy:

1. Itt vannak az embereim, akiket szabira kell engedni, merthogy számukra a törvény előírja a szabi kiadását.

2. Nem "bemegyek néha, és megnézem, hogy mi van a cégnél" vezető vagyok, hanem dolgozom is, napi 12-14 órában.

3. Erre azért van szükség, mert négyen kábé 7 - 8 ember munkáját végezzük. A maradék emberek bére helyett a járulékot fizetjük az államkasszába.

A legnagyobb probléma persze az, hogy tegyük fel, valahogyan mégis elpattanok innen, de tuti, fél nap múlva már az elintézetlen dolgok miatt idegeskednék, negyedóránként hívogatnám a kollégákat, hogy mi hogyan áll, hiszen tényleg feszített rendszerben futnak most a dolgok. Másrészt most magamnak is rossz társaság lennék, nemhogy más embernek. Hívott pár barátom különféle helyekre, de azt gondolom, nem kellene rájuk terhelnem nyaralásuk ideje alatt a munkába savanyodott önmagamat. Pláne olyanokra, akik régről aktív embernek és jó társaságnak, útitársnak ismertek engem. Szóval, kicsit pihennem kellene ahhoz, hogy el tudjak menni pihenni. Erre a történetre azonban most nem bírok sehogy se gombot varrni :)

A kedves kuncsaftjaink szinte ráéreztek, hogy ki kell adnom a szabadságokat. Hirtelen nagyon sokan rohamozták meg a céget, és ezt a vevő áradatot most kisebb létszámmal, a szokásosnál is feszesebb időütemezéssel kell lekezelni. Látom persze, hogy az embereimnek is szükségük van a szabira, ki vannak purcanva. Azt is eldöntöttem, hogy valamikor én is kivonom magam a forgalomból, mert már a használható szint alá amortizálódtam. A dolog technikai kivitelezéséről még persze fogalmam sincs, de egy tuti, nem megy tovább.

A vevők áradata hallatán persze nem kell arra gondolni, hogy most tisztességes forgalom mellett a bevételeink is kezdenek egyenesbe állni. A sok kuncsaft leginkább az olcsó kínai kütyüket keresi, amivel tízszer annyi baj van, mint a "rendes" berendezésekkel, hangszerekkel. Ráadásul még ezekből a semmitelen árakból is alkudozik mindenki. Szóval elég szánalmas egy biznisz ez most. Hallom, Pesten több régi konkurens üzlet bezárt, vagy nagyon összement. Számukra ez a jövedelmezőség (helyesebben ekkora veszteség) már nem akceptálható. Bízom azért abban, hogy most már lassan kifelé evickélünk ebből az egész válság - nyavalyából, és előbb vagy utóbb azért beindul a gazdaság.

Ha már a nyavalyáról esett szó, engem elkapott egy csúfos dolog, ami most a legkevésbé sem hiányzott, pont amikor a szabadságolások miatt a maximumon kéne pörögni. Valamilyen légúti nyavalyát szedetem össze. Nagyon hasonló ahhoz, mint ami március elején hetekig visszafogott a melóban. Akkor se, és most se tudom, hogy milyen mértékben az allergia, és milyen mértékben valami fertőzés okozza. Fejfájás, hullámokban láz, köhögés, izzadás, gyengeség a tünetek. Nem egyszer fél órás köhögési rohamok jönnek rám, mélyen lerakódott anyag akar a felszínre törni, de mire kiköhögöm, már kék - zöld vagyok. A legkisebb fizikai megterhelés hatására is baromira kifáradok, meg kiver a víz. Szellemi munkát se nagyon tudok végezni, mert fáj a fejem, és leginkább csak hülyén bámulok ki a burámból.

Pénteken elmentem az orvosi rendelőbe, gondoltam, ilyen jó nyári időben úgy sincs ott senki. Az orvosunk szabin van, de épp helyettesítés volt. A váró viszont tele volt betegekkel, úgyhogy azonnal sarkon fordultam, mert itt a cégnél Nóri és Gyuri már azt se tudták, hova kapjanak a a sok ügyfél között.

Étvágyam sincs igazából, mert mindennek rossz ízét érzem. Próbálok azért magamba tuszkolni minél több gyümölcsöt. Szerencsére van most itt a közelben egy gyümölcs áruda, ahol elég jó minőségű gyümölcsöt lehet kapni. Nóri pedig rengeteg friss kerti zöldséget hoz otthonról, így paprikával, paradicsommal, uborkával frankón el vagyok látva.

A mostani hét végére beütemezett munkákból is csak a tizedét, ha meg tudtam csinálni, mert pár órányi meló után el kellett kotródnom haza lefeküdni. Az egy másik kérdés, hogy a fekvés sem nagyon használ, csak annál vízszintesebb helyzetet már nem tudok :)

Bízom benne, hogy minél előbb túljutok ezen a nyavalyán, vagy legalábbis a "normál" allergiás tünetek szintjére csökkennek a bajaim. Ilyenkor augusztusban mindenképpen százas csomag papírzsepivel közlekedek, folyik a szemem, de lázam nem szokott lenni. Hiányzik persze a korábbi évek szokásos "pollenmentes" tengerparti nyaralása is, amikor egy kicsit össze tudtam kapni magamat. De hát erről mostanában nem álmodozhatok.

Ismét kerestem valamit  a neten,  valami másba akadtam bele, de érdekes, ezért közreadom.

Aki tud angolul, annak feltétlenül javaslom olvasásra. Egy riporter csaj brahiból munkát vállalt egy nagy angol áruházban, mint pénztáros. A benyomásai, a vásárlókról alkotott kép, a válság beszűrődésénak hatása - az az érzésem, hogy mindez itthon is megtörténhetett volna.

A cikk a Daily Mail - ben jelent meg.

Első közelítésben úgy lehetne megválaszolni a kérdést, hogy rá is hatott a gravitáció, mint valamennyiünkre :) De ezt a banális marhaságot hagyjuk, és elmondom röviden, miről jutott eszembe a párhuzam.

A múlt héten több részt is hallottam a rádióban Hamvas Béla: A méhesben - Philosophia normalis című művéből. (A fenti linken meg is hallgatható). Régebben szívesen olvasgattam Hamvas Bélától. Számomra nagyon élvezetes, ahogyan a világ dolgairól elmélkedik, értekezik. Azonban Hamvas Bélát olvasni, vagy akár a hangfelvételt hallgatni is csak úgy lehet, hogy az ember kikapcsolja a külvilágot, félrevonul valami csendes helyre, ahová nem szűrődik be az utca tülkölése és  ricsaja, nem cseng percenként a telefon, és nem óbégat a háttérben valami ostoba tévéreklám. Ki kell kapcsolnunk az agyunkban nagy sebességgel pörgő  gondolatokat is,  mivel ugyanúgy zajt képeznek a megértés előtt. Hamvas Béla mondatai megkövetelik, hogy elcsendesedve, elmélyülten jussanak el elménkbe. Ha nem így közelítünk hozzá, akkor könnyen a "mi ez az izé már megint, semmi értelme" vészjelzés érkezik termelésre és túlélésre specializálódott agyunkba, és letessdzük a könyvet, vagy kikapcsoljuk a rádiót. Ha pedig sikerül ráhangolódnunk, igazi intellektuális élvezetet jelent ebbe a Hamvas Béla - féle világba alámerülni egy kicsit.

Tavaly ilyenkor a gravitációs kísérleteket, illetve a kísérleti berendezések és szoftverek fejlesztését is pont azért hagytam abba, mert minden energiámat a cég egyben tartása, a biznisz mindennapi problémáinak megoldása őrölte fel. Tudományos kérdésekkel ugyanúgy nem lehet felszínesen, itt - ott belecsapva foglalkozni, mint ahogy Hamvas Bélát sem lehet olvasni így. Hiába adódik időnként néhány órányi lyuk, amikor a napi idegőrlő robot után ki kell szállni a taposómalomból, mert például meghibásodott a taposómalom, nincs villany, nincs Internet: ezek a vészleállások nem adnak éppen optimális környezetet az elmélyült szellemi munkához. Átnéztem a tavaly megírt programjaimat, és előszedtem a vastag dossziét, ami a rész - számításokat meg a kiegészítő dokumentációkat, beépítésre szánt kód részleteket tartalmazza. Eléggé elkeseredtem, mert annyira kiestem ebből a munkából, hogy csak darabokat értettem meg a tavaly saját magam által írt programból. Alapszabály, hogy amit az ember lekódol, azt dokumentálja is megfelelően. Akkoriban azonban olyan mélyen benen voltam az egészben, hogy fejből tudtam minden hivatkozást, deklaráció és azonosító helyét, nem tartottam szükségesnek a dokumentálást, se a commentezést. Igaz, hogy a fejlesztő rendszer eléggé intelligens ahhoz, hogy ki lehessen belőle kapirgálni az összefüggéseket, de ez eléggé keserves meló.

