BagodTimes

Amint elnézem, épp egy hete, hogy utoljára beírtam ide. Bizony, mostanában nem nagyon érek ahhoz, hogy csak úgy leüljek a gép elé, ezerrel megy az év végi zúzda. Hárman próbáljuk 30 nap alatt behozni azt a lemaradást, amit négyen nem tudtunk menedzselni 330 nap alatt. Most a helyzet elemzésével nem is érek rá foglalkozni, de meg kell, hogy osszak veletek egy, illetve két videót, ami tán felvidítja kicsit azokat, akik hozzám hasonlóan robottal töltik az év utolsó heteit. Az elsőn Marit Larsen a zöldségesnél, a másodikon a Nobel - békedíj átadási ünnepség koncertjén énekli ugyanazt a dalt. Vigyázat, könnyen befészkeli magát a hallójáratokba!

A karácsony és az év vége közeledtét több tény is jelzi.

Egyrészt dolgozunk, mint az őrültek, szinte lélegzetvétel nélkül robotolunk. A kevésbé válságos években nagyjából kiegyenlítettebb volt a leterheltség év közben, bár az év végi hónapok mindig egyértelműen erősek voltak. Most úgy tűnik, hogy a szokásosnál jóval többen halasztották az utolsó percekre a beszerzéseiket, akár a magán vevőinket, akár a céges ügyfeleinket és az intézményeket tekintjük. Tulajdonképpen érthető a dolog, hiszen aki felelősen gazdálkodik, az csak abból költ, amije van, és ezt a jelenlegi helyzetben gyakran csak év végén lehet látni. Most mindenestre a szokásosnál is feszesebb a tempó nálunk, és már most látható, hogy sem mi, sem a nagykerek sem az importcégek nem nagyon bírják szuflával. Szinte mindenhol kisebb létszámmal, csekélyebb raktárkészletekkel dolgoznak, igazodva az év közben tapasztalható nagy pangáshoz. Ezeket a rohamokat így egyszerűen nem lehet normálisan lekezelni.

Az év vége közeledtét jelezték nekem az egerek is. Megszokott karácsonyi lakótársaimat nem láttam már jó ideje, mióta tavaly kb. 37 ellenséges egérügynök elfogása után felfedeztem a spájz ajtófélfájában a titkos átjárójukat. Akkor számos számítógép alkatrészt, műanyag tiplit, és természetesen több kiló üvegcserepet lenyomtam a járatukba, és ez egész eddig meghátrálásra bírta őket. Ma azonban vacsora közben a spájz ajtaja felől ismét szemérmetlen kapirgálás hallatszott, ezért operatív törzset hoztam létre (magamból), és erélyesen felléptem a betolakodók ellen. Kiderült, hogy mióta nem menedzseltem őket, kitágították az ajtófélfába (kb. 20 cm magasan, a szomszéd fal felől levő, ezért nagyon nehezen látható) járatukat, és csak napok kérdése, hogy mikor özönlenek be ismét. Ezek szerint az üvegcserép torlaszon átrágták magukat, és most PVC és polisztirol tárgyak fogyasztásával próbálnak a spájz felé törni. Tüneti kezelésként 2 db 120 - as szeggel és pár kemény műanyag tárggyal gátolom most őket, amíg a végleges megoldás megszületik. De most nincs sok időm rájuk. Amúgy rámenős kis dögök, mert a lakás közepén, a külső falaktól legalább 3 - 4 m távolságra jönnek fel elementáris erővel. Mindig akkor, amikor úgyis nyakig vagyok más problémákkal is. 

Genfben beindult a LHC, vagyis ütköznek a nehézrészecskék. Nálunk is beindult az év végi ütköztetés. Vagy a kuncsaftokkal, vagy a nagykerekkel, vagy a gyártókkal, vagy a kínai kacatokat "javító" szervizekkel ütközünk. Reggel, mire felértem a céghez, már javában állt a bál. Hárman próbálunk eléggé reménytelen küzdelmet vívni a vásárlók rohamával. Ez persze nem azt jelenti, hogy sokat vásárolnak, hanem pusztán annyit, hogy sokan vannak. Sokat kérdeznek, és mi megpróbálunk válaszolni mindenre, remélve, hogy egyszer talán vásárlás is lesz. Özönlenek az árajánlatkérések, rohangálni kell(ene) intézményekhez személyes megbeszélésekre, tárgyalásokra. Reménytelen. Mára a naptáramba egyetlen nagy és fontos tételt jegyeztem be korábban, amit FELTÉTLENÜL meg kell oldani. Zárás után jutottunk el oda, hogy Gyurival egyáltalán le tudtunk ülni, hogy pár szót beszéljünk a dologról.

Reggel, mikor végre be tudtam kapcsolni a számítógépemet, és bebootolt a Windows, azonnal kijött egy Skype figyelmeztetés. "Tóth László ma 56 éves". Még most is megdobbant a szívem ettől. Korábban, mikor a munkatársai még nem törölték le a céges gépéről a Skype-ot, és időnként bekapcsolták, feljött a listán, elmondhatatlan érzések törtek rám.

Most már csak egyirányú ez a kapcsolat, mondhatjuk, simplex. Ő mindent hall és lát, de mi hiába kérjük, hogy ugyan, szólna már végre valami okosat. Lehetne egy frankó Ultraskype, amivel ő is visszaszólhatna nekünk. Mondjuk, sok öröme nem telhet neki abban, amit itt lent, a hátrahagyott népei között tapasztal. Talán egyedül az unokáiban gyönyörködik.

Azokban tényleg lehet gyönyörködni, nézzük csak pl. az új Nimród - videót Ági blogján. :)

A cím valószínűleg magyarázatra szorul. Mikor kis gyerekek voltunk, a bátyámmal esténként a közeli majorba mentünk frissen fejt tejért egy literes tejeskannával. Ez nem volt túlságosan érdekes dolog, ezért különféle elemekkel színesítettük a turnét. Az egyik ilyen például az volt, hogy amikor a közeli állami gazdasági istálló mellett mentünk el, a sötétben elemlámpával megvilágítottuk a hidegben kicsapódó párát a leheletünkből. Meg is lett a hatása, mert másnap jött a brigadéros Jóska bácsi szegény anyámat lehordva, hogy milyen példát mutatnak a pedagógus gyerekei a többieknek, mikor ők is cigarettáznak a sötétben :)

A "nehézmenés" pedig abból állt, hogy azon a szekérúton felfelé jövet, ami most a 76 - os alatt kb. 5 m mélyen van betemetve, nem a kitaposott csapát választottuk, hanem a bokáig érő agyagos sárban dagonyázva törtettünk felfelé, persze versenyezve.  Ismét csak szüleink nagy örömére. Na, nem folytatom, mert egyesek még megvádolnak azzal, hogy tippeket adok a család legifjabb férfi tagjai számára :)

A nehézmenés csak azért jutott az eszembe, mert jól jellemzi a mostani életemet. Valami nyúlós, ragadós masszában igyekszem előbbre jutni, minden lépésért nagyon meg kell szenvedni. Akkoriban azonban tudtuk, hogy ez pusztán virtus, és ha nem tetszik, akkor két lépésre jobbra ott húzódik a "rendes" kitaposott ösvény. Másrészt azt is tudtuk, hogy egy 50 méteres szakasz után jön ismét a kavicsos út, aztán máris ott vagyunk a kertkapunknál, ég a lámpa, odabent készül a vacsora. Most nagyon nehéz lenne oldalt valamiféle járható ösvényt felfedezni, még nehezebb lenne valamiféle jó utat remélni a ragadós szutyok végén, az otthon pedig csak egy olyan hely, ahol alszom, amikor nem itt dolgozom.

