Első közelítésben úgy lehetne megválaszolni a kérdést, hogy rá is hatott a gravitáció, mint valamennyiünkre :) De ezt a banális marhaságot hagyjuk, és elmondom röviden, miről jutott eszembe a párhuzam.
A múlt héten több részt is hallottam a rádióban Hamvas Béla: A méhesben - Philosophia normalis című művéből. (A fenti linken meg is hallgatható). Régebben szívesen olvasgattam Hamvas Bélától. Számomra nagyon élvezetes, ahogyan a világ dolgairól elmélkedik, értekezik. Azonban Hamvas Bélát olvasni, vagy akár a hangfelvételt hallgatni is csak úgy lehet, hogy az ember kikapcsolja a külvilágot, félrevonul valami csendes helyre, ahová nem szűrődik be az utca tülkölése és ricsaja, nem cseng percenként a telefon, és nem óbégat a háttérben valami ostoba tévéreklám. Ki kell kapcsolnunk az agyunkban nagy sebességgel pörgő gondolatokat is, mivel ugyanúgy zajt képeznek a megértés előtt. Hamvas Béla mondatai megkövetelik, hogy elcsendesedve, elmélyülten jussanak el elménkbe. Ha nem így közelítünk hozzá, akkor könnyen a "mi ez az izé már megint, semmi értelme" vészjelzés érkezik termelésre és túlélésre specializálódott agyunkba, és letessdzük a könyvet, vagy kikapcsoljuk a rádiót. Ha pedig sikerül ráhangolódnunk, igazi intellektuális élvezetet jelent ebbe a Hamvas Béla - féle világba alámerülni egy kicsit.
Tavaly ilyenkor a gravitációs kísérleteket, illetve a kísérleti berendezések és szoftverek fejlesztését is pont azért hagytam abba, mert minden energiámat a cég egyben tartása, a biznisz mindennapi problémáinak megoldása őrölte fel. Tudományos kérdésekkel ugyanúgy nem lehet felszínesen, itt - ott belecsapva foglalkozni, mint ahogy Hamvas Bélát sem lehet olvasni így. Hiába adódik időnként néhány órányi lyuk, amikor a napi idegőrlő robot után ki kell szállni a taposómalomból, mert például meghibásodott a taposómalom, nincs villany, nincs Internet: ezek a vészleállások nem adnak éppen optimális környezetet az elmélyült szellemi munkához. Átnéztem a tavaly megírt programjaimat, és előszedtem a vastag dossziét, ami a rész - számításokat meg a kiegészítő dokumentációkat, beépítésre szánt kód részleteket tartalmazza. Eléggé elkeseredtem, mert annyira kiestem ebből a munkából, hogy csak darabokat értettem meg a tavaly saját magam által írt programból. Alapszabály, hogy amit az ember lekódol, azt dokumentálja is megfelelően. Akkoriban azonban olyan mélyen benen voltam az egészben, hogy fejből tudtam minden hivatkozást, deklaráció és azonosító helyét, nem tartottam szükségesnek a dokumentálást, se a commentezést. Igaz, hogy a fejlesztő rendszer eléggé intelligens ahhoz, hogy ki lehessen belőle kapirgálni az összefüggéseket, de ez eléggé keserves meló.
Másrészt időközben lejárt az időkorlátos Visual Studio fejlesztőrendszerem is, a Visual Basic szerencsére él, mert azt ingyenessé tette a Microsoft. Így viszont a gépen eléggé kusza állapotok maradtak. Jó lenne az egészet újratelepíteni, de az is eléggé sziszifuszi munka lenne. Szóval most egyrészt megveregetem a vállamat, hogy tavaly milyen ügyes programokat írogattam, másrészt próbálom megérteni azokat :)
Számomra elég nehéz az átállás, amikor a széthajtott vállalkozóból a fizikus, a fejlesztőmérnök, vagy a programozó szerepébe kell átvedlenem agyilag egy átgürizett nap után. A feladat nagyon izgalmas, érdekes, és fantasztikus eredményekkel kecsegtet. De fogalmam sincs, hogy akár az elmélet kidolgozójának, akár nekem ennek eredményéből egykoron majd akár csak morzsák is jutnak - e? Most mindenestre azon kell igyekeznem, hogy összeszorított fogakkal küzdeni a megélhetésért, aztán egyszer talán eljön az idő, amikor a fejben ezerszer megtervezett dolgokat a gyakorlatban is megcsináljam, és elvégezzem a kapcsolódó számításokat.
Hamvas Bélára visszatérve, amikor az ember a műveit olvassa, azt gondolhatja, hogy egy legalább egyetemi tanári státuszban levő zseni írhatta azokat, könyvekkel telezsúfolt, antik bútorokkal berendezett dolgozószobájában, miközben a személyzet vigyázott a csendre, rendre és a nyugalomra. Azonban ez egyáltalán nem így volt. A háború után, mint számos értelmiségit, őt is lapátra tette a hatalom. Számos fontos írása akkor keletkezett, amikor valamelyik nagy szocialista beruházás építkezésén dolgozott.
Az ő élete számomra arra is példa, hogy nyomorúságos körülmények között is lehet maradandót alkotni. Munkáját jó magyar szokás szerint halála után ismerték el, 1990 - ben poszthumusz Kossuth - díjat kapott. Azóta sokan elemzik és kutatják munkásságát.
Az Interneten is elég sok minden megtalálható róla, a műveinek egy része is elérhető.