Másrészt időközben lejárt az időkorlátos Visual Studio fejlesztőrendszerem is, a Visual Basic szerencsére él, mert azt ingyenessé tette a Microsoft. Így viszont a gépen eléggé kusza állapotok maradtak. Jó lenne az egészet újratelepíteni, de az is eléggé sziszifuszi munka lenne. Szóval most egyrészt megveregetem a vállamat, hogy tavaly milyen ügyes programokat írogattam, másrészt próbálom megérteni azokat :)

Számomra elég nehéz az átállás, amikor a széthajtott vállalkozóból a fizikus, a fejlesztőmérnök, vagy a programozó szerepébe kell átvedlenem agyilag egy átgürizett nap után. A feladat nagyon izgalmas, érdekes, és fantasztikus eredményekkel kecsegtet. De fogalmam sincs, hogy akár az elmélet kidolgozójának, akár nekem ennek eredményéből egykoron majd akár csak morzsák is jutnak - e? Most mindenestre azon kell igyekeznem, hogy összeszorított fogakkal küzdeni a megélhetésért, aztán egyszer talán eljön az idő, amikor a fejben ezerszer megtervezett dolgokat a gyakorlatban is megcsináljam, és elvégezzem a kapcsolódó számításokat.

Hamvas Bélára visszatérve, amikor az ember a műveit olvassa, azt gondolhatja, hogy egy legalább egyetemi tanári státuszban levő zseni írhatta azokat, könyvekkel telezsúfolt, antik bútorokkal berendezett dolgozószobájában, miközben a személyzet vigyázott a csendre, rendre és a nyugalomra. Azonban ez egyáltalán nem így volt. A háború után, mint számos értelmiségit, őt is lapátra tette a hatalom. Számos fontos írása akkor keletkezett, amikor valamelyik nagy szocialista beruházás építkezésén dolgozott.

Az ő élete számomra arra is példa, hogy nyomorúságos körülmények között is lehet maradandót alkotni. Munkáját jó magyar szokás szerint halála után ismerték el, 1990 - ben poszthumusz Kossuth - díjat kapott. Azóta sokan elemzik és kutatják munkásságát. 

Az Interneten is elég sok minden megtalálható róla, a műveinek egy része is elérhető.

Foglalkozási ártalomként nagyon sok zenét kell hallgatnom. Néha nagyon jól esik, néha nem annyira.

Az utóbbi napok két meghatározó zenei élményét osztom meg most veletek. Az elsővel Nóri sokkolt:

Anélkül, hogy Teknő Jenőt és a mulatós mjúzik rajongótáborát megbántani, nekem inkább a következő énekesnő produkciója jön be inkább. A grúz Katie Melua egy pár éve tűnt fel Angliában, és már rengetegen hallgatják világszerte. Nagyon jók a versei, és a klipjei is ütősek. Azt mondják, a koncerteken, élőben is magával ragadja a közönségét. Nos, ha a bagodi sportpályán koncertezik, valószínűleg ki fogok ballagni meghallgatni, de legalábbis nyitva lesz az ablak, az tuti.

A videomegosztókon sok anyagot lehet találni, pl. ezt:

Az egyik legérdekesebb videón egy norvég tengeri fúrótorony talapzatában, 300 m mélyen koncertezik. A kép minősége nem a legjobb, de amúgy az anyag szuper. Lefekvés előtti ellazítónak ajánlom mindenkinek.

Aki keresgél egy kicsit, megtalálja a "making of" videót is, ami szintén nagyon jó. Mondjuk én csak norvég nyelven láttam, de lehet, hogy valahol az angol is fent van. Ez a koncert Guiness - rekord is volt. Valami ilyesmivel kéne Bagodba csalogatni. Holnap megmondom az önkörmányzatban, hogy a jövő évi falunapra hívják meg :)

Lassan már kezdünk ráállni erre a brutális munkamenetre. Itt a cégnél kora délutánra már elviselhetetlenné kezd válni a hőség. Nekem, mint munkáltatónak, lépéseket kellene tennem ennek enyhítésére. Szellőztetni azonban nem nagyon lehet, forró levegő ömlik be a nyitott ablakon. A lányok több praktikát is kiagyaltak, például terjedelmes plakátokkal fedték le a déli ablakokat, és naponta többször is felmosnak. Én pedig az éjszakai műszak alatt annyi ablakon át szellőztetek, amennyit csak nyitni lehet. Csakhogy hűvös levegő éjfél után szokott beáramlani. Akkor már csak ímmel - ámmal munkára vagyok többnyire képes, a huzattól viszont tutira minden bajom lesz másnap. Egyébként is a hőségtől egyikünk jobban szédeleg, mint a másikunk. Aztán hiába reménykedünk abban, hogy a hét végén egy kis vízparti kikapcsolódás felüdít bennünket, mert péntek este, de legkésőbb szombat reggel megjön a szokásos hidegfront. Ilyenkor persze legalább dolgozni jobban tudok, bár valaki egyszer kb. 30 éve azt mondta, hogy a hét vége nem arra való. Meg a Tízparancsolatban is van ugyebár valami erről...

A nagy hőség ellenére sok munkánk van, és elég sok ügyfél jár hozzánk. Ne tessék azonban nagy forgalomra gondolni. Csupa apróságot vásárolnak, hangszerekből, hangtechnikai berendezésekből, kiegészítőkből is inkább az olcsókat viszik. Jól tetten érhető, hogy amint csökken a nép pénze, egyre nagyobb dráma lesz egy komolyabb vásárlás. Gyakran háromszor, négyszer is kijön az ügyfél, többnyire családostul, mire eldönti, meg merje - e venni a szükséges cuccot. Aztán persze elvárja, hogy az összekuporgatott és fogcsikorgatva kiadott pénzéért zseniális hangszert, berendezést vigyen haza. A kínai csodák közül azonban az olcsóbbakkal nagyon sok gond van, tehát pont azokkal, amiket nagy nehezen még megengedhet magának a nép. Gyakran hozzák vissza a meghibásodott árukat, amiknek a garanciális menedzselése már több energiát von el tőlünk, mint az új termékek árusítása. Amint hallom, más üzletekben sincs ez másként, de ez nem dob fel. 

Emiatt is nagyon nehéz a szabadságok kiadása. "Rendes" ügymenet mellett megoldható a lépcsőzetes szabadságolás, a sok visszáru kavarás mellett muszáj feszesebb ütemezést szabni. Korábban ilyentájt be szoktunk zárni egy hétre, levonulni testületileg az Adriára, és felfrissülve kezdtük újra a mókuskerék taposását. Most a normál szabadságolást is csak nagyon keservesen tudom megoldani. Nem csak hogy én nem tudok egy napra sem elszabadulni, de ilyenkor még a szokásosnál is több meló zúdul a nyakamba. A jelenlegi helyzetben esélyt sem látok arra, hogy kicsit lazábbra vegyem a figurát, pedig nagyon ki vagyok már purcanva. 2005 óta egy nap "rendes" szabit szakítottam ki magamnak, amikor Lacit eltemettük. Az a baj, hogy már nem bírom úgy, mint régen. Egyre több idő kellene, hogy regenerálódjak, és egyre kevesebb jut.

A napokban a gazdasági válsággal kapcsolatban eléggé ellentmondásos információk árasztottak el bennünket. Egyrészt megtudtuk, hogy további jelentős pályázatokat utasítottak el ügyfeleinknél (iskolák, közintézmények), néhány tuti biztosra ígért projekt esetében is. Sok pályázatban veszünk részt beszállítóként, rendszer telepítőként. Mindig szidjuk az ezekkel kapcsolatos hatalmas bürokráciát, meg a csekély hasznot, amit hoznak, de most ez is csökkenni fog. Lesz ugyan szeptember környékén egy elég érdekes dömping. Sok intézmény ugyanis pályázatára csak töredék pénzt kapott. Nekünk pedig most majd ki kell találni, hogy a gondosan kimunkált árajánlatokat (hú, de sokat kapirgáltunk rajtuk) most miként módosítsuk úgy, hogy értelmes beszerzés legyen belőlük.

Másrészt érdekes módon a forint elég komolyan visszaerősödött az utóbbi napokban, így talán előbb - utóbb ismét elfogadható szintre állnak majd az import cuccok árai is, és ez egy kicsit lendít majd az eladásokon. Meg a direkt import beszerzéseink is normálisabb árfolyamon futnak le.