Apropó, alvás. Az elmúlt hét rettentő kaotikus volt. Nagyon sok ügyfelünk jött az üzletbe, alig bírtuk így csökkentett létszámmal a gyűrődést. Ez persze nem azt jelenti, hogy hatalmas bizniszek zajlottak, a legtöbben apróságok miatt jöttek, még többen apró, de sok időt felemésztő problémákkal. Aztán bombaként még beesett egy halom önkormányzat, akik utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy még beadnak egy pályázatot, és ezek részét képezte volna hang- illetve fénytechnika. Az önmagában jó dolog, hogy megkerestek bennünket, csak hát ezekhez illik nagyon aprólékos gonddal kidolgozott árajánlatokat készíteni, most pedig csak a nappali cirkuszt követően, jó fáradtan tudtam árajánlat írással foglalkozni. A dolog természetéből fakadóan gyakran kellett átírni, variálni őket. Az ajánlatkérők is gyakran elég idegesek voltak, hiszen a mi ajánlatunk egy nagyobb, gyakran több tízmilliós pályázati anyag részét képezi, és ha valami nem stimmel, akkor ugye ugrik az egész. Az önkormányzatok és közintézmények számára pedig manapság nincs más forrás, mint a pályázat. A lényeg, hogy pénteken a posta zárásáig azért sikerült elküldeni minden anyagot. Azt nem mondanám, hogy elégedetten és büszkén adtam ki őket a kezemből, mert némelyik elveimmel ellentétben összecsapott benyomást fog kelteni, de hát erre volt időm és lehetőségem. Mindenesetre péntek estére teljesen hasznavehetetlen állapotba kerültem, aztán jött még a mai délelőtt, ami szintén elég sűrű volt, elég sokan összejöttek az üzletben. Nóri és Gyuri ügyesen lemenedzselték a dolgokat, nekem nem maradt extra sok tennivalóm, de még azt is elég nehezen láttam el. A kollégáimon is kezdem felfedezni a kimerültség jeleit. A reklám szerint ilyenkor kell üdülésre küldeni az alkalmazottakat. Csak azt nem mondják meg, hogy ugyan miből...

Délután még kihasználva a jó időt a ház körül rendezkedtem, dzsindzsát irtottam, gallyaztam. Aztán négy óra felé már annyira toplák voltam, hogy úgy döntöttem, lefekszem és alszom egy kicsit. Nagyon mély álomba merültem, amiből a vezetékes telefon csöngése ébresztett. Odabotorkáltam a készülékhez. Egy hivatásos telefonos zaklató cég embere volt az, valamiféle telefonos ajánlatot akart nekem elővezetni. A sötétben az órára néztem, és csak annyit mondtam neki, hogy : - Nem gondolja komolyan, hogy ilyesmivel vasárnap hajnali öt órakor akar zavarni? Az ember makogott valamit, hogy szerinte délután van, én is morogtam valamit, és letettem a kagylót. Beletartott vagy tíz percbe, amíg rájöttem, hogy nem vasárnap reggel van, hanem szombat délután :) Azt hiszem, simán el tudtam volna aludni vasárnap délig egyhuzamban. Nagyon rossz volt ez a telefonos intermezzó. Utána már persze felkeltem és tettem a dolgomat, mert hogy az van bőven.

A teszt PC - n különféle DVD lejátszó progikat próbálgattam Windows 7 alatt. Bedobtam a Brian Greene - féle "Elegant Universe" - t a lejátszóba, csak úgy próbaképpen. Ezt a DVD - t még Huber Ottó szervezte nekem az USA - ból, mivel hogy Európából nem lehetett megrendelni. A fiatalosan huncut, jó humorú és nagy showman Ottó pár hete már a mennyországi bizniszeket igazgatja, földi üzletét örökösei viszik tovább.

A DVD - t azután rendeltem meg tőle, hogy a könyvet már vagy háromszor elolvastam. Aki nem ismerné, ez a bestseller könyv címével ellentétben nem az amerikai divatvilágról szól, nem is az ottani celebekről, tehát aki erre lenne kíváncsi, az sajnos csalódni fog. Fizikakönyv ez a javából, bár nagyon egyszerű, közérthető stílusban, sok példán keresztül és csak minimális matematikával fűszerezve mutatja be a fizika jelenleg legjobban izzó részét, a  gyakran személyeskedésekbe  és veszekedésekbe torkolló vitákkal övezett húrelméletet. Bár most csak tesztelési célból raktam be a DVD - t, mégis "kénytelen" voltam végignézni, majd a második lemezt ugyanígy. A film ugyan még jobban leegyszerűsítve tárgyalja az elmélet tudományos vonatkozásait, viszont rendkívül szemléletes módon, számtalan trükk és animáció segítségével mutatja be a bemutathatatlant. Azt a feltételezett 11 (vagy több) dimenziós világot, amely tulajdonképpen egy matematikai modell, és belőle MINDEN megmagyarázható. A filmben többen is megszólalnak korunk legnagyobb fizikusai közül, pl. Ed Witten. Láthatjuk a Fermi Lab hatalmas kísérleti gyorsítóját, illetve a film készítésekor még csak félkész állapotban levő genfi CERN gigantikus nehézrészecske ütköztetőjét, az LHC - t. Ezekről a dolgokról a sajtóban is csak viszonylag ritkán történik említés, pedig olyan felfedezések küszöbén áll az emberiség, amelyek gyökeresen megváltoztatják majd a világról való ismereteinket, jelentősen kibővítik a tudomány határait. Greene szerint 10 - 15 évre van ehhez szükség. Hamarabb is eljuthatnánk persze a sikerhez, de manapság a tudomány világszerte eléggé olyan, mint a sarokban térdelő rossz gyerek, aki oktalan dolgokra költi a szülők nehezen összekuporgatott pénzét. Gyakran elfelejtik a politikusok, hogy a modern elektronika, hírközlés, vegyipar, közlekedés mind a pár éve még általuk "hülyeség" kategóriába sorolt tudományos kutatások eredményeiből él. Magyarországon még siralmasabb a helyzet. A sok kiváló koponya mind valami külföldi intézetben kutat, más országoknak hozza a busás hasznot és a szellemi dicsőséget. A könyvet író Greene közvetlen munkatársai között is találunk magyart. Mint minden komoly külföldi kutatóintézetben.

Mi itthon Dezső eredményeivel sajnos 0 elmozdulást tudtunk csak tenni. Külföldön már mutatkozik némi érdeklődés. Talán pontosan azért, mert ezek a gravitációs kísérletek döntőek lehetnek a húrelmélet végső formáját illetően is. 

Az "Elegant Universe" videó több helyen megtalálható a neten, legjobb minőségben talán a NOVA oldalán. Ez sajnos nem olyan jó minőségű, mint a DVD, a lényeg látható, és a magyarázó szöveg a lényeges. Itt az anyag rövidebb részekre van bontva, összesen kb. 3 órányi. Aki pedig nem retten meg a csinos parciális differenciálegyenletektől meg a néha a szakmabeliek szerint is elvadult matematikai apparátustól, annak a húrelméletről nagyon jó oldal van a neten. Nem kell persze beleveszni a matematikába, elég szemléletes ábrák és modellek segítik az eligazodást az érdeklődők számára.

Egy kis ízelítő:  

A mai nap extra adag kavarással kezdődött, délelőtt 10 óra körül értem fel a céghez, mert még otthon bejött egy halom telefon, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Valamennyi olyan témakörben jött, hogy egy előre megbeszélt dolgot felborított, és minden megkavart ügy újabb kavarásokat eredményezett. Ez előrevetítette a nap egész lefolyását. Na, olyan is volt.

