Az elmúlt hét azzal telt, hogy a "kimerültség" szó etimológiáját kutattam. Persze nem egy könyvtári olvasóteremben, hanem élesben, a gyakorlatban. Az ember az élete során párszor rájön, hogy ennek a szónak mindig tud új jelentése lenni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a félig halott és a teljesen halott között még meglepően sok fokozat létezik.
Ahogy Kriszti elment a cégtől, a munkaszervezés, mint fogalom, értelmét vesztette nálunk. Mindnyájan erőlködünk, aztán vagy sikerül elintézni valamit, vagy nem. Nagyon sok jelentkező van a helyére, de amikor elkezdem sorolni, hogy milyen "kihívásokkal" (jó köcsög szó) kell szembenézni nálunk a potenciális munkavállalónak, látom, ahogy mindenkinek lekerekedik a szája.
Másrészt megkaptuk a hivatalos értesítést a Munkaügyi Központtól, hogy nagy dérrel - dúrral, nádi hegedűvel és füstölgő gumikkal beadott munkahely megőrző pályázatunkat az illetékes hatóság elutasította. Mondván, pénzügyi és gazdasági helyzetünk nem teszi szükségessé támogatás megítélését. Többször elolvastam, mert attól tartottam, hogy nem jól értem. Ha már csődbe jutottunk volna, akkor működne? Mi van? Húúúúú... Ahogy Laci szokta mondani ilyen esetekben: "Te, ezek nem jó tévét néznek!"
Lehet, hogy a kimerültség az oka, de újabban ismét nagyon vad álmaim vannak. Abszurdak, ugyanakkor nagyon életszerűek, akár filmet lehetne forgatni belőlük. Legutóbb azt álmodtam, hogy egy esküvőn vagyok. Egy kisváros tágas terén rengeteg elegáns ember, főleg fiatalok. Az anyakönyvvezető is fiatal, huszonéves. Az ifjú pár nem tud magyarul, talán oroszok. Az anyakönyvvezető poénkodik ezen, aztán valahogy összeadja őket. Az egész ceremónia alatt Moby szól. Nem tudom, volt - e már a földön olyan pár, akik ezt a számot választották volna az esküvőjükhöz? Brutális :)
Szándékosan nem az eredeti videót linkelem be, mert az nagyon depis.