Egyelőre viszont valami olyan tablettára lenne szükségem, ami pótol két - három heti bizniszmentes pihenést. Ha valaki tud ilyent, legyen szíves, szóljon!

Most, amikor ezt a bejegyzést írom, egészen pontosan 40 éve annak, hogy az Apollo 11 legénysége leszállt a Holdra. Ma is beleborzongok. Ha visszatekintünk, az akkori technológia a mostanihoz képest annyira fapados volt, hogy hihetetlen. Amit ők fedélzeti számítógépnek hívtak, ahhoz képest ma minden gyerekjátékban komolyabb processzor van. Jóval kevesebbet tudtak még a navigációs technológiákról, nem volt nagy sebességű digitális jelátviteli rendszer, nem léteztek a mai nagy teljesítményű és csekély tömegű akkumulátorok, sem a spéci nagy felbontású LCD kijelzők. Tudták viszont a fizikát, nem restelltek a kütyü számítógépekkel hatalmas számításokat elvégezni, és akadt pár fickó, akikben a kalandvágy ellensúlyozta azt a szinte biztos tudást, hogy minimális az esély a visszatérésre.

Az iskolában kellett minden osztályban készíteni valami holdraszállást ünneplő tárgyat. Hungarocellből teljesen élethű holdfelszínt kapirgáltam szép kráterekkel, és barkácsoltam rá fából, drótból meg alufóliából egy olyan spéci holdkompot, hogy mindenki csak lesett. Faltuk a Deltát meg az Élet és Tudományt. Akkoriban gyerekként azt gondoltam, hogy a tudománynak és a technikának olyan gyors fejlődését fogjuk megérni, ami addig elképzelhetetlen volt. Szinte biztos voltam benne, hogy 2000 körül simán mehet bárki űrutazásra. Persze, ha úgy vesszük, ez be is jött, hiszen aki letesz 2 - 3 millió dollárt, egész jó eséllyel kijut a világűrbe. Azt gondoltam, hogy nem lesznek már gyógyíthatatlan betegségek, megszűnik a világon az éhínség és okafogyottá válnak az idióta háborúskodások. Ezzel szemben újabb nyavalyák jönnek elő járványszerűen, és a békétlenség sem szűnik. Van persze mindenkinek számítógépe meg internetje, ingyen társaloghatunk a világ másik felén levő ismerősünkkel, zsebünkben hordhatunk olyan kis szerkezetet, amivel pár éve még csak a fantasztikus filmekben kommunikáltak egymással az űrhajósok, titkos ügynökök és hasonlók. Megnézhetjük rajta, hogy hol vagyunk, ha eltévedtünk. Képeket készíthetünk a kis készülékkel, és átküldhetjük barátunknak, hogy idegesítsük. A parányi gombok segítségével játszhatunk is rajta. Csak szeretet és megértés áramlik kevés ezekből a kütyükből. 40 évvel ezelőtt még érthetőbb, szerethetőbb és élhetőbb volt ez a világ. 

Az alábbi képet az Apollo 11 űrhajósai készítették 1969 - ben. A felhők közötti lyukon keresztül látható a bagodi házunk udvara, ahol Lacival épp biciklit szerelünk és valami nagy túrára készülünk szüleink enyhe rosszallását eleresztve a fülünk mellett :)

http://www.nasa.gov/mission_pages/apollo/40th/index.html

Ma ismét fürödtem munka után, csak annyi volt a különbség, hogy ma az izzadtságban. Tekintettel a közelgő frontra (holnapra jósolják), nekiestem a maradék területeken is lenyírni a füvet. Mondjuk kevés unalmasabb tevékenység van, mint a fűnyírót taszigálni a dzsindzsában. Közben a dögletes melegtől egyébként is lelapult IQ - mal nem tudtam semmi értelmes dolgon spekulálni, így kitaláltam, hogy miként nézne ki egy erről szóló műsor a National Geographic Channel - en, hogy azért a nézők ne kapkodjanak azonnal a távirányító után.

Valahogy így:

"Tamás az extrém sportok megszállottja. Ma fejébe vette, hogy bármi történjék is, lenyírja a füvet az alsó kert két parcelláján, továbbá a volt tyúkudvar területén is."

Itt jönne az a kép, ahol a főhős (én) megdicsőülten áll egy füves udvar közepén, a kamera 360° - os szögben gyorsan körbefutja a fejét, épphogy csak a glória hiányzik.

"A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan. A hőmérséklet árnyékban 32 Celsius fok, a páratartalom magas. Hősünk előhozza a titkos támaszpontról a csodafegyvert, egy MTD 51BO típusú fűnyírót, mely a kínai csúcstechnológia legújabb terméke, komoly veszedelmet jelentve minden fűre és gazra. Tamás feltölti a tankot az előírt 95 - ös oktánszámú speciális üzemanyaggal, és gondolatban ellenőrzi az olajszintet és a légszűrőt is. Majd összeszedve minden bátorságát, a géppel lehatol az alsó kertbe. Nem kis probléma támad rögtön a hadművelet elején, hiszen Forest, a szomszéd kutya útját állja, intenzíven körbeugrálja, és úgy tesz, mintha játszani akarna. Tamás azonban jól tudja, hogy harcias fenevaddal van dolga (ide valami vicsorgó képet vágnak be), ezért az előre begyakorolt 'húzz el innen!' kiáltással küldi el a veszedelmes ellenséget. Majd a helyszínre érve szakszerűen elindítja a motort." (Itt egy rövid 3D animáció követezik, amint a forgó kés elnyiszálja a fűszálakat.

A reklám után a pompásan lenyírt parcella látszik, majd a fűnyíró gondos tisztításának fontosságáról következik egy előadás a johannesburgi egyetem egyik professzorától. Aztán: "Tamás most átmegy a másik parcellához, ahol lehajló ágak, vakondtúrások és hasonló kemény kihívások teszik próbára őt és a csoda fűnyírót. Azonban a tapasztalt szakember és a 2,6 kW teljesítményű gép úrrá lesz a legnehezebb problémákon is." Valami sok harsonával megspékelt grúvos, elektronikus zenei aláfestés mellett látható a lenyírt terület.

"A legnehezebb feladat azonban most következik. Hősünk behatol a vad szúnyogok territóriumába." (Mutatnak egy akkorára nagyított szúnyogot, hogy az átlagnéző lefordul a fotelből.) "Vajon sikerül - e Tamásnak átverekednie magát a szúnyogok hadán, és sérülések nélkül lenyírni a füvet? Itt a gaz már extrém magasra nőtt, és sok a gyümölcsfa, nem beszélve a fűben megbúvó tuskó maradványokról."

Végül, puha string pad aláfestéssel mutatják, amint a főhős (én) a lenyugvó nap fényében számtalan szúnyogcsípéssel borítva betolom a fűnyírót a helyére.

A szinkron készült itt és itt, magyar hangok, stb. jöhet a reklám :)

A múltkori "esős évszak" után kijött a dög meleg. Ilyenkor az embernek jóval megerőltetőbb a munka, mint normális körülmények között. Ha kint dolgozik a szabadban, akkor azért szenved, de nem jobb egy ilyen helyen sem a helyzet, mint a mi üzletünk. Délutánra már szinte elviselhetetlen a hőmérséklet. Már hiába nyitunk ablakot, csak a forróság dől be rajta. Ha pedig becsukva tartjuk őket, levegőtlennek érezzük a termeket. Mindezek mellett nagyon sok a meló, tehát nem érünk rá kornyadozni. Estére minden aztán kipurcanunk, mint a kutya.

Ma zárás után haza felé ténferegve rászántam magam, hogy beüljek az autóba, és elugorjak a lövői tóra. Az agyam annyira tompa volt, hogy úgy sem bírtam volna értelmes munkát végezni már. Korábban ilyen forró nyári napokon 5 körül gyakran leléptem úszni egyet, utána mindig könnyebben ment a meló. Idén azonban olyan volt az időjárás meg az elfoglaltságaim is úgy alakultak, hogy erre még most volt csak először elvi lehetőségem is. Amúgy ma is nyírhattam volna füvet, de még arra is képtelen voltam.

A kis úszkálás most is jól esett. Utána kiültem a partra szárítkozni, miközben a vízben egy csapat South Parkon és tévéreklámokon szocializálódott fiatal ordenáré szórakozását hallgattam. Egész jól elkommunikáltak egymással úgy, hogy az csak az említett forrásokra támaszkodva ordibáltak és káromkodtak, amint egy South Park szereplőhöz illik. Időnként a sorozat szereplőinek nevén szólították egymást.