Amint bekapcsoltam reggel a gépemet, láttam, hogy kaptam egy halom iwiw üzenetet. Ezek többnyire reklám tartalmúak szoktak lenni, de most olyanoktól jöttek, akik jobban becsülnek annál, mint hogy reklám spamekkel etessenek, ezért kíváncsiságból kinyitogattam őket. És lám: kiderült, hogy ma van a születésnapom, ehhez gratuláltak. Délben, amikor szólni tudtunk először egymáshoz, Nóri megcibálta a fülemet, és nap közben is jöttek a skype - on a jókívánságok. Azért jól esett ezen a hiper őrült napon egy kicsit annak örvendezni, hogy vannak, akik ezt még számontartják, mert magamtól nem is nagyon jutott volna eszembe. Persze, nekik sem, de hát az iwiw meg skype emlékeztető rendszere ezt megoldja ... :)

Zárásig nagyjából megoldottuk a kavarások nagy százalékát, de tökre leamortizálódtam. Utána még be kellett rohannom vásárolni, és eszembe jutott, hogy ha már bemegyek egy üzletbe, akkor veszek magamnak valami spéci születésnapi tápot. Így is tettem. Tehát a zárt körű szülinapi vacsorám (ahol emlékeim szerint egyedül vettem részt), a következő fogásokból állt:

- grill csirke comb (kissé gumis és kihűlt, de hát aki zárás előtt megy, az ilyent kap)

- SPAR budget csemege ubi (ez már kicsit régóta állt a hűtőben, az ilyent meg kell enni.)

- 1 szelet Spar gesztenyetorta, egész ehető volt, nem lehetett több 2 -3 naposnál.

- szentgróti misebor kategóriájú ital, sponsored by the plebános of Zalaszentgrót.

Egész jó volt. Különösen ahhoz viszonyítva, hogy a tavalyi, 50. születésnapom után egy nappal ugrott be, hogy fél évszázados lettem. Akkor olyan nagy volt a kavarás, hogy nem is vettem észre.

Nem akarok persze rinyálni, mert kaptam egy csomó finomságot múltkor Borikától, aztán Magdi néni is ellátott rétessel meg áfonya lekvárral, Nóri anyukája pedig hatalmas adag dióskalácsot küldött. Szóval van itt kérem minden. Egy barátommal pedig végrehajtottunk a skype - on egy 10 perces virtuális sörözést, amit a valóságban is megejtünk, ha hazajön Németországból.

Amint az eddigiekből is kiderült, nem sok mindenben dúskálok, de látogatható sírokból, ahol a szeretteim nyugszanak, bőségesen el vagyok látva. Ma Egerszegre mentem az apai nagyszüleim és Annus néném sírjához. Utána felszaladtam Magdi nénihez és Feri bácsihoz, akiknél már hónapok óta nem fordultam elő. Mióta az intenzív cirkusz zajlik nálunk a cégnél, azóta a rokonaim és barátaim nem nagyon láttak, legfeljebb futó lépésben Egerszeg főutcáján, vagy autóban.

Hazaérve már csak egy dolog maradt hátra: a bagodi temető, ahol drága szüleim nyugszanak. Délelőtt már kivittem a koszorút, és pár virágot, most pedig mécsesekkel indultam. Gyalog mentem, mert arra számítottam, hogy a parkoló tele lesz. Út közben a régebbi Mindenszentek jutottak eszembe. Miután anyám meghalt, ez az egész teljesen átalakult számomra. Hogy milyen egy számunkra nagyon fontos embernek először kimenni a sírjához Mindenszentekkor, azt csak akkor tudjátok meg, amikor átélitek. Ez azok közé a tapasztalatok közé tartozik, amikről az ember fiatalon botor módon azt gondolja, hogy sohasem fogja átélni. Aztán ahogy egyre nagyobb számban gyászoljuk családtagjaink, barátaink elvesztését, arra is rájövünk, hogy minden ilyen veszteség kiszakít belőlünk kisebb - nagyobb darabkákat. Az ostoba szlogen, miszerint "mindenki pótolható", szerintem a világ legnagyobb baromsága. Minden ember külön világ. A földi létet annál könnyebben tudjuk átvészelni, minél több jó emberrel tudjuk körbevenni magunkat. A szeretetből szőtt burkon hasadás, vagy durva nagy lék keletkezik, amikor valakit elveszítünk. Ilyenkor csak a többiek segíthetnek, hogy lelkünk el ne süllyedjen a mocsárban. Ahogy Máté Péter énekli: "Azért vannak a jóbarátok". Mindig is érdeklődéssel figyeltem azokat az embertársaimat, akik tök frankón megvannak a világban barátok nélkül, akik összes rokonukkal haragban vannak, hideg és racionális döntéseikben nem akadályozza őket csipetnyi érzés sem. Sok sikeres embert ismerek, akikre ráillik ez a jellemzés. A mai világban ez elég jó túlélési technika. Mások számára viszont élhetetlen, és sajnos én is közéjük tartozom. Bár az életem elég magányos és néha közel áll az elviselhetetlenhez, azért elég sok ember szeretetét, barátságát, bizalmát élvezhetem. Nagyjából ez minden, amit fel tudok mutatni. Talán nem is olyan kevés. Csak megélni nem lehet belőle.

Korábban rendszerint Lacival, és családjából valakivel, vagy valakikkel szoktunk kimenni a bagodi temetőbe. Az a tény, hogy erre az egyébként szomorú alkalomra egy - két napra hazajöttek, segített átvészelni a gyász keserűségét. Ilyenkor azért nagy beszélgetések zajlottak, ha tehettünk, kirándultunk, sörözgettünk, élveztük a találkozás ritka örömét.

Épp ezeken a dolgokon spekuláltam, mikor a sok ezer mécses és a hold fényétől kivilágított temető kapujába értem. A parkolóban viszont sötét volt, amikor legnagyobb meglepetésemre egy ismerős hang köszönt rám. Az illető épp a kapun lépett ki, és egy lépéssel később örömmel ismertem fel Balázst. Ezt megszervezni sem lehetett volna jobban! Ágival a sírnál találkoztam. Balázs azért ment vissza a kocsihoz, mert a két gyerkőcöt nem akarták egyedül hagyni. Utána kicsit bejöttek hozzám. Elmondhatatlanul jó volt, hogy nem voltam egyedül a sírnál, és nagyszüleim is örömmel konstatálták odafentről, hogy szeretett unokáik egyike mellettem gyújtogatja a kis lángocskákat.

Utána egy kicsit még otthon beszélgettünk, de hát a váratlan látogatásra nem voltam felkészülve, így nem is tudtam megkínálni őket. Hunor alaposan szemügyre vett mindent. Nagyon nagyot nőtt az utóbbi hónapokban is, mióta nem találkoztunk. Most már beszélget is, és természetesen nyüzsög, mint a sajtkukac. Szerintem nagyon értelmes kis kölyök, és különösen érdekes, hogy mennyire oda van a kis öccséért. Semmiféle testvéri féltékenységet nem látok rajta, épp ellenkezőleg, ott sertepertél mindig Nimród körül, olyan, mintha védené őt. Puszilgatja, gondoskodik a cumijáról, simogatja. Azt gondolom, igazi jó testvérek lesznek, és ennek végtelenül örülök.  

