A zenében az egyik legrémisztőbb dolog, amikor a zenekar egyik tagja a szám ritmusától függetlenül játssza a saját szólamát. Falra tudok mászni az ilyesmitől, még jobban, mint a hamis hangoktól. A saját életünknek is elvileg lenne egy ritmusa, a boldog embereknek (meg a raboknak) meg is van talán. Ebben a széthajtott világban azonban kevés olyan embert ismerek, aki normális menetrend szerint éli az életét. A "holnap délután ötkor" helyett a "figyu, majd hívlak", a "meglátjuk", "passz", vagy az egyszerű "fogalmam sincs, hogy mikor" jellegű időpont egyeztetések működnek.
Engem különösen idegesít ez a szerteszét folyó időzítés, ami körülvesz, és aminek magam is generálója vagyok. Annak idején, amikor a "versenyszférában" még csak alkalmazottként kezdtem dolgozni, már figyelmeztettek, hogy az eddigi életritmusomnak vége, ez egy más világ. Aztán így is lett.
Múlt nap fél füllel a rádiót hallgattam, és épp arról elmélkedtek, hogy az emberek egészségét mennyire kikezdi ez a ritmustalanság. A kutatók kiderítették, hogy bizonyos betegségekre való hajlam fokozottan jön elő azoknál, akiknek a munka - pihenés - alvás ciklusa nagyon cifra. Esetemben annyival egyszerűbb a helyzet, hogy a pihenés kimarad. Ilyenkor az óraátállítás még jobban megkavar, mert még az a néhány fix pont is odébb csúszik, ami a zilált napirendemben azért stabil szokott lenni, pl. ebéd.
Nem csak a napi időzítés csúszkál, hanem a heti is. Most itt voltak például ezek az október 23 - i ünnepek. Már jó előre fentem rá a fogam, hogy mennyi házi és ház körüli munkát fogok megcsinálni, és itt a cégnél is mi minden megkezdett ügyre teszek pontot. Nos, a tervek úgy borultak, ahogy ilyenkor szoktak. Először is az időjárás kavart be, a mai napot leszámítva csúnya esős, nyálkás idő volt, a kinti munkák tehát mind mára maradtak.
A céges ügyek egy részével ugyan haladtam valamennyit, de nem az elvárásaim szerint, mert bejött néhány nem tervezett, de sürgős intézni való. A tegnapi, beékelődött szombatra nem hirdettük meg, hogy zárva leszünk, de a kollégáimat szabad napra engedtem, mondván, hogy az elmúlt szombatok úgyis elég lájtosak voltak, akkor ezen a se munkanap, se szünetnap jellegű szombaton tán pár emberke jön, őket magam is elrendezem. No, voltak annyian, hogy győztem kapkolódni, meg Nórit hívogattam többször telefonon, mert ha egyedül vagyok, akkor természetes, hogy a cuccok nagy részét nem találom.
Mára itt maradt tehát pár sürgős árajánlat, és egyéb hivatalos fontosságok. Viszont reggel kisütött a nap. Ebből kifolyólag egész nap rohangáltam, délután levezetésképpen árkot ástam. Utána még egyszer berohantam Egerszegre pár dolog miatt, most pedig vár rám nagyjából ugyanaz a munka tömeg, mint amit csütörtök este itt hagytam. Vidító.
Hogy pozitívumot is említsek, az elmúlt napokon azért a szokásosnál korábban lefeküdtem, és minden éjszaka egyfolytában aludtam 13 - 14 órát. Ha ezt még egy pár napig tehetném, akkor egészen helyrejönnék, de hát a zenészek nem így akarják. Meg a Bajnai sem. Mindegy. Most már a következő hétre kell koncentrálni, ami ismét atomi zúzós lesz. Közeleg a Mindenszentek is. Szeretnék eljutni valahogyan Laci sírjához is az óbudai temetőbe. Még nem tudom, hogy mikor és hogyan, de valami majd alakul.