Mint több korábbi bejegyzésemből is kiderül, a tavasztól őszig terjedő időszakban a fűnyírás központ szerepet játszik életemben. Szabdalt darabokban kb. 1000 m2 területet kell fűnyíróval rendben tartanom. Ne angol pázsitot tessék elképzelni, hanem hepehupás dzsindzsát, földben ólálkodó tuskókkal, óriási vakondtúrásokkal, kavicsokkal, mindenütt fák és bokrok közt kacsázva, az út szélén pedig csokipapírokkal és az autókból kiszórt "magyaros ajándéktárgyakkal".

Úgy döntöttem, hogy a mélytengerinek titulált 7 - 8 éves régi fűnyíró rendbehozatala már inkább restaurátort igényel, mint szervizt, vettem hát egy nagy levegőt és elmentem fűnyírót vásárolni. Felmértem hát az ismerősi kört, kinek milyen tapasztalatai vannak a különféle gépekkel. Elmondhatom, hogy nagyon sokrétű panaszáradatot tudtam összegyűjteni, amiből az derült ki, hogy 80 - 100.000 Ft alatt csak ócskavas kapható. Ennek az összegnek a felét - harmadát engedélyeztem beszerzésre magamnak. Végignézegettem a weben is a lehetőségeket, és kikötöttem egy bizonyos márkánál, ami talán nem annyira rettenetes. Az már a neten is tisztán lejött, hogy ugyanazt a gépet meg lehet kapni valamennyiért, máshol pedig akár annak az összegnek a 1,5 - 2,5 - szereséért is. Ez azért fura, mert a mi területünkön, a hangszereknél nagy csoda, ha valaki 10 - 20 % - ot ki tud vadászni, akár a külföldi webshopokat is figyelembe véve.

Némi futkorászás és körülnézés után kikötöttem a helyi Tescóban. Az egész elég lepusztult állagot mutatott, abban viszont nem változott a korábbi helyzethez képest, hogy fűnyíróipari eladót fél órányi toporgás után se sikerült keríteni, így a doboz feliratai és piktogramjai alapján bevágtam egyet a bevásáló kocsiba, aztán futottam a kasszához fizetni.

Este álltam neki az összeszerelésnek. Nem szoktam kétségbeesni az ilyen összerakós játékoktól, hiszen itt az üzletben is folyton készre szerelünk valamit. A feladatot itt a gyártó több szinten is nehezítette. Először is nem pontosan az a modell volt a dobozban, mint ami a rárakott címkén volt. Vagy ha az, akkor néhány ponton eltér a kialakítás. Az igazi feladványt a csavarok, anyák és alátétek összepárosítása jelentette. A mellékelt útmutató hihetetlen ócska minőségű volt, de annyi kiderült belőle, hogy a csavarkészlet sem darabszámra, sem összeállításra nem adja ki a kellő mennyiséget. Ezért a lakásban és a cégnél is nekiálltam csavarokat túrkálni, elő is került szinte minden szükséges darab, de 2 db 10 -es csavar miatt körbefutottam a fél falut.  Így másfél óra csak keresgéléssel és futkorászással telt. Már kezdett sötétedni, mikor a tényleges összerakásnak nekifogtam. Az utóbbi napokban robbanásszerűen elszaporodott szúnyogok mindvégig együttérzően zümmögtek mellettem, és jól is laktak a véremből, mire összeállt az egész.

A beüzemelést ma estére hagytam, még néhány nulrrevíziós tevékenység és adjusztálás után. Becsületére legyen mondva a kütyünek, hogy pöcc - röff elindult, és rá is csobbantam egyből a fűnyírásra. Azt nem teljesen értem, hogy miért életlen késsel szállítják a készüléket. A régi ócska szecskavágóm legalább levágta a füvet azon a ponton, ahol elkapta a fűszálat. Ez a felét elvágja, a másik felét pedig lefekteti, és ezek a szálak egy óra múlva ismét röhögve felállnak. Egy - két ismerősömnél láttam a vadi új géppel való fűnyírás után ilyen jelenséget, most legalább már értem az okát.

Mindegy, majd megkérem az egyik ismerősömet, hogy élezze meg. Az öreg mélytengeri fűnyírót pedig azért megpróbálom még annyira magához téríteni, hogy legalább tartaléknak jó legyen, mert ebből az újból se nézek ki túl nagy megbízhatóságot.

Amúgy a jó hangulatomat fokozta az a tény, hogy ez a kütyü Június elején is akcióban volt a Tescoban, meg állítólag most a hét végétől is akciós áron fut. Egész eddig dühöngtem a postaládámat eldugító prospektusok miatt. Most, amikor tényleg meg is néztem volna őket, egyet se kaptam.

Na mindegy. A lényeg, hogy a régi fűnyíróm szürke volt, ez pedig igazi piros, fűnyíró színű. Illetve most, hogy egy órát dolgoztam vele, már nagyjából ugyanúgy néz ki, mint a régi.

Ezt a bejegyzést a VAKONDTOURS Utazási Iroda, és a Szúnyogok és Moszkítók Baráti Egyesülete támogatta.

- mármint az a fiatal kutató, akivel az Index készített egy riportot. Húsz éves korára teljesen átlátja a magyar tudományos közéletet. Siralmas. Persze, nem neki, előtte azt hiszem, szép jövő áll.
http://index.hu/tudomany/2009/07/12/te_mi_leszel_ha_nagy_leszel/

Hogy egy kicsit jobb kedvet is csináljak, ide arkok egy felvételt, ami 1974 - ben készült Magyarországon. Kovács Kati énekel, Szabó Gábor gitározik (aki elment, visszajött és meghalt), Pege Aladár bőgőzik (aki sajnos szintén meghalt), aztán ott muzsikál még Másik János, Kőszegi, Dely meg a Somló. Ilyeneket csináltak ezek a zenészek 35 évvel ezelőtt. Huh!

Mi itt szenvedünk a gazdasági válság közepén, ez a szerencsétlen fickó pedig egy távoli szigetet menedzsel a Csendes Óceánban, éhbérért. Egész nap heverészni a luxuskéróban, delfineket nézegetni, ismerkedni a környék nevezetességeivel, blogot írogatni, haj, szörnyen unalmas lehet. Nem is tudom, hogyan bírnám a strapát. Persze, ha nagyon muszáj lenne, azért nagy duzzogva kipróbálnám én is.

http://www.islandreefjob.com/

Na, jó, nem kéretem magamat annyira! Ha valahol szükség van rám egy ilyen helyen, hát feláldozom magam, és megyek, csak szóljatok!

Nekünk itt vidéken annyira meghatározza a mindennapjainkat az időjárás, hogy pesti ismerőseim gyakran értetlenül hallgatják, mikor arról beszélek, hogy valamilyen üzleti dolgunk megvalósíthatósága az időjárástól is függ. Például méteres hóban nem megyünk Pestre, vagy éppen ha székes fővárosunkban zuhog az eső, akkor nem tudunk 35, csak 20 programot lebonyolítani, annyira lelassul a közlekedés.

A falusi embernek inkább a mezőgazdaság és a kert művelése miatt fontos számolni az időjárással. A korábbi bejegyzésekben én is sokszor nyafogtam amiatt, hogy nem tudtam lenyírni a füvet, mert mindig szakadt az eső, vagy ha éppen nem szakadt, akkor csurom vizes volt. Az éjjel lement a Zivatar Demó I. és II. Az első akkora villámokat produkált, hogy csak lestem, pedig tapasztalt villámológus vagyok, mióta bevágott tőlem egy méterre a villám. A II. rész éjjel 1 óra körül jött elő, szolidabb mennydörgéssel, viszont úgy zúdult be az eső a nyitott ablakon, hogy mire feltápászkodtam becsukni az ablakot, már csurom víz volt minden a szobában. Olyan érzés volt, mintha nem az eső esne, hanem mondjuk egy tavat borítottak volna ki odafentről Bagodra.

Reggelre viszont ismét békés idő kerekedett, és délutánra a nagy víz olyan mértékben felszáradt, hogy vérszemet kaptam, és zárás után nekiálltam füvet nyírni. Tök röhejes volt, mert amint berántottam a fűnyírót, egy nagy égzengés dördült el. Úgy látszik, fentről nagyon nem respektálják az én fűnyírási szándékaimat. A mellékelt képen (telefonos) megörökítettem a felelős cumulonimbust is, ami a fenyegető hangot adta.

Aztán azért nekiálltam a fűnyírásnak, és közben azon spekuláltam, hogy ez a felhő valahol Zalaszentgrót körül lehet. Annyit nézegetem mostanában a radar képeket, hogy már nagyjából össze tudom hozni azzal, amit a valóságban látok. Egész jó volt a saccolás, mert visszanézve a fél hetes radart, ez a (piros nyíllal jelölt) lokális képződmény csinálta a műbalhét, és a helyét egészen pontosan határoztam meg.