Anyai ágon Szentgotthárd környékéről származunk. Ott élt nagyanyám és keresztanyám, bérmakeresztapám, és a múlt idő itt annyit jelent, hogy ma csak a sírjuk található a városka temetőjében. Ha csak tehetem, Mindenszentek táján elmegyek oda, és meglátogatom a nyughelyüket. Sajnos, rokonságunk már alig maradt ott (is), hiszen mindenki meghalt, elköltözött. Az Alpokalja és az Őrség minden évszakban csodálatos. Most, hogy a Mindenszentek szokás szerint meghozta a kemény fagyokat, az ősz leírhatatlan színekkel festette meg ezt a varázslatos világot. Nincs az a CCD, ami ezt vissza tudná adni. Nekem különösen nincs, mert egy "öregecskedő" fényképezőgépem meg egy gagyi kamerával felszerelt telefonom van csak. A valódi színeket csak ott lehet megtapasztalni a helyszínen, ahol a pasztell színkavalkádba öltözött erdő fái összeborulnak az út felett, az élénk zöldtől a sárgán és a rozsdabarnán át a rikító vörösig minden megtalálható. Különös élmény, amikor a dombok közt kanyargó út egyik emelkedőjén jobbról a fák közt átvilágít a lenyugvó nap hatalmas tüzes korongja. Aztán egy - két kanyar, emelkedő, ismét völgy, és a fák fölött már a hold néz le a sötétedő erdőre. A bennem rejtőzködő fotós izgága, percenként megállna, de a meglevő kis érzékenységű gépekkel ezekből a csodákból semmit sem lehet visszaadni. Inkább csak magamban tárolom le ezeket a képeket, és persze az őszi erdő semmivel össze nem téveszthető finom illatát.

Azért felrakok ide néhány képet. Van, amelyik most készült, van, amelyik korábban, de valamennyi Mindenszentekkor, Szentgotthárdon és az Őrségben.

A Szent Imre templomhoz vezető út. A templom egy erdőben van, pár méterre az osztrák - magyar határtól.

A templom. Itt még volt egy kis fény is :)

A Máriaújfalu mellett levő Hársas tó, vadkacsákkal. Máriaújfalut régebben Talapatkának hívták, itt született édesanyám.

Ezt a képet pár éve nagyon hideg, szeles időben készítettem erről a szerencsétlen vadkacsáról a sötétbe burkolózó tavon. Azt hiszem, elég jól tükrözi az akkori hangulatomat :)

Egy kép ugyanerről a tóról, világosban.

Nem messze onnan, Farkasfa szélén áll az út mellett ez a házikó. Igen, a fa belőle nő ki.

Őszi színek.

A fák közt felsejlő objektum a farkasfai meteorológiai állomás. Laci keresztapja, Feri bácsi itt volt meteorológus egykor, mi pedig szájtátva nézegettük a műszereket, legfőképpen pedig a radart. Ma már csak automata állomásként működik, a radart jó pénzért eladták.

A szengotthárdi temetőből jól látszik a heiligenkreuzi kereszt. Hajdanában sóvárogva bámultunk át az aknazárral ellátott határon a pár száz méterrel odébb levő Ausztriába. Ma már az nem megy át, aki nem akar.

Őszi naplemente az erdőszélen.

Sötétedik az erdőszélen.

Az előttem álló út nem túl fényes.

A Mindenszentek körüli időszak számomra az év legrosszabb időszaka. Még a karácsonynál is rosszabb. Amikor a közvetlen családom tagjait mind temetőkben kereshetem fel. Ilyenkor van apám halálának évfordulója is.

Szerdán felmentem Gyurival Pestre. A céges ügyek intézése mellett természetesen fő célom az volt, hogy eljussak Laci sírjához. Szerencsére a meteorológiai előjelzések nem váltak be, egész nap elfogadható idő volt, némi széllel és időnként még a nap is kisütött. Kora délután jutottam ki az óbudai temetőbe. Most még nem volt tumultus. Sokkal jobb ilyenkor lenni a sír mellett, mint amikor ott dáridózik egy halom nép. Ők már a "más kultúrkörök" hatására bejött  Halloween jegyében járnak ilyenkor a temetőbe mulatozni. Nekem még a "hagyományos magyar kultúrkör"  jutott örökségül. Vagyis az én olvasatomban a Mindenszentek a csend és a szeretteimre való emlékezés, a főhajtás és az ima jegyében telik. Nekem idegen a temetői vurstli, akkor is, ha egyesek szerint ez a helyes út ahhoz, hogy a gyászunkat feldolgozzuk.

Számomra a szeretteim sírján levő keresztek hatalmas kérdőjelek. Ennyi jutott csak nekik a földi létből? Ennyi jutott csak nekem belőlük? Ennyi volt hát megírva? Van ennek értelme? Ha van, akkor miért nem tudhatjuk meg soha? A hitem foszladozik.

A zenében az egyik legrémisztőbb dolog, amikor a zenekar egyik tagja a szám ritmusától függetlenül játssza a saját szólamát. Falra tudok mászni az ilyesmitől, még jobban, mint a hamis hangoktól. A saját életünknek is elvileg lenne egy ritmusa, a boldog embereknek (meg a raboknak) meg is van talán. Ebben a széthajtott világban azonban kevés olyan embert ismerek, aki normális menetrend szerint éli az életét. A "holnap délután ötkor" helyett a "figyu, majd hívlak", a "meglátjuk", "passz", vagy az egyszerű "fogalmam sincs, hogy mikor" jellegű időpont egyeztetések működnek.

Engem különösen idegesít ez a szerteszét folyó időzítés, ami körülvesz, és aminek magam is generálója vagyok. Annak idején, amikor a "versenyszférában" még csak alkalmazottként kezdtem dolgozni, már figyelmeztettek, hogy az eddigi életritmusomnak vége, ez egy más világ. Aztán így is lett.

Múlt nap fél füllel a rádiót hallgattam, és épp arról elmélkedtek, hogy az emberek egészségét mennyire kikezdi ez a ritmustalanság. A kutatók kiderítették, hogy bizonyos betegségekre való hajlam fokozottan jön elő azoknál, akiknek a munka - pihenés - alvás ciklusa nagyon cifra. Esetemben annyival egyszerűbb a helyzet, hogy a pihenés kimarad. Ilyenkor az óraátállítás még jobban megkavar, mert még az a néhány fix pont is odébb csúszik, ami a zilált napirendemben azért stabil szokott lenni, pl. ebéd.

Nem csak a napi időzítés csúszkál, hanem a heti is. Most itt voltak például ezek az október 23 - i ünnepek. Már jó előre fentem rá a fogam, hogy mennyi házi és ház körüli munkát fogok megcsinálni, és itt a cégnél is mi minden megkezdett ügyre teszek pontot. Nos, a tervek úgy borultak, ahogy ilyenkor szoktak. Először is az időjárás kavart be, a mai napot leszámítva csúnya esős, nyálkás idő volt, a kinti munkák tehát mind mára maradtak.

A céges ügyek egy részével ugyan haladtam valamennyit, de nem az elvárásaim szerint, mert bejött néhány nem tervezett, de sürgős intézni való. A tegnapi, beékelődött szombatra nem hirdettük meg, hogy zárva leszünk, de a kollégáimat szabad napra engedtem, mondván, hogy az elmúlt szombatok úgyis elég lájtosak voltak, akkor ezen a se munkanap, se szünetnap jellegű szombaton tán pár emberke jön, őket magam is elrendezem. No, voltak annyian, hogy győztem kapkolódni, meg Nórit hívogattam többször telefonon, mert ha egyedül vagyok, akkor természetes, hogy a cuccok nagy részét nem találom.

Mára itt maradt tehát pár sürgős árajánlat, és egyéb hivatalos fontosságok. Viszont reggel kisütött a nap. Ebből kifolyólag egész nap rohangáltam, délután levezetésképpen árkot ástam. Utána még egyszer berohantam Egerszegre pár dolog miatt, most pedig vár rám nagyjából ugyanaz a munka tömeg, mint amit csütörtök este itt hagytam. Vidító.

Hogy pozitívumot is említsek, az elmúlt napokon azért a szokásosnál korábban lefeküdtem, és minden éjszaka egyfolytában aludtam 13 - 14 órát. Ha ezt még egy pár napig tehetném, akkor egészen helyrejönnék, de hát a zenészek nem így akarják. Meg a Bajnai sem. Mindegy. Most már a következő hétre kell koncentrálni, ami ismét atomi zúzós lesz. Közeleg a Mindenszentek is. Szeretnék eljutni valahogyan Laci sírjához is az óbudai temetőbe. Még nem tudom, hogy mikor és hogyan, de valami majd alakul.

