Az elmúlt pár napon, különösen pedig ma egekbe szökött a Kavarási Index (KIX). Csak úgy záporoznak rám a legváratlanabb helyekről előtörő megoldandó problémák, kapkodom a fejemet. Ma este egy kicsit leültem magammal megbeszélni a dolgokat (ritka alkalom), de nem sok épkézláb megfejtés jutott eszembe.
A szituáció arra emlékeztetett, mint amikor a gimiben matek szakkörön Panni néni a furmányos feladatok kapcsán többször is megmutatta, hogy nem az ezerszer begyakorolt módszerek, hanem "trükkök" kellenek a megoldáshoz. Vagyis az adott feladat megoldásához a matematika egy másik ágából, esetleg a geometriából veszünk segítséget. A módszer jól bevált. Az ember a problémák megoldása során nem csak a kommersz eszköztárhoz ragaszkodik, hanem megpróbál széttekinteni (elsősorban a fejében), és ha megerőlteti magát, valamit biztosan találni is fog.
Mostanában úgy érzem magam, mintha egy halom egyenletből álló egyenletrendszert kellene megoldanom, azonban túl sok a változó. Ilyenkor részeredményeket talán megállapíthatunk, de bizonyosan nem tudjuk meghatározni az összes változó értékét. A legrosszabb az, hogy semmiféle trükk nem jut immáron eszembe. Az élet persze rendszeresen produkál fura és nehéz helyzeteket, de az embernek azért többnyire megvannak a sémái és a trükkjei a megoldásra. Most olyan bambán ülök itt, mint amikor óra végén beszedik a dolgozatokat vagy zéhákat, és egy tök üres lap van csak előttem. Ilyen velem nem szokott előfordulni. De ennyire sok változóval és ilyen kevés egyenlettel nem bírok mit kezdeni. Puska nincs, segítséget nem kérhetek sehonnan. Kénytelen vagyok bezárni magamat addig, amíg a megoldást ki nem találom.