Aztán ez a nagyon durva kinézetű felhő meglepő gyorsasággal eloszlott, ezt is tudtam követni a későbbi radar képeken. Így aztán este az egész maradék birtokot le tudtam nyírni. Bár közben kerestem a helyes kifejezést arra, hogy mit is csinálok. Fűnyíró helyett inkább mobil szecskavágót kellett volna használnom. Viszont a talaj és a fű még mindig annyira vizes volt, hogy inkább egy mélytengeri fűnyíróról álmodoztam, ami biztos jól vágná  nedves füvet, nem fulladna le percenként az összecsomósodott anyagtól, és nem akadna el a  kereke a latyakban. Szegényt egyébként is három keréken taszigáltam már csak, mivel bal hátsó kereke, helyesebben az őt tartó ragyogó kínai acél lemez végleg megadta magát. Ki kell találnom, hogy mit fogok ezzel is csinálni, mert ezt aligha lehet javítani.

Az elmúlt éjjel arra vetemedtem, hogy aludtam. Este hét óra körül leültem a tévé elé, valamit meg akartam nézni. Kilenc óra után arra ébredtem, hogy alszom. Aztán ezt a helyzetet az ágyamban véglegesítettem egészen reggel nyolcig. Az elmúlt napokban a rengeteg meló és a pályázati cirkusz miatt teljesen kipurcantam,

Reggel elég frissen ébredtem, és ahogy kinyitottam az ajtót, ezerrel áradt be a júliusi reggel. Vidáman, tele életkedvvel, üde zöld fűvel és lombbal, virágok illatával. Egy percre eszembe jutottak a régi júliusi reggelek. Gimis koromban ilyenkor már elfelejtettük a szigorú tanórákat. Egy ilyen reggel azt jelentette, hogy bekaptam valamit, aztán vagy Lacival, vagy egyedül biciklire pattantam, és mentem a haverokhoz Egerszegre, vagy indultunk valami "jó" helyre túrázni. A barátaimmal persze mindig valami zenét hallgattunk, a zenekarokról, magnókról, rádiókról erősítőkről és hangfalakról beszélgettünk. Lányok csak nagy kiváltsággal kerülhettek ebbe a körbe. Egyik kedvencünk a Uriah Heep zenekar volt. Különleges módszerekkel az "ismerős ismerősének a nagybátyjának a rokonától" és hasonló helyekről szereztük be a lemezeket, és rendszerint az én dolgom volt, hogy a barátaimat ellássam a lehető legjobb magnófelvételekkel. Ők ezt különféle strandbelépőkkel, fagyikkal, mozijegyekkel kompenzálták. Laci is számos fontos relikviát meghozott Pestről, így respektje az egekbe nőtt a haverjaim körében.

A Uriah Heep - től az egyik kedvenc számunk a "July Morning" volt, ami valahogy akkoriban zenéjével és szövegével pont a mi siheder lelkünkhöz szólt :) Itt egy moszkvai koncertről készült videó, de ez már jóval később volt, mint az együttes fénykora. 

Akkoriban többször is elképzeltük, hogy milyen jó lenne, ha eljönnének Magyarországra koncertezni, és élőben láthatnánk - hallhatnánk őket. De ez a '70 - es években csak álmodozás volt. Emlékszem mikor az őszi almaszedésen fától fáig vittük a kis magnót, hallgattuk ezeket a nótákat.

Aztán valamikor 1994 - ben, vagy 95 - ben egy hangszerbemutatón csak úgy sitty - sutty összefutottam Ken Hensley - vel, az együttes legendás billentyűsével. Kicsit késtek, mert Bécsből jövet elkapták őket a rendőrök gyorshajtás miatt. Mikor kiderült, kiről van szó, persze tovább engedték. Azért tudtam beszélgetni pár percet vele, megszoríthattam a kezét, és adott egy autogramot is. Jobb híján a kezem ügyében levő prospektusra :)

Hazafelé Szántódon engem is bemért a traffi. Arról is megvan emlékként a büntetésről való értesítés, de most inkább az autogramot szkenneltem ide:

Ha egy amerikai tévés komédiában ennyi egymás után következő baromságot látok, mint ami velünk megtörténik, akkor nagyon gyorsan a távirányító után nyúlok. Azt mondom rá, hogy erőltetett amerikai marhaság. Az élet azonban sokkal különb helyzetek bizarr sorozatát is képes produkálni.

A tegnapi bejegyzésben leírt pályázati anyag leadásával is azért késlekedtem, mert annyi halaszthatatlan meló torlódott össze, hogy pár óra alvással sem tudtam eleget alkotni. Az éjjel fél háromig az anyag jelentős részét összeállítottam ugyan, de túl optimistán mértem fel a maradék melót. A két kolléganőmmel igen intenzív munkálkodással délig nagyon szépen haladtunk. A nagy baj azonban az volt, hogy Karcsit nem tudtam utolérni, pedig a főkönyvi kivonat még hiányzott az egész hacacáréhoz. Ekkor kicsit lelassítottunk, mert lemondtam a mai beadásról. Ebéd közben viszont megtudtam az önkormányzatnál dolgozó asztaltársaimtól, hogy holnap közalkalmazotti nap lesz, semmiféle közintézményben nem lesz ügyfélfogadás. Ekkor nagyon megijedtem, mert a további késlekedés már értelmetlenné tette volna eddigi munkáinkat. Aztán Karcsi rám telefonált, hogy hazafelé tart, és soron kívül elkészíti az anyagunkat, sőt, volt olyan szuper rendes, hogy ki is ugrott vele. Így indokoltnak láttam a Munkaügyi Központtal egy kis egyezkedést. Elvileg 15 óráig volt ügyfélfogadás, de az illetékes hivatal titkárnője volt olyan segítőkész, megígérte, hogy megvár, legalábbis 16 óráig. Negyed négykor kaptuk meg a kivonatot, akkor álltunk neki az utolsó adag fénymásolásának, a beillesztésnek, a beszkennelésnek, végsorszámozásnak, tartalomjegyzéknek, utolsó ellenőrzésnek, CD írásnak. Hála Istennek, hogy a kollégáim ennyire ügyesek és talpraesettek, 15 óra 41 percre összeállt az anyag. Rohanás haza, be az autóba, és kisebb közlekedési szabályszegések (khmmm) árán 15 óra 55 perckor bent lihegtem Egerszegen a megfelelő irodában. Hozzá kell tennem, hogy már a biztonsági őr se nagyon akart beengedni, de azért csak feljutottam, és az utolsó pillanatban sikerült leadni az anyagot.

Hatalmas kő esett le rólam. Lehet persze, hogy nem kapunk pozitív elbírálást, hiszen, mint írtam, nagyon nagy a túljelentkezés. De az ember próbálja megtenni, amit meg lehet. Ha nem próbálkozunk meg minden lehetőséggel, és nem küzdünk meg a céljainkért, akkor álságos dolog sipákolni. Megpróbáltuk, aztán most várakozunk.

Hazaérve gyorsan rázúdultam a felgyülemlett egyéb feladatokra, és tudtam az ügyfelekkel is foglalkozni egy keveset, de fél szememmel az órát lestem, mikor lesz végre 6 óra. Hetek óta ugyanis ma volt az első olyan nap, hogy a menetrendszerű délutáni zuhé elmaradt, és a hatalmasra nőtt dzsindzsának akartam nekiállni a fűnyíróval. Volt azonban egy ügyfelünk, aki csak zárás után lendült bele a beszélgetésbe, és sem szelíden, sem faragatlanabb stílusban nem tudtam tudtára hozni, hogy mi már zárva vagyunk és menni szeretnék. Nórival egyetemben. Számításaim szerint laza másfél - két óra volt Gyuri megérkezéséig, utána pedig a sötétben már nem annyira jó a fűnyírás...

Nos, a lényeg, hogy a srác elég rendesen bepöccent rám. Igaz, hogy egy órán át beszélgetett nekem mindenféle dolgokról, de 6 óra után hozakodott csak elő a tényleges üzleti ügyekkel. Szegény Nórira hagytam, aki még utána jó sokáig itt volt.

Így is a tervezett területnek csak töredékét sikerült lenyírnom, hiába, nagyon megnőtt a gaz. Ellenben megcsípett a nyakamon egy "szakadék", ami nagyon fájdalmasra sikeredett. Nagy fokú műveletlenség, hogy nem tudom ennek a hosszú, vékony testű darázsnak a rendes nevét, de azt tudom, hogy a csípése felér egy lórúgással.

Az elmúlt napok összes kavarását persze lehetetlenség leírni, mert hosszabb elmesélni, mint amennyi idő alatt megtörtént ez a sok esemény. Időm pedig nincs, megyek, és folytatom a melót.