Avagy egy IBM ThinkPad R51 notebook, ahogyan mindig is látni szeretted volna:

Aki azt hiszi, hogy ezek után minden gond nélkül össze fogom rakni, az téved.

Az elmúlt hét azzal telt, hogy a "kimerültség" szó etimológiáját kutattam. Persze nem egy könyvtári olvasóteremben, hanem élesben, a gyakorlatban. Az ember az élete során párszor rájön, hogy ennek a szónak mindig tud új jelentése lenni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a félig halott és a teljesen halott között még meglepően sok fokozat létezik.

Ahogy Kriszti elment a cégtől, a munkaszervezés, mint fogalom, értelmét vesztette nálunk. Mindnyájan erőlködünk, aztán vagy sikerül elintézni valamit, vagy nem. Nagyon sok jelentkező van a helyére, de amikor elkezdem sorolni, hogy milyen "kihívásokkal" (jó köcsög szó) kell szembenézni nálunk a potenciális munkavállalónak, látom, ahogy mindenkinek lekerekedik a szája.

Másrészt megkaptuk a hivatalos értesítést a Munkaügyi Központtól, hogy nagy dérrel - dúrral, nádi hegedűvel és füstölgő gumikkal beadott munkahely megőrző pályázatunkat az illetékes hatóság elutasította. Mondván, pénzügyi és gazdasági helyzetünk nem teszi szükségessé támogatás megítélését. Többször elolvastam, mert attól tartottam, hogy nem jól értem. Ha már csődbe jutottunk volna, akkor működne? Mi van? Húúúúú... Ahogy Laci szokta mondani ilyen esetekben: "Te, ezek nem jó tévét néznek!"  

Lehet, hogy a kimerültség az oka, de újabban ismét nagyon vad álmaim vannak. Abszurdak, ugyanakkor nagyon életszerűek, akár filmet lehetne forgatni belőlük. Legutóbb azt álmodtam, hogy egy esküvőn vagyok. Egy kisváros tágas terén rengeteg elegáns ember, főleg fiatalok. Az anyakönyvvezető is fiatal, huszonéves. Az ifjú pár nem tud magyarul, talán oroszok. Az anyakönyvvezető poénkodik ezen, aztán valahogy összeadja őket. Az egész ceremónia alatt Moby szól. Nem tudom, volt - e már a földön olyan pár, akik ezt a számot választották volna az esküvőjükhöz? Brutális :)

Szándékosan nem az eredeti videót linkelem be, mert az nagyon depis. 

Az október nyárias meleggel köszöntött ránk. Bármennyire is káros a globális felmelegedés, a gázszámlánkra igen jótékony hatással van.

Az elmúlt napokban elég sűrűn szaladgáltam Egerszegen különböző hivatalos dolgok intézése miatt. Ilyenkor már legfeljebb csak kellemes őszi napsütésről szoktunk beszélni. Most azonban a város teljesen úgy nézett ki, mint egy átlagos nyári napon. Rövid ujjú cuccokban flangál a nép, a lányok még utoljára bevetik rövidke és vékonyka kis nyári ruhácskáikat. A városközpont lehetne akár kellemes élettér is, de furcsa ellentmondás tűnik ki, ahogy az ember a várost járja. Vagy futja, mint ahogy én teszem. A központban levő vendéglők, cukrászdák teraszai tömve vannak vendéggel. Az egész olyan békebeli képet mutat. Ott hörpölgetik kávéjukat, sörüket, whiskyjüket a helyi celebek. Az egyik teraszon megpillantom Verebes művészurat, amint egy halom folyóirattal és könyvekkel körbebástyázva elmélyülten olvas valamit. Pár lépéssel odébb lepusztult, koldus jellegű emberke áll tanácstalanul a járda szélén. A Kossuth utca korábban igazi vidám, fiatalos és energikus központja volt a városnak. Egymást követték a könyvesboltok, cipőboltok, elegáns ruhaüzletek, elektronikai és számítógépes boltok dizájnos kirakatai, rendes városi hangulat volt itt. Most bank - telefonszám - bank - telefonszám - biztosító - telefonszám követi egymást. A telefonszám a bezárt üzletek kirakatán hirdeti, hogy kitől lehet megvenni vagy kibérelni a tönkrement üzlet helyiségét.

Jön szembe egy haver. Megállít. Azt mondja nekem:

- Hű de szarul nézel ki!

Megvigasztal. Ismét nem tévedtem, jól mértem fel az állapotomat. :)

Egészen pontosan 45 - os és 46 - os között.

A dolognak azért van jelentősége, mert ma este kb. 5 évi szolgálat után oflline üzemmódba ment "A" cipőm. Van persze, amit felhúzzak a lábamra, de a dolog nem túl egyszerű. Ez egy kényelmes és spéci bőrcipő volt, amiben jó volt vezetni. Ha az ember bemegy a cipőboltba, akkor a rettenetes árcímkéken túlmenően a következő férfi félcipők közül választhat:

• ronda
• kényelmetlen
• kényelmetlen és ronda

Ez azonban még nem minden! A ma "divatos" cipőknek hatalmas talpuk van, vagyis a felsőrészhez képest kb. 1,5 centivel szélesebbek. Mármost, ha az embernek eleve nagy lába van, ezek a cipők akkorák, hogy az már brutális. Akkora nyomot hagyok bennük, mint egy yeti, vagy amerikai rokona, a Bigfoot. Aki ezt a divatot kitalálta, annak vagy kicsi lába volt, vagy sohasem bírta megszerezni a jogosítványt. Különben tudhatta volna, hogy ezekben a mega tappancsokban nem lehet autót vezetni. Ugyanis a legtöbb mai kocsiban annyira közel van a gáz és a fék pedál, hogy egy ilyen túlméretes cipővel nagyon nehéz használni őket. Ha jobbról van annyi hely a boxig, akkor a gázt még lehet nyomkodni némi tapogatózás után, viszont amikor az ember a fékre lép, akkor a legtöbbször a cipő bunkó talpa beleakad a gázba. Mármost, ha az ember ilyenkor a kuplungot is kinyomja, akkor felbőg a motor, és a környezet tudni fogja, hogy valami nagyon nagy láma kínlódik a kocsiban. Hirtelen fékezéseknél pedig több, mint idegesítő, balesetveszélyes. Kezdődik tehát a cipőboltok végigjárása. A bolti eladók teljesen tisztában vannak problémával, nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a baja. De hát nem ők gyártják a cipőket. Gondolom, a kicsi kínaiakat nem nagyon érdekli a kérdés ...

Az elmúlt napok a szokásosnál is több mérgelődéssel, stresszel, futkorászással teltek, és a szokásosnál is kevesebbet tudtam aludni. Ennek egyik oka, hogy Kriszti kolléganőnk másik munkahelyre ment dolgozni, és a távozására a lehető legrosszabbkor került sor. Sajnálom, hogy elment mert nagyon lelkiismeretes, alapos és gyors felfogású volt, emberileg pedig barátságos és segítőkész, valamennyien szerettük. A dolgot persze úgy is fel lehet fogni, hogy két és fél évvel ezelőtt ideiglenesen "ugrott be" hozzánk, örüljünk tehát, hogy eddig a céget erősítette. Mostantól - elvileg legalábbis - a végzettsége szerinti munkakörben, környezetvédelmi mérnökként fog dolgozni. 

