Idén először az év eleji letárok után fogalmazódott meg bennem, hogy ez így nem megy tovább, kéne pár nap pihit beiktatni, mert baj lesz. Aztán ugye az évzárás még hátralevő dolgai jöttek, aztán a kőkemény válságmenedzselés, és számtalan aktuális intézni való plusz a be nem tervezett cirkuszok, amik csőstül jöttek. Szóval összeszorított fogakkal csináltam a dolgomat, amennyire képes voltam rá. Mostanra aztán tényleg megszólalt bent a fejemben az a bizonyos kis csengettyű, ami azt jelzi, hogy le kellene állni. Vagy inkább az a randa hangon károgó duda, ami kommandós játékok veszedelmes helyszínein szokta idegesíteni az ehhez nem szokott civil népet :)
A munkám hatékonysága nem megfelelő, sokszor csak ostobán bambulok ki a fejemből, mikor pedig gyors és jól átgondolt döntésekre lenne szükség. A fizikai terhelést se jól bírom, meg most ez hülye betegség is letaglózott. Amúgy hétfőn bementem az ügyeletre, ahol végre kaptam gyógyszereket. Az antibiotikum kúra azért úgy tűnik, segít átvészelni ezeket a napokat, de nehezen megy a meló.
Sajnos a korábban (2006 előtt) megszokott céges leállásról és kollektív nyaralásról idén szó sem lehet. Az elmúlt nyögvenyelős időszak után végre kezd egy kicsit feltápászkodni a piac, meg kell fogni minden üzletet és melót. Ugyanakkor valahogyan regenerálódnom is kéne kicsit, mert ez így nem megy tovább. Leginkább valami pollenmentes helyre kéne elvonulnom, de amikor elkezdek azon töprengeni, hogy ezt hogyan, miként lehetne megoldani, hogy a céges dolgok működőképesek maradjanak, nekem pedig ne kelljen a fülemre tapasztott telefonnal szenvednem valahol, megáll a tudományom. Az elmúlt évek "leállunk és eltűnünk" rendszere azért jó volt. Felmerül persze még egy halom más megoldódó probléma is, de a lényeg az egészben az, hogy bármiféle pihenésem előkészítése és lebonyolítása jóval több problémát akaszt a nyakamba, mintha maradok a fenekemen, helyesebben tekerem tovább a mókuskereket tovább ezerrel. Pedig szeptembertől aztán esély sem lesz semmiféle elvonulásra. Mint korábban írtam már egyik bejegyzésben, erre mondják a szervező zsenik, hogy hibás a vezetői magatartásom, ha nem tudom a céget rövid időre sem magára hagyni. Ja. Csakhogy:
1. Itt vannak az embereim, akiket szabira kell engedni, merthogy számukra a törvény előírja a szabi kiadását.
2. Nem "bemegyek néha, és megnézem, hogy mi van a cégnél" vezető vagyok, hanem dolgozom is, napi 12-14 órában.
3. Erre azért van szükség, mert négyen kábé 7 - 8 ember munkáját végezzük. A maradék emberek bére helyett a járulékot fizetjük az államkasszába.
A legnagyobb probléma persze az, hogy tegyük fel, valahogyan mégis elpattanok innen, de tuti, fél nap múlva már az elintézetlen dolgok miatt idegeskednék, negyedóránként hívogatnám a kollégákat, hogy mi hogyan áll, hiszen tényleg feszített rendszerben futnak most a dolgok. Másrészt most magamnak is rossz társaság lennék, nemhogy más embernek. Hívott pár barátom különféle helyekre, de azt gondolom, nem kellene rájuk terhelnem nyaralásuk ideje alatt a munkába savanyodott önmagamat. Pláne olyanokra, akik régről aktív embernek és jó társaságnak, útitársnak ismertek engem. Szóval, kicsit pihennem kellene ahhoz, hogy el tudjak menni pihenni. Erre a történetre azonban most nem bírok sehogy se gombot varrni :)