Már több, mint két hete egy nyavalyás pályázattal bajlódok. Szeretnék valami segítséget a bérek és járulékok terén, ezért a sokfelé síppal, dobbal nádi hegedűvel hirdetett pályázatot mi is be szeretnénk adni.

Aki azt hiszi, hogy ez egyszerű, az hatalmasat téved. Először is össze kell szedni a hozzá szükséges "alapanyagokat", ami részben a cég irattárában, részben a könyvelőnknél, részben egyég helyeken található. Sok mindent kell összeszedni, tehát már ez is szép munka, meg a könyvelő számára is jó kis kapirgálás. Aztán le kell tölteni a netről a szükséges dokumentációkat, kitöltendő anyagokat. Az egyszerűség kedvéért a letöltő szerveren a Szuahéli-234X kódtáblát használták, ezért már a fájlokhoz is csak rafkósan lehet hozzáférni. Aztán lehet töltögetni keresztbe és kasul a végtelen Excel táblákat, lehet okosnak tűnő kifejtős kérdésekre válaszolni, terveket, megoldásokat vázolni, és irgalmatlan sok, teljességgel szükségtelen adatot felsorolni.

Ezek után jön a fájlok nyomtatása, persze mindent 3 példányban. Aláirkálások, hitelesítések, nyilatkozatok bődületes halmaza. Ami céges vagy közjegyzői dokumentum, azokat másolgatni kell, rendszerezni, majd be kell mindet szkennelni, külön cseklistázni a papíros anyagot (egyenként lesz vagy másfél kiló), külön a fájlokat, utóbbiakat pdf- be konvertálni, és már lehet is CD - t írni az egészből. Persze meghatározott formai követelményeknek is meg kell felelni, nincs helye az improvizációnak. Egyébként igen nagy vágyat éreztem, hogy a CD - re pihentetőnek felrakjak majd a bíráló bizottságnak pár jó MP3 - as nótát. Amíg ezt a sok hülyeséget végigrágják, az ő hajuk is kihull. Nagyjából megvolnánk, holnapra még két hiányzó dokumentumot kell pótolni, beszkennelni pár száz oldalt, konvertálni, a papír anyagot összerendezni, meggyőződni arról, hogy minden szükséges dolog adott - e?

Bevallom, nagy marhaságnak tartom az ilyen felépítésű pályázati rendszert. Gyakran találkozunk beszállítóként, alvállalkozóként is nagyon ütődött pályázatokkal. Többnyire pénzpancsolásról van szó. Amire tényleg kéne, arra nem adnak, amire hülyeség, arra viszonylag egyszerű pályázni, csak arra kell vigyázni, hogy a szívás akkor kezdődik, amikor véletlenül nyersz...

Egyik ismerősöm régebben mondta, de azóta magam is elhiszem, hogy egy pályázat elkészítésével gyakran annyi munka van, hogy közben normális melóval több hasznot tudna az ember termelni. Minél komolyabb összeg megpályázása a cél, annál több redundáns és felesleges adatot, információt kérnek be, és annál többet kell a megírásal bajlódni.

Másrészt az is nonszensz, hogy a XXI. században tonnányi papír felhasználására kényszerítik a pályázót, nem beszélve a nyomtató - és fénymásoló - toner pusztításról. Ha nem lennének ezek a pályázatok, kihalnának az irodatechnika kereskedők. Vagy pl. el kell menni a cégbíróságra, előtte persze sorba kell állni a postán 5000 Ft - os okmánybélyegért, annak érdekében, hogy egy pecsétet vágjanak a cégkivonatra. Arra a cégkivonatra, amit boldog - boldogtalan ingyen letölthet most már az internetről.

Persze nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy extrém nehéz egy ilyen anyag összeállítása. Csak annak nehéz, aki dolgozik. Ha nem dolgoznánk, 3 ember 3 - 4 nap alatt össze tudta volna rakni az egészet.

De bízzunk, legyünk optimisták! Az eddigi információim szerint a pályázóknak kb. 10% - a kapott pozitív elbírálást. Talán még sikerül beleférni...

Pici gyerek koromban többször is láttam ezt a scifi filmet a helyi moziban. A '60-as években elég érdekes volt egy ilyen szovjet tudományos - fantasztikus film a helyi multiplexben, ami hét közben az iskola alsó tagozatának adott helyet, hétvégén pedig összenyitották a két nagy termet. Délről észak felé vetítettek. Ha színielőadás volt, azt fordított konfigurációban kellett nézni, mert a színpad a terem déli végén volt. Mozi előadás alatt itt volt a "VIP páholy", naná, hogy onnan néztem ezt a filmet is :)

A mostani hihetetlenül összevissza idő juttatta eszembe ezt az ősi filmet. Visszagondolva a korábbi évekre, voltak persze máskor is csapadékos júniussal induló nyarak. De ez a napi 3 - 4, szinte menetrendszerűen  érkező, zsebkendőnyi felhőből kiinduló, majd szupercellává duzzadó, és mindent eláztató, jéggel elverő időjárás azért csúcs.

A füvet se tudom már régóta lenyírni, mert hiába buzdulnék neki az esők közti két - három órás intervallumokban, a fű ilyenkor annyira nedves, hogy percenként lehet megállni és a vágóélt tisztogatni, vagy megszorul a szerkezet, és annak nem lesz jó vége.

Amúgy a hét második felére az eddig is fejemre tornyosuló munkák még jobban összeadódtak. Elsősorban egy Budapestre szánt zenei számítógépes rendszerrel gyűlt meg a bajom. A tervek szerint nagyon egyszerű és könnyed rendszerrel kapcsolatban egy halom előre nem várt probléma jött be. Csak remélni tudom, hogy keddre, mire át kell adnunk a berendezéseket, megoldódnak a dolgok. A nehézségeket a különféle operációs rendszerek, driverek inkompatibilitása és a licenszelési görcsök hozták be.

Csütörtökön még azt hittem, hogy ezekkel szombatra már teljesen készen leszek, és teljes energiával a helyi munkaügyi központhoz beadandó pályázatra összpontosíthatok. Az érdemi anyag már összeállt, de a formai hülyeségek miatt még ezer oldal szkennelés, rendszerezés, másolgatás, millió aláírás és egyéb baromság kell. Első körben azt terveztem, hogy az éjszaka folyamán mindenképpen befejezem, hogy reggel be tudjuk vinni leadni, mert nagyon sürget a határidő. De mostanra már annyira megtümmedtem, hogy az előbb is kábé fél óráig kerestem a csatolandó iratok kazlában egy irományt, ami végül az íróasztalom közepéről, az orrom elől jött elő. Úgy döntöttem tehát, hogy ennek így nem sok értelme van. Előkészítem inkább a holnapi hétkezdéshez a dolgokat, és egy - két óra felé elballagok haza. Reggel úgyis jó korán kell kelnem.

Az az igazi baj, hogy ilyenkor hét végén, amikor egyedül dolgozom, nincs se kolléga, se ügyfél (na jó, 3 - 4 azért beesett), akik fékezzenek. Ilyenkor sokkal jobban kifáradok, mint hét közben, aztán a hétfő reggel elég kifacsart aggyal talál rám.

Ma este fél kilenc körül elszaladtam haza vacsorázni, mikor fölhívott egy ügyfél. Ez az ember emlékeim szerint még sohasem volt az üzletben nyitva tartási időben, többnyire az éjszakai kuncsaftkört gazdagítja. Kiírta a számot a telefon, de valahogyan nem voltam nagyon vevő az esti agyalgásra, ezért úgy vettem fel a telefont, hogy "Tessék, orvosi ügyelet, mi a panasza?".

Az ember a meglepetés legcsekélyebb jele nélkül válaszolt:

"Jó estét doktorúr, a pszichiátriáról hívom. Egyik betegünknek az a rögeszméje, hogy RCA kábellel akarja megfojtani magát. De nem tudunk neki adni, mert hogy nincs. Kiküldhetném most az üzletbe ilyen kábelért?"

A társalgás ebben a stílusban folytatódott tovább, miközben a kenőmájassal megkent kenyeremet eszegettem.

Ha ez nem 17 éve menne így, még talán röhögni is tudnék rajta.

A válasz természetesen: IGEN!

Az utóbbi napokban tényleg csőstül zúdultak rám a tennivalók. Valószínűleg azok az emberek, akik egy vásárlással, beszerzéssel vártak kedvezőbb időkre, főként jobb Euro árfolyamokra, most a júliusi ÁFA emelés előtt úgy döntöttek, hogy tényleg nem halogatják tovább a dolgot. Főként számítógép ügyekben indultak meg a rendelések, de azért potyadoznak az egyéb üzletek is.