A munkánk másrészt azért szaporodott meg exponenciálisan hirtelen, mert rengeteg árajánlatkéréssel ostromolnak bennünket. Van most egy nem sokára lejáró pályázat önkormányzatoknak, amiből igen sokan szeretnék meglevő hangrendszerüket felújítani, vagy újat építeni, vásárolni. A pályázóknak persze csekély töredéke fog pénzhez jutni, de nekünk végig kell loholni a helyszíneket, és mindenhova olyan ajánlatot készíteni, hogy ha realizálódik a dolog, akkor ez tökéletesen működjön. Egyszer majd, időben olyan távol, hogy nem is tudunk pénzügyileg korrekt ajánlatokat készíteni ekkora előretartással.

Futkorászásom közepette az utca felől minden alkalommal rápillantottam a szelídgesztenye fáimra, amiken lassan beérik a termés. Ma azt vettem észre, hogy az egyikről szinte teljesen, a másikról nagyrészt hiányzik a termés. Alatta csak pár szemet találtam, ezért arra kell következtetnem, hogy ma hajnalban valaki leakciózta őket. Nem sokat vacakolhatott vele, mert a tüskés burokkal együtt szedhette össze őket. Egyébként ugyanis - vagy ha a szél verte volna le őket - a burok legalább ott lenne a fa alatt. A pár ott felejtett gesztenye csomag még nagyon éretlennek tűnt. Inkább októberre szoktak ezek beérni, kár volt ilyen gyorsan leverni őket. Valószínűnek, hogy a diófán levő termés hiányát is hasonló eljárás okozta. Idén abból sem lesz hát sok. Hiába, válság idején vannak ilyen kurrens cikkek.

Végezetül felteszek néhány koraőszi képet a telefonból, amiket jártamban - keltemben kattintgattam.

Bence az egyik nap elkeseredetten újságolta, hogy behalt az egyik vincsesztere, amin értékes anyagokat tárolt. Próbáltam neki távsegítséget adni a gyógyászkodáshoz, de nem sok sikerrel jártunk. Így aztán megkértem Gyurit, hogy logisztikázza le Pestről a hibás vinyót, és itthon estem neki a fájlok leszedegetésének. Az hamar kiderült, hogy ez a Maxtor 6Y120M0 típusú SATA drive csak pár percig életképes bekapcsolás után, néha még addig sem. A hagyományos HDD teszt és javító programok még szinte el se indultak, már ledöglött szegény, ráadásul lefagyasztotta a gépet is. Aztán a megoldást egy véletlenül nyitva felejtett ablak sugallta. Ugyanis miután jól kihűlt az irodám, majdnem 10 egész percig dolgozott a meghajtó. Ezután kezdtem HDD Sentinellel hőmérsékletet mérni, és kiderült, hogy 20 fok alatt mutat csak életjeleket, afölött nem működik. Próbálkoztam ventilátorokkal intenzíven hűteni, de nem sok sikerrel, pár percenként kénytelen voltam a lefagyott gépet újra indítani. Ekkor jött az ötlet, hogy a gépet a képen látható módon ráparentálom a hűtőszekrényre, a vincsesztert pedig be a hűtőtérbe. Ezt persze elmondani könnyebb volt, mint megoldani, mert a viszonylag rövid kábelek miatt úgy kellett alátámasztani és beügyeskedni a vinyót, hogy az ajtó becsukásakor megfelelő helyzetet vegyen fel, és a rászerelt ventilátor is kellő hatékonysággal tudjon működni. Nos, a módszer kiváló eredményhez vezetett. Némi kísérletezés után 9 Celsius fok hőmérséklet lett az optimális. Ezen a hőfokon csak a legmakacsabb felületi hibák környékén (volt rajta vagy 2537) fagyasztotta le a gépet, de szinte azonnal újra indíthattam, és folytathattam a lementést. Így párszáz menetben majdnem az egész tartalom (kb. 110 GByte) lejött. Holnap még egyszer átnézem a könyvtárakat, néhány makacsul hibás fájlra még ráindítok, de a java megvan. Állítólag a fejerősítők hibásodnak meg ezekben a régebbi meghajtókban, amiatt lesznek termikusan instabilak. Ezt már utólag mondták számítógéppel foglalkozó ismerőseim, akik közül egyik szárazjeges metódust alkalmazott :)

A mellékelt képen egy ló néz ki egy ablakon.

Hozzánk viszont tööbb ló néz be egyidejűeleg, több ablakon. Most épp egy nagyon nagy. Ilyen illusztrációt sajnos nem találtam.

A képet Bencétől loptam (special thanks for it), mert az én hasonló képemet nem találtam.

Feljött hozzám a minap az egyik DJ ipari tanuló a szomszédból pár vezetékért, és elújságolta, hogy olcsón hozzájutott egy 2.1 - es hangrendszer szubládájához. Azt mondja, annyira tökéletesen szól, a két felső ládát (gyengébbek kedvéért, amiken a zene szólna) már meg se fogja venni.

Azóta megy a dunny - du - dunny, dunny - du - dunny a házban reggel 8 - tól este kb. 10 - ig. Ismert rapperek nótái lehetnek, de nem lehet tudni, hogy mi szól, mert 250 Hz fölött nincs semmi. Ő ezt így szereti. Ha valaki egyszer elmagyarázná nekem, hogy mi a pláne abban, ha a zenéből csak a legmélyebb hangokat, a szubtartományt hallgatják a fiatalok, hálás lennék. Mi is szerettük az erőtelejse mélyeket, pláne rock zenében, de hogy se ének, de gitár, se szintetizátor ne szóljon, csak a lábdob és a basszus, hát, ez nekem túl erős...  

A mostani bejegyzésnek olyan címet kellett volna adnom, hogy "Tele van a tö***, trallala", vagy valami hasonlót, de hát ilyesmit nem lehet egy blogbejegyzésnek adni. Eleve megvannak ennek az egész blogírásnak a korlátai, ezért aztán az ember nem írhat le mindent, hiába viszonylag szűk kör olvassa, akkor is publikus az egész.

Az elmúlt időszakban nem született sok bejegyzés a blogomba, ennek pedig az az oka, hogy amik történtek velem, azok a dolgok nem publikusak. Ha valóban mindent leírnék úgy, ahogyan megtörtént, akkor jópáran berágnának rám, mások egyszerűen hülyének tartanának, a kívülről jövő olvasó pedig baromira nem értene az egészből semmit.

Szóval mára az a bizonyos hócipőm teljességgel feltelt. Elegem lett mindenből, és baromira nem láttam semmiféle problémának a normális megoldási lehetőségét. Emiatt nagyon nyűgös voltam. Egyik - meg nem nevezett - ismerősömet némi cukrászdalátogatás és fagylaltozás ígéretével lehetett kibillenteni az ilyen nyűgös állapotaiból. Most nekem is jól esett volna valami hasonló infantilis és irracionális megoldás, de mivel senki nem törődik az én hülyeségeimmel, ezért ezt a problémakört is nekem kellett megoldanom. Valamiféle pozitív életérzést keresve hamar előbukkant, hogy nem láttam még Nimródot, a család legújabb kis szeme fényét, és igen jó ötletnek tűnt meglátogatni őt, meg komoly bátyját, Hunort.

Az elhatározást gyorsan tett követte. Összekapirgáltam a dolgaimat, és beültem a Berlingóba, aztán irány Bálványos!

