A cím valószínűleg magyarázatra szorul. Mikor kis gyerekek voltunk, a bátyámmal esténként a közeli majorba mentünk frissen fejt tejért egy literes tejeskannával. Ez nem volt túlságosan érdekes dolog, ezért különféle elemekkel színesítettük a turnét. Az egyik ilyen például az volt, hogy amikor a közeli állami gazdasági istálló mellett mentünk el, a sötétben elemlámpával megvilágítottuk a hidegben kicsapódó párát a leheletünkből. Meg is lett a hatása, mert másnap jött a brigadéros Jóska bácsi szegény anyámat lehordva, hogy milyen példát mutatnak a pedagógus gyerekei a többieknek, mikor ők is cigarettáznak a sötétben :)
A "nehézmenés" pedig abból állt, hogy azon a szekérúton felfelé jövet, ami most a 76 - os alatt kb. 5 m mélyen van betemetve, nem a kitaposott csapát választottuk, hanem a bokáig érő agyagos sárban dagonyázva törtettünk felfelé, persze versenyezve. Ismét csak szüleink nagy örömére. Na, nem folytatom, mert egyesek még megvádolnak azzal, hogy tippeket adok a család legifjabb férfi tagjai számára :)
A nehézmenés csak azért jutott az eszembe, mert jól jellemzi a mostani életemet. Valami nyúlós, ragadós masszában igyekszem előbbre jutni, minden lépésért nagyon meg kell szenvedni. Akkoriban azonban tudtuk, hogy ez pusztán virtus, és ha nem tetszik, akkor két lépésre jobbra ott húzódik a "rendes" kitaposott ösvény. Másrészt azt is tudtuk, hogy egy 50 méteres szakasz után jön ismét a kavicsos út, aztán máris ott vagyunk a kertkapunknál, ég a lámpa, odabent készül a vacsora. Most nagyon nehéz lenne oldalt valamiféle járható ösvényt felfedezni, még nehezebb lenne valamiféle jó utat remélni a ragadós szutyok végén, az otthon pedig csak egy olyan hely, ahol alszom, amikor nem itt dolgozom.
Apropó, alvás. Az elmúlt hét rettentő kaotikus volt. Nagyon sok ügyfelünk jött az üzletbe, alig bírtuk így csökkentett létszámmal a gyűrődést. Ez persze nem azt jelenti, hogy hatalmas bizniszek zajlottak, a legtöbben apróságok miatt jöttek, még többen apró, de sok időt felemésztő problémákkal. Aztán bombaként még beesett egy halom önkormányzat, akik utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy még beadnak egy pályázatot, és ezek részét képezte volna hang- illetve fénytechnika. Az önmagában jó dolog, hogy megkerestek bennünket, csak hát ezekhez illik nagyon aprólékos gonddal kidolgozott árajánlatokat készíteni, most pedig csak a nappali cirkuszt követően, jó fáradtan tudtam árajánlat írással foglalkozni. A dolog természetéből fakadóan gyakran kellett átírni, variálni őket. Az ajánlatkérők is gyakran elég idegesek voltak, hiszen a mi ajánlatunk egy nagyobb, gyakran több tízmilliós pályázati anyag részét képezi, és ha valami nem stimmel, akkor ugye ugrik az egész. Az önkormányzatok és közintézmények számára pedig manapság nincs más forrás, mint a pályázat. A lényeg, hogy pénteken a posta zárásáig azért sikerült elküldeni minden anyagot. Azt nem mondanám, hogy elégedetten és büszkén adtam ki őket a kezemből, mert némelyik elveimmel ellentétben összecsapott benyomást fog kelteni, de hát erre volt időm és lehetőségem. Mindenesetre péntek estére teljesen hasznavehetetlen állapotba kerültem, aztán jött még a mai délelőtt, ami szintén elég sűrű volt, elég sokan összejöttek az üzletben. Nóri és Gyuri ügyesen lemenedzselték a dolgokat, nekem nem maradt extra sok tennivalóm, de még azt is elég nehezen láttam el. A kollégáimon is kezdem felfedezni a kimerültség jeleit. A reklám szerint ilyenkor kell üdülésre küldeni az alkalmazottakat. Csak azt nem mondják meg, hogy ugyan miből...
Délután még kihasználva a jó időt a ház körül rendezkedtem, dzsindzsát irtottam, gallyaztam. Aztán négy óra felé már annyira toplák voltam, hogy úgy döntöttem, lefekszem és alszom egy kicsit. Nagyon mély álomba merültem, amiből a vezetékes telefon csöngése ébresztett. Odabotorkáltam a készülékhez. Egy hivatásos telefonos zaklató cég embere volt az, valamiféle telefonos ajánlatot akart nekem elővezetni. A sötétben az órára néztem, és csak annyit mondtam neki, hogy : - Nem gondolja komolyan, hogy ilyesmivel vasárnap hajnali öt órakor akar zavarni? Az ember makogott valamit, hogy szerinte délután van, én is morogtam valamit, és letettem a kagylót. Beletartott vagy tíz percbe, amíg rájöttem, hogy nem vasárnap reggel van, hanem szombat délután :) Azt hiszem, simán el tudtam volna aludni vasárnap délig egyhuzamban. Nagyon rossz volt ez a telefonos intermezzó. Utána már persze felkeltem és tettem a dolgomat, mert hogy az van bőven.