Sokan azt mondják, hogy örüljünk, hogy ennyi munkánk van. Nos, munkánk az tényleg van rogyásig, de látszata az kevés. A tömérdek járulék meg adó elvisz mindent.

Hogy könnyebb legyen a helyzet, napközben trópusi meleg van, itt bent a cégnél pedig a sok számítógép úgy fűt, mint a kazán. Ablakot nem nagyon lehet nyitni, mert röpködnek a papírok. Ellenben jól lehet tesztelni az épp konfigurálás alatt álló zenei számítógépek termikus profilját. Éjszaka pedig csak úgy tudok dolgozni, hogy kereszthuzatot csinálok. Ettől aztán begyulladt a szemem és mindenféle fájások jöttek rám. Jó lenne persze légkondi, de a bérleményünket előtte totálisan át kellene alakítani, ha nem akarnánk nyárra többszázezres áramszámlákat. Szóval inkább tűrünk. De estére már hullafáradtak vagyunk, én meg még nyomom itt éjjel 1 -ig vagy 2 - ig, hazatámolygok, hogy reggel szétnyúzottan folytassam, ahol abbahagytam. Ráadásul, a szokásos melókon meg számítógép konfiguráláson kívül egy halom bürokrácia is a nyakamba szakadt. A "normális" munkát tulajdonképpen szívesen csinálom, de ezt a sok ostoba papírtöltögetést nagyon rühellem. Annyira hihetetlen, hogy a 21. században, amikor az Internetről minden cégadat hozzáférhető, mindenféle hivatalos pályázathoz, beadványhoz, szerződéshez redundáns papírok halmazát kérik tőlük a hivatalok. Szóval:

Lassan már én is elhiszem magamról, hogy engem nehezebb kirobbantani itthoni workaholisztikus magányomból, mint egy kősziklát a hegyoldalból. Régebben állandóan be voltam sózva és mentem valamerre, ha kellett, ha nem. Élveztem a kirándulást, természetjárást, de az autóvezetést is. Manapság már csak akkor megyek bárhova, ha nagyon muszáj, és közben is mindig a melón jár az eszem. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ezt így élvezem, gyorsan közlöm, hogy a legkevésbé sem.

Most viszont Bencéék igen határozott adjusztálásának engedve csináltam magamnak egy szabad szombatot, és lerucantam Kehidakustányba. Ők a strand bejáratnál vártak rám, mivel korábban megérkeztek, és voltak olyan rendesek, hogy képesek voltak megvárni, míg én is befutok, sőt még a belépőre is Bence hívott meg, hogy agyon ne csapjam. Egy céges kirándulás keretében jöttek le, és azt kell mondjam, hogy tök jól tették, mert egészen csekély költségből egy nagyszerű turnét csinálhattak. Ráadásul végre tudtunk együtt szórakozni egy kicsit, ami az élet egészen ritka ajándékai közé sorolható.

Nem vagyok nagy termálvíz rajongó, én inkább a nagy, nyílt természetes vizeket szeretem, ezért alig voltam eddig melegvizes fürdőkben. A kehidai strand komplexum azonban tényleg tök jó, sokféle szórakozást kínálnak a kinti - benti medencék. Tényleg jó alkalmat kínálnak egy kis önfeledt bulira, ahol az ember a világ bajait kicsit kívülhagyja.

Délután kirándulás Keszthelyen folytatódott, ahol mi egy jó nagyot sétáltunk a városban.

Mellékelek néhány telefonos képet, a profi képeket remélhetőleg Bence fotóblogjában fogjuk hamarosan fellelni.         

Köszönöm a szép napot Bencének és Rékának!

Amúgy Bagodban éppen falunap volt. Hazaérkezés után még elszaladtam és próbáltam segíteni a technikai dolgok intézésében, meghallgattam pár fellépőt, aztán visszatértem a munkához.

Ha azt mondom, hogy alvás problémáim vannak, akkor az eléggé eufemisztikus helyzetábrázolás. A problémák legfőbb forrása, hogy sem munka, sem vezetés közben nem célszerű aludni. A maradék idő pedig nagyon rövid.

Nézzük pl. a tegnapelőtti napot! Már este 8 körül nagyon álmos voltam, de még gyorsan meg kellett csinálnom egy árajánlatot, meg egy pályázati anyagon dolgoztam ezerrel. Éjjel kettő körül hazakecmeregtem, zsupsz be az ágyba, és aludtam is, mint a bunda, keményen reggel 6 - ig, amikor a szomszédomnak kedve támadt fát hasogatni. Fél nyolcig tartott ez a munkálkodás, utána még mondjuk tudtam 20 - 25 percet aludni, de aztán indult a nap. Nem is egyszerű, mert annyi keverés - kavarás volt, amennyi önmagában is elég volt ahhoz, hogy kinyúvadjak. Úgy gondoltam, hogy megvárom Gyurit, míg hazaér Pestről, kirámoljuk az autót, elszámolunk ,aztán hazamegyek, mert már álló helyemben el akartam aludni. Gyuri viszonylag hamar, fél nyolc előtt megjött, fél kilencre meg is voltunk. Aztán eszembe jutott, hogy Nóri mára szabit kért, ezért jó lesz nekiállni az áru bevételezésnek, mert ma úgysem lesz erre idő. Közben elkezdtem összerakni egy számítógépet is, szintén, hogy a mai napra időt nyerjek. Éjfél előtt aztán úgy döntöttem, hogy kész, vége, viszem az autót a garázsba, aztán megyek aludni. Ekkor azonban megjelent két jóember, a lehető legtermészetesebb módon hoztak egy szintetizátort javítani. Mondták, hogy messziről jöttek. Ahhoz képest persze mégcsak telefonon se egyeztettek, tutira vették, hogy engem éjfélkor itt találnak. Ami az esetek 99% - ában persze igaz is, de hozzá kell tennem, hog az utóbbi években nagyon visszafogtam az éjszakai ügyfélfogadást. Legfeljebb 10 - 11 óráig szoktam kuncsaftokat fogadni, és akkor is inkább csak ismerősöket. Mert az még oké, hogy napi 12 - 15 órát lenyom az ember, de hogy még éjjel is kedvesen, frissen, felkészülten, penge aggyal válaszoljak mindenféle szakmai és üzleti kérdésekre, az már nem megy.

Mindenki mondja persze, hogy miért nem lazítok, de hát ebben a feszült gazdasági helyzetben ennek most egyáltalán nincs helye. Most egy picikét megmoccant a gazdaság, ki kell tehát használni minden lehetőséget, mert ki tudja, az ÁFA emelés megint mennyire dögleszti vissza az egészet. De jó lenne azért egyet pihenni is. Főleg aludni. Kikapcsolt telefonokkal, mondjuk egy tengerparti apartmanban, ahova csak a tenger moraja meg a sirályok hangja, egy - két csettegő halászbárka hallatszik be. Feltápászkodás után frissítő úszás a tengerben, aztán heverészés, úszkálás, kirándulás, haverok, finom kaják, hideg sör...

Na jó, nem idegesítem fel sem magamat, sem másokat :)

Gyerünk vissza a melóba!

Azt hiszem, említettem már, hogy időm nagy részét valamelyik netes keresőben való turkálással töltöm. Elég tapasztalt keresgélő vagyok, tehát ami publikusan fönt van a neten, azt általában meg is találom. Dokumentációk, kapcsolási rajzok, hangszer adatok, képek, jogszabályok, árak: minden a net bugyraiból keveredik elő. Néha persze furcsa dolgokat dob ki a kereső. Most is valami egészen mást keresgéltem, és nicsak, egy Sky videót találtam a Youtube - on. Egykor nagyon kedveltem ezt a zenekart, és már nagyon rég nem hallottam tőlük semmit. Vidám, dallamos muzsikát játszottak, sokszor klasszikus beütésekkel. Most a megtalált videót linkelem ide, ami egy spanyol népdal feldolgozása. A címe: El Cielo. Igaz, csak amolyan "csinált" videó, de illik a zenéhez.

A múlt hét rövidsége ellenére borzasztó keménynek bizonyult. Minden erősen összesűrűsödött. A legfontosabb dolgunk a veszprémi hangrendszer bemutató leszervezése volt. Ez egy nagyon spéci teljesen digitális "higtech" cucc, amit annak reményében demóztunk, hogy az illető intézmény talán megvásárolja. Paramétereiben ismertük a rendszert, hiszen a dokumentációkat le tudtuk tölteni a netről, a valóságban persze sokkal bonyisabb volt az egész.