Vagy mégsem. Az autóból Egerszegen fékezés után erőteljes recsegés - ropogás hallatszott, ami a régi kínai bölcsek szerint semmi jót nem jelent. Elevickéltem tehát nagynénémék házához, hogy mégis valahol ismerős előtt tegyem le a járgányt. Ők nem voltak otthon, így aztán elkezdtem ismerőseimet körbehívogatni, ki dobna ki Bagodba. Vasárnap délben persze a nép nagy része családi ebédjét költi szerettei közében, de aztán Kornél megszánt és hazafuvarozott. Átültem tehát a Skodába, és több, mint egy óra késéssel elindultam ismét. Meg kellett persze állnom egy kútnál matricát venni, meg mivel az öreg járgány felnijei nem túl spécik már, után kellett nyomnom az abroncsokat is. Huninak is szerettem volna vinni valamit nemrég múlt névnapja alkalmából, de ha még bementem volna valahova, akkor estére se értem volna Bálványosra. Igyekeztem hát, amennyire az öreg mákdarálótól kitelt. A nagy szívás akkor ért, amikor a fenékpusztai vasúti átjáróhoz értem, mert egy komoly sor végére kellett besorolnom. Kb. 20 perc kínlódás után azért elengedtek bennünket a felújítást végző cég "szakemberei", de kicsit rémülten láttam, hogy a szemben jövő sor tízszer olyan hosszú. Meg is fordult a fejemben, hogy lehet, hazafelé Kanizsán át kéne jönni, ami ugyan kb. 50 km kerülő, de ha ilyen sor lesz, akkor megéri.

Jelentős késéssel érkeztem meg tehát Bálványosra. Nimród aludt, Hunor pedig alukálni készülődött, de nem igazán jó periódusban érkeztem meg, mert jöttömre igencsak felélénkült, aztán egyből beterelt engem kisöccséhez, és szemmel látható büszkeséggel mutogatta nekem a pici Nimródot. Ági aggódott, hogy Huni hangosan kiabál öcsikéje mellett, de szerintem Nimród már most tudja, hogy a bátyja közelsége megnyugtató, így aztán úgy aludt továbbra is, mint a tej...

Huni ezek után megmutatta igen szuper ágyát, és be is telepedett kis plüss állatkái közé, illusztrálva, milyen lenne, hogy ha aludna. Azonban másodpercek múlva kiugrott, és nekiállt intézkedni, mindenfélét megmutatott nekem, ami fontos a ház körül. Csinált egy demó takarítást, megmutatta a játékait, és egy kicsit fociztunk is. Nagyon jó kedve volt, és ez átragadt rám is. Tudtam én, hogy oda kell mennem!

Ági ahhoz képest, hogy alig van túl a császáros szülésen, igen élénken tett - vett, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan képes regenerálódni. Vagy szegénynek nem volt más választása :)

Balázs kiváló polcrendszereket csinált fenyő anyagból, Huni kiságya is szuper. Láthatóan örömmel készít bútorokat az otthonukba, és ezek sokkal jobbak is, mint a "bóti" megoldások. Pontosan akkorák és olyanok, mint amilyennek lenniük kell. Apám jut eszembe róla, aki szintén mindent megcsinált, és mi nagyon szerettük ezeket a dolgokat, például a kerti padot és asztalt, amire még Ági és Bence is emlékezhetnek.

Mivel a késve érkezés miatt eleve csúszott az idő, igyekeztem hazaindulni. Némi kockázatot bevállalva Balatonkeresztúr után lejöttem a pályáról, gondolva, hogy már megy rendben a forgalom a vasúti átjáróban. Azonban nagyon melléfogtam. Már Balatonszentgyörgy végétől nem messze belefutottam a sor végébe, ami egy darabig araszolgatott, majd teljesen megállt. Az emberek kiszálltak a kocsikból, beszélgető társaságok alakultak, azt gondoltam, mindjárt piknikezni is fognak az út szélén, talán még a grillsütők is előkerülnek. Megeredt azonban az eső, és az emberek idegesek lettek, kisgyerekek nyűglődtek az autóban, néhány nagy és naná, hogy fekete autó megpróbált előre furakodni. A mi sorunk sokáig semmit sem mozdult, és szemből is csak ritkán jött pár autó. Aztán nagy nehezen megmozdult a kocsiáradat, és egy órányi várakozás után elindultam. Persze a nép egy része ez idő alatt már sík ideggé vált, és hajmeresztő előzésekkel próbálták behozni lemaradásukat, miközben a gidres - gödrös, nyomvályús út latyakossá vált az esőtől. Borítékolni lehetett, hogy Egerszegig karambol lesz, de erre csak tényleg a város határában került sor. Két autó az út szélén, egy pedig jó messze kiröppenve jól összetörve bent a szántóföldön - ez a látvány fogadott a város határában. Ott megint volt egy kisebb várakozás, de miután láttam, hogy a ripityára tört kocsiból a sofőr épségben kikászálódik, és épp elegen álldogálnak ott, telefonjaikon valószínűleg a rendőröket hívogatva, folytattam hazafelé az utat.

Most pedig következzen néhány bálványosi kép:

Azt hiszem, ha nem egy üzlet tulajdonosa volnék, lényegesen jobb viszonyban lehetnék az emberiséggel.

Az elmúlt pár napon, különösen pedig ma egekbe szökött a Kavarási Index (KIX). Csak úgy záporoznak rám a legváratlanabb helyekről előtörő megoldandó problémák, kapkodom a fejemet. Ma este egy kicsit leültem magammal megbeszélni a dolgokat (ritka alkalom), de nem sok épkézláb megfejtés jutott eszembe.

A szituáció arra emlékeztetett, mint amikor a gimiben matek szakkörön Panni néni a furmányos feladatok kapcsán többször is megmutatta, hogy nem az ezerszer begyakorolt módszerek, hanem "trükkök" kellenek a megoldáshoz. Vagyis az adott feladat megoldásához a matematika egy másik ágából, esetleg a geometriából veszünk segítséget. A módszer jól bevált. Az ember a problémák megoldása során nem csak a kommersz eszköztárhoz ragaszkodik, hanem megpróbál széttekinteni (elsősorban a fejében), és ha megerőlteti magát, valamit biztosan találni is fog.

Mostanában úgy érzem magam, mintha egy halom egyenletből álló egyenletrendszert kellene megoldanom, azonban túl sok a változó. Ilyenkor részeredményeket talán megállapíthatunk, de bizonyosan nem tudjuk meghatározni az összes változó értékét. A legrosszabb az, hogy semmiféle trükk nem jut immáron eszembe. Az élet persze rendszeresen produkál fura és nehéz helyzeteket, de az embernek azért többnyire megvannak a sémái és a trükkjei a megoldásra. Most olyan bambán ülök itt, mint amikor óra végén beszedik a dolgozatokat vagy zéhákat, és egy tök üres lap van csak előttem. Ilyen velem nem szokott előfordulni. De ennyire sok változóval és ilyen kevés egyenlettel nem bírok mit kezdeni. Puska nincs, segítséget nem kérhetek sehonnan. Kénytelen vagyok bezárni magamat addig, amíg a megoldást ki nem találom. 

A zalai erdőkben mindig élvezetes és frissítő sétákat lehet tenni. Ilyenkor, augusztus vége felé különösen finom illata van az erdőlnek. Ha autóval közlekedve átmegyek egy erdőn, mindig letekerem az ablakot, hogy ezt a kellemes erdei levegőt beengedjem. Természetesen gyalog érdemes az erdőt járni. Ilyenkor a tölgyesek és bükkösök mélyén több felé is nyílik a ciklámen. Érdekes kis virág ez, hiszen a vadak által turkált avarban nyílik, de van benne valami hallatlan elegancia, és az illata is nagyon kellemes. Nem csoda, hogy az erdőket dézsmáló "turisták" miatt védetté kellett nyilvánítani, mert erősen elkezdett fogyatkozni az egyedszám.

