Nagyjából négy hónapja nem írtam ebbe a blogba. Bizony, igen szigorú munkával güriztük végig a nyarat, nem volt időm szépszerivel levegőt se venni. A helyzet tulajdonképpen lassan kezd javulni, vagyis lenne bőven munkánk, megrendelések, árajánlatok tömegével, azonban hárman elég nehezen boldogulunk a feladattal. Haszon persze nem sok van a sok lihegésből, a nyomott piacon olyan alacsony árrésekkel lehet csak dolgozni, hogy nehezen tudunk előre mozdulni. Arra viszont bőven jó volt a múlt év októbere óta hármasban lenyomott intenzív hajtás, hogy valamennyien teljesen leamortizálódjunk nyár közepére. 

Ezért döntöttem úgy, hogy tök mindegy, mi lesz, elviszem a csapatot szokásos horvátországi pihenőhelyünkre, Biogradba. Gazdaságilag persze teljesen irracionális döntés nem létező pénzekből nyaralni menni, ráadásul elég komoly forgalomkiesés is volt ugye emiatt. Azonban tényleg annyira padlón volt a társaság, hogy féltem, nem fog működni a mókuskerekünk, ha kicsit le nem állítjuk. Magam öt éve nem voltam szabadságon, ha lebetegedtem, akkor is maximum fél napokat engedélyeztem magamnak. Igazából már a szabadság tényétől is irtóztam kicsit, mint idegen, régen átélt kalandtól. Az előkészületek is brutális kapkodások közepette zajlottak, hiszen szinte az utolsó percekig tartottuk a frontot.

Szerencsére azonban az egy hetes kikapcsolódás nagyszerűen sikerült. A vendéglátónk jelentősen fejlesztette az apartmanját, mióta ott jártunk, például lett légkondi és wifi. (Igen, sajnos az kellett :) Az időjárás is jó volt, ami külön örömmel töltött el minket, hiszen az előrejelzések szerint extrém ócska időre számítottunk.

Volt tehát egy hetünk arra, hogy összegubancolt idegszálainkat kicsit kiegyengessük, hogy ellazulva beszélgessünk, sétafikáljunk, lubickoljunk, reggel addig aludjunk, amíg jól esik. Nekem már nagyon hiányzott az úszás is, ami jól kompenzálja a monitor előtti görnyedés borzalmait. A lányok kiváló kajákat főztek nekünk, amiket aztán kiváló étvággyal meg is ettünk, utána jöhettek a sörök.

Pár nap után leállt bennem is a pörgettyű, amivel a bizniszben az ember kényszerűen próbál eleget tenni a kuncsaftok igényeinek, és beállt az életem a "saját" tempójára. Ez valami egészen csodás dolog, az ember érzi, hogy ismét élni kezd. A csoda azonban mindössze egy hétig tartott, aztán máris jöhettünk vissza, ahol megkezdhettem a kazalban álló e-mailek tanulmányozását, és nekieshettünk a feltorlódott melónak.

A következő felvételeket a fényképezőgépem segítségével készítettem, és csak felületesen, mindenféle korrekció és szépészet nélkül vagdostam össze. Kicsit előhozza az egy hónappal ezelőtti élményeket, és ez most jól jön.