Gyuri szerdán Nórival ment Pestre, mert Nóri egy Roland fejtágítón képviselte a céget, ahová aztán később Gyuri is becsatlakozott. Ketten maradtunk Krisztivel, és egész nap azt se tudtunk, hova kapjunk. Hirtelen nagyon sok ügyfél összefutott, valamennyien eléggé komplikált igénnyel, tehát rendszer átadást, rendszerterv készítést, meg egyebeket kellett multiplex módban összehozni, közben Kriszti rendületlenül számlákat készített, meg kapkodtuk a telefonokat, ahogy bírtuk. Rájöttünk már korábban arra az összefüggésre, hogy a legtöbb ügyfél mindig akkor jön, amikor csökkent létszámmal dolgozunk.

Szerdán este megérkezett az áruval Pestről, a kocsiban volt a demózandó digitális hangrendszer is. Péntek reggel tudtak bennünket fogadni Veszprémben, tehát egy nap és egy éjszaka maradt az ismerkedésre. A tervezetthez képest persze csak a töredékét tudtuk rászánni a kitanulmányozásra, de azért sikerült felderíteni a rendszer felépítését és az üzemeltetésével kapcsolatos tudnivalókat. Szerencsére a sok éves rutin meg eddig megismert készülékek alapján azért olyan szintre jutottunk péntek hajnalra, hogy biztos tudással vághattunk neki az útnak. A bemutató sikerült, meggyőztük azokat, akiknek esetleg kételyeik voltak a full digitális technológiával szemben. A nagyobbik baj, hogy az intézmény pályázatból szeretné megvenni a komplett rendszert, és nem tudni, mire jutnak, mert húzódik a pályázatok elbírálása, nem is beszélve a kifizetésről. Ráadásul elképzelhető, hogy a huzavona miatt átcsúszik a történet az emelt ÁFÁ - s időszakra. 

Mindenestre a történetből annyi hasznunk volt, hogy alaposan megismerhettünk egy ilyen 21. századi technológiát. A hangrendszerek fejlődése egyértelműen ebbe az irányba mutat, a jövőben tehát ezek jelentik a piacot. Szerencsére nekünk nem okoz problémát néhány száz vagy ezer oldalnyi angol nyelvű dokumentáció átnyálazása, és igazából ezek azok az intellektuális kalandok, amik miatt egykor a céget létrehoztam. Mindig is a legkorszerűbb, legjobb cuccok forgalmazása volt a célom. Egy ilyen berendezés megismerése mindig nagy élmény.

Ha már a kezdeteknél tartunk, ma estére igazából a söjtöri H - buliban lenne a helyem, ahol az országos hírű szórakozóhely megalakulásának 20. évfordulójára olyan bulit szerveznek, ahol ott lesznek régi "nagy öregek" is :) Jól ismerem a tulajt, aki egykori kollégám, és természetesen valamennyi zenészt, meg a régi bulizós arcok nagy részét is, hiszen technikusként a 80 - as években ebben a világban éltem. Ez egy nagyon pörgős, mozgalmas korszak volt. Hatalmas bulik, ma már elképzelhetetlen hangulattal, mivel a gépi zenélés soha nem képes olyan élményt nyújtani, mint egykor ezek a bálok. Nagyon sok régi jó barát lesz ma ott, ezért eleinte gondolkodtam rajta, hogy csak el kéne menni. Aztán az jutott eszembe, hogy ez is olyan lenne, mint egy osztálytalálkozó. "Szia, mi van veled, hogy vagy?" És az ember vagy kényszeredett protokolláris vigyorral azt mondja, hogy köszi, jól, minden oké, miközben tudja, hogy semmi sincs rendben. De ilyenkor nem lehet elmondani a valós helyzetet, mert a régi cimborák vigadni, mulatni jönnek, nem savanyú, félresiklott sorsokról hallani. Engem mindig úgy ismertek ezek a gyerekek, hogy tele voltam ötletekkel, tervekkel, sok zenekar rendszereit javítgattam, fejlesztgettem már akkoriban is. Együtt buliztunk, benne voltam sok vidám sztoriban, ugratásban, hülyéskedésben, na meg persze a lányok szédítésében :) Erről a korszakról érdemes lenne egyszer könyvet írni, annyi kaland, poén volt benne. Aztán kikoptam az éjszakából, a magánéletem pedig megszűnt. Szóval azt hiszem, jobban teszem, ha itthon maradok.

A másik ilyen "megyek - maradok" kérdés a holnapi választásokkal függ össze. Ismét olyan étlapról akarnak kaját ajánlani nekem a pártok, melynek kínálata inkább az emésztőrendszer másik végén megjelenő anyagokra emlékeztet. A magyar politika ennyit tud felmutatni. Számomra egyik sem igazán vonzó. Egyik durván leszerepelt, a másik cinikus, a harmadik negatív IQ - val rendelkezik, a negyedikben mindenki kompromittálta magát, és sorolhatnám. Ők képviselik majd hazánk érdekeit Brüsszelben. Csodás. A legbrutálisabb mégis az, amikor barátaim azzal érvelnek, hogy azért menjünk és szavazzunk "X"-re, nehogy megint "Y" jusson szerephez. Ez a demokrácia teljes csődje. Nagyon beteg ez az ország. Komolyan mondom, sokkal jobban érezném magam, ha lenne EGYETLEN olyan kis pártocska, amelyik tiszta, jól felkészült emberek gyülekezete lenne, jól megfogalmazott, értelmes és kivitelezhető célokkal, félretéve a populista parasztvakítást és a másik pártok pocskondiázását. Talán egyszer még ezt is megérjük.

Nagyon vártam már az ünnepet, nem úgy mint TWÁ, aki egy kivételesen tahó bejegyzést sikerített a blogjába a pünkösdről. El szoktam olvasni a blogját, bár ideológiája eléggé távol áll tőlem, sokszor egész jó gondolatokat szokott közzétenni. Szeret mindenbe és mindenkibe belerúgni, aki útjába esik, de ez néha nem is árt a címzett dolognak vagy személynek. A pünkösdi írása azonban nagyon hülyegyerekesre sikeredett. Mintha kényszerből kellett volna valami taplóságot írnia, különösebb motiváció és kedv nélkül. Azon kívül, hogy a hívő embereket fintorgásra és morgásra késztette, nem hiszem, hogy bármi értelme lenne neki.

Szóval vártam ezt a pár nap nyugit, remélve, hogy mód lesz egy csomó elmaradt melóm befejezésére, kis ház körüli kapirgálásra, a cég dolgainak átgondolására, és talán egy kis pihenésre, esetleg fotós kirándulásra.

Ezzel szemben olyan vacak időt kaptunk, mintha szeptember végét írnánk, szóval esett az eső, hűvös szél fújt, kint alig lehetett értelmesen ténykedni. A céges dolgokkal azonban nagyon döcögve haladtam. Főleg azon szenvedek, hogy miként lehetne a jövedelmezőséget növelni. Valamennyiünknek rengeteg dolga van, szóval hülyeség lenne leépítésben gondolkozni. Csak a rengeteg járulékot és adót iszonyatosan nehéz kitermelni ebben "műbalhé" válságban. Meddig bírjuk még a feszített tempót, nem tudom.

Gondot okoz az is, hogy az egyik jelentős profilunk, a zenei számítógépek konfigurálása mostanság nagyon bonyolulttá vált. Január óta még rendelésünk se volt, mert annyira fölmentek az alkatrész árak. Most kicsit lefelé indult a trend, ezért mindenki egyszerre támadott le bennünket eddig lejegelt igényével. Igen ám, de mostanra kihaltak azok a jó alaplapok, amikre a spéci konfigurációkat meg tudtuk csinálni. Az újabb chipsetekkel sok probléma mutatkozik, ha az ember zenei alkalmazásra, stúdió célra veti be őket. Van már persze ennél is újabb technológia, ami túllépett az ilyen gondokon, de az a mi ügyfélkörünk számára megfizethetetlen. Most az a frankó, hogy ha elzárkózunk az olcsóbb gépek konfigurálásától, akkor hirtelen veszítünk el sok ügyfelet, ha pedig bevállaljuk, akkor magunknak csinálunk sok gondot hosszú időre. Az áthidaló megoldásokon agyalogtam szinte egész hétvégén, de rossz és még rosszabb variációk sora jutott csak eszembe. Szóval nem voltam valami produktív.

Hívtak többen is koncertekre, szerettem volna elmenni az Őrségbe is egy - két rendezvényre a "Virágzás Napjain", de nem volt kedvem sehová menni, itthon döglődtem és túráztattam az agyamat. Nem túl sok sikerrel. Szóval ismét a "keveset csináltam, de abban jól elfáradtam" feelinggel kezdem az előttünk álló hetet, ami ismét keménynek ígérkezik.