Sok évvel ezelőtt, gyerekkorunkban, mikor még fel sem merült a védettség, betelepítettünk pár tövet az udvarba. Az árnyas vadgesztenyefa alatt nagyon jól érezte magát, és rendesen elszaporodott. Pár évvel ezelőtt az árokásási munkák miatt a legnagyobb ciklámen csoportból alig maradt valami. Amennyire tudtam, a kiásott töveket átraktam máshova, de úgy tűnt, hogy csak pár példány élte túl az áttelepítést. Tavaly még azért elég szépen nyílt, idén viszont már csak pár szál maradt mutatóba. Úgy látszik, hogy a ciklámen se bírja már körülöttem :)

Az alábbi kép pár éve a hagyárosi erdőben készült, amikor Ágival, Balázzsal és Bencével kirándultunk.

Mostanában nagyon kevés időm lesz a zúzás mellett a blogba írogatni. Időnként azért valamit röviden iderittyentek, amolyan fél - tweeter szerűen :)

Tegnap jött egy ember, azt mondja, erősítőt szeretne vásárolni. Kérdeztem, milyen célra kellene? Meg szoktuk tudakolni, hogy diszkózni, élő zenére, zenehallgatásra, karaokézni, rendezvény hangosításra, vagy mi egyébre kell a cucc, hiszen csak akkor tudunk megfelelőt ajánlani. Emberünk tömören megmondta:

- Áh, semmi különös. Csak hegyi részegeskedéshez kellene.

A hét vége nagyon eseménydúsan telt. Most ezt le kéne írnom, mert még érdekes is lenne, de túl hosszúra nyúlna.

Hétfő óta úgy tűnik, hogy az ügyfeleink visszatértek a szabadságukról, és mindenkinek minden nagyon sürgősen kell, rengeteg ügyet intézünk. Ma Nóri is megjött szabiról, így hosszú idő óta először ismét teljes a létszám. Azon kaptam magam, hogy kaffogtam a kollégáimmal, szóvá tettem nekik, hogy ahhoz képest, hogy valamennyien voltak szabadságon, nem kellően pihentek és nem az általam elvárt "oroszlánszerű" intenzitással csobbannak rá az általam az elmúlt napokban letárgyalt, előkészített, kidolgozott melók folytatására. Engem senki nem kímélt az elmúlt napokban, nyomtam rendesen az ipart. Mára összegyűlt egy halom meló, amit reméltem, hogy teljessé vált stábunk gyorsan le fog küzdeni. Azonban olyan sokan jöttünk, és annyi telefont kaptunk, hogy alig bírtunk az előre betervezett és szükségszerű dolgokkal foglalkozni. Oktalanság volt persze emiatt a munkatársaimat korholni, hiszen ők is rendesen kikészültek az elmúlt kőkemény hónapok "látástól mikulásig" melóiban, és hülyeség volt azt feltételezni, hogy átlagosan 1 hét / fő szabadság alatt ők virágosra és mosolygósra fogják pihenni magukat. Valamennyien főként az egyébként megoldhatatlan magán dolgaikat, ház körüli teendőket, családi ügyeket intézték, szóval senki se volt Hawaiion.

Nagyon ledaráltnak érzem magam. Most úgy néz ki, hogy ismét kezd beindulni a biznisz, de hihetetlenül hiányzik valamiféle regenerálódás. Néha csak húzom magamat az árnyékom után, teljesen dögrováson vagyok. De nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy a kuncsaftokkal és a munkatársakkal szemben úgy kell viselkednem, mintha jól lennék, és ura lennék a helyzetnek. Ez fárasztóbb számomra, mint az egész napi robot. Soha sem voltam a képmutatás és a színészi produkciók mestere. Ha valami szar, azt én szarnak nevezem.

A mai napon annyiszor hívtak a mobilomon, hogy a töredékét se tudtam felvenni. Ilyenkor mindig jön SMS - ben egy értesítés arról, hogy XY próbált engem hívni. Estére bedugult a telefonom üzenet memóriája. Azt szoktam tenni, hogy ilyenkor végignyálazom a több száz üzenetet, és kiválasztom azt a párat, amit valamiért meg kell tartanom, mert fontos kódokat, címeket, stb. küldtek át, a többit pedig kitörlöm. Most erre semmiféle ihletet nem éreztem, ezért az egészet egyben kitöröltem. Erase All. Kezdjünk tiszta lappal! Ha ezt az életben is megtehetnénk, mennyivel egyszerűbb lenne! De hát ilyen nincs. Az élet nem PC - s kalandjáték. Minden szinten megszívjuk az előző szinten elkövetett hibákat, minden apró figyelmetlenség durván visszaüt, és főleg nincs több életünk. Az ilyen fajta hőbörgéseknek tehát, mint amit itt írok, tökre nincs semmi értelme.

Vissza tehát a melóhoz, ne hagyjuk lassulni a mókuskereket!

Ma délutánra egy kis csendes pihenőt terveztem, ami nagyon hiányzott az elmúlt hetek betegeskedése meg a szabadságolások miatt jelentősen megszaporodott meló miatt. A tervem azonban nem igazán jött össze. A szomszédban erődítési munkálatok folynak (kerítésépítés, betonozás, stb.) ami önmagában is elég sok zajjal jár, de ráadásul mindezt jó hangos zene mellett is végezték, így nem sok esélyem maradt a szunyókálásra.

Kiderült viszont, hogy Bence és Réka leruccannak Bálványosra, úgy döntöttem tehát, hogy csatlakozom hozzájuk. A szárszói strandon találkoztunk, jót pancsoltunk a Balatonban, és ez igazán kellemes volt. Sajnos Ági már nem jöhetett le velünk, így a srácokkal ő otthon maradt. Strandolás után azért egy picit felszaladtam hozzájuk. Hunor nagy örömmel jött hozzám, és jól meg nyomorgattam, mert már nagyon régen találkoztunk személyesen. Nagyon szépen fejlődik. Kíváncsi leszek, miként fogja majd a kistestvérét fogadni, de én úgy gondolom, hogy hamar rá fog jönni, milyen jó, hogy lesz egy játszótársa és cimborája.

Örömmel láttam, hogy a gyerekszobában sikerült letenni a padlószőnyeget. Ez egy nagyon fontos lépés volt. Szóval minden alakul, ha nem is olyan ütemben, mint ahogy Ági és Balázs szeretnék. Meg persze mi is, a szurkolótábor :)

Bence mondta, hogy Pestről lefelé nagyon lassú tempóban tudtak jönni a pályán. Amikor én mentem, illetve jöttem, pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Augusztus 20. ide vagy oda, viszonylag gyér volt a forgalom az utakon, egyenletesen és viszonylag gyorsan lehetett haladni. A strand is olyan volt, mint egy átlagos nyári napon, semmi tumultus. Az emberek eléggé begubóztak, maradtak inkább otthon, vagy a napot az esti tűzijátékra hegyezték ki.

Ma van egyébként a bagodi búcsú. Hazaérve már mentek a kocsmák környékén a zajkeltő berendezések, az éjjel nagy mulatozás várható. Mivel jó az idő, nem várható, hogy a búcsút szokás szerint éjfél után elmosó eső bejön, valószínűleg sokáig tartanak a bulik. Ebből pedig egyenesen következik, hogy reggelre lesz pár könnyű sérült, rendőrség meg mentők is. Azt hiszem nem megyek el megnézi, milyen MP3-akat nyomatnak a zenészek. Inkább a Windows 7 installációmat akarnám rendbe tenni. Erre a pár napra amúgy is nagyon sok melót ütemeztem be. Részben a cégnél, részben pedig a ház körül kell sok mindent intézni.

A hét elején még volt egy hirtelen fellángolás, miszerint egyik haverommal, aki most épp szabiját tölti itthon, a szabadnapok alatt leugrottunk volna az Adriára. De hát sajnos nem tudom csak úgy letenni a lantot, még egy ilyen pár napos kilazulást is elő kellett volna készíteni. Maradtam tehát, és ezekben a napokban igyekszem kikúrálni magam, meg közben előbbre jutni a legsürgősebb munkákkal.