Amint egy korábbi bejegyzésben már szóvá tettem, az egerek karácsony előtt hangos kapirgálással adták tudtomra, hogy életteret követelnek nálam a lakásban. Nos, az eddigi aknamunkájuk ma reggelre sikerrel járt. Amint felkelés után álmatagon feltekertem a konyhai konvektort, fura hangokat hallottam belőle. Félkómás állapotban arra gondoltam, hogy talán az oroszok kopogva égő komponenseket tettek a földgázba. De aztán nem hagyott nyugodni a dolog, és a konvektor tetejét felhajtva egy szép, nagyra hízott egeret láttam, amint a fém borítás belső lemez peremén keringőzik. Szemügyre vettem a kapirgálós küszöböt is, és nem kellett sokáig kutakodnom, míg megtaláltam a méretes lyukat az ajtófélfában. Ideiglenesen beletettem egy összehajtogatott műanyag darabot, mert sietnem kellett fel a céghez. A kóbor egér számára pedig megkentem a régről megmaradt egérragasztóval egy keménypapír lapot. Itt fent már vártak rám, meg végre megérkezett a hetekkel ezelőtt kiriasztott szervizes ember is a fénymásolónkat rendbetenni. Közben otthon ment a mosógép, ezért amint tudtam, hazamentem. Elkeseredetten láttam, hogy a csodásan befeszített műanyag dugómat az egerek behúzták az üregükbe, és most valamennyien kint parádéznak a konyhában. Nagyon pofátlanul szembenéznek velem a konyhaszekrény tetejéről, a mikrosütő alól kukucskálnak, a könyvespolcon fogócskáznak, vagy a cementlapon futkároznak elképesztő sebességgel. Az egyik a szemem láttára futott fel a megkent lapra, ott is maradt szegény. Helyesebben ment ki a macskának, aki szereti a ragasztós egeret is. Pláne, ha nem neki kell megdolgoznia érte. A délelőtt folyamán még egy másik versenyző is hasonló sorsra jutott. Azonban úgy tűnik, azóta a többiek biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, mert hiába helyeztem el a fő közlekedési útvonalaikon ragasztós lapokat, rájuk sem hederítenek. Este sajt darabkákkal próbáltam vonzóbbá tenni a ragacsokat, de nem sok sikerrel. Odafutnak, körbeszaglásszák a papírt, aztán futnak tovább. Pedig a számítógép alaplapok csomagolásában megtalálható finom kemény lapot használtam, amiért korábban annyira rajongtak. Hiába, változik az ízlésük.
Ha sikerül őket hatástalanítani, akkor jön még majd a szép rész. Legalább 2 kiló üveget kell finom, éles cserepekre törni, és teletömni az üregeket. Aztán bőséges gipsszel lezárni kívülről. Hiába, a száz évesnél jóval öregebb épületben jelen vannak ezek a gyönyörűségek. Persze mindig akkor törnek ki, amikor az embernek amúgy is a legtöbb baja van. Ha sikerül leküzdeni őket, akkor pedig kezdődhet a monumentális nagytakarítás, hogy a piszkukat és a szétrágott berendezést eltüntessem. Időm ugye annyi van, mint pelyva...
A mai napom sem egerészéssel telt. A délelőtti cirkusz után elrohantam Szentgotthárdra egy munka egyeztetésre. Visszafelé pedig Őriszentpéteren keresztül jöttem, ahol szintén meló ügyben volt megbeszélésem. Bár a mostani országos nagy havazás alig érintett bennünket, az Őrség magasabban fekvő tájain igazi téli világ volt. Nem bírtam ki, hogy a nagy sietség ellenére ne álljak meg egy képet készíteni a telefonnal arról a házikóról, amiről egy képet Mindenszentek táján már beraktam a blogba.
