A szüleim régen sokat meséltek a II. Világháború idejéről. Apám a fronton, anyám pedig különféle itthoni katonakórházakban, ápolónőként élte át a világégést. Elbeszélésükből kirajzolódott, amint a '30 - as évek nagyjából kiegyensúlyozott, békés korszakából föltámadt a háború ocsmány szelleme. Egyikük sem dicsekedhetett fényűző családi háttérrel, de békés polgári körülmények között éltek, és ha nehéz munka árán is, de biztos volt a megélhetés. Aztán ezt a stabil és kiszámítható életet összerondította a háború, mindkettejük fiatalságát kettétörve. Elmesélték, hogyan rongyolódtak le az emberek, miként veszítették el házaikat, vagyonukat a módos polgárok, állataikat a falusi gazdák. Meséltek az eltűnt, meghalt, nyomorékká vált családtagokról és barátokról. A bújtatott zsidókról és a megtorlásokról. A bombázásokról, óvóhelyekről. Arról, hogy az élelem fogyásával miként tértek rá egyre ócskább kajákra, a végén pedig már elképesztő dolgokat is megettek, amikről az ember nem is gondolná, hogy valaha ráfanyalodik.
Mostanság mi is valamiféle háború tanúi vagyunk. Bombázás és deportálás ugyan nincs, de láthatjuk, amint emberek tömegei mennek tönkre egyik napról a másikra. Egyre nehezebb előteremteni a mindennapi kenyérre valót. A tegnap még életképes és jól működő tervek, álmok mára bedöglöttek. Érték termeléséből már nem lehet megélni, mindenki meg azért mégsem lehet spekuláns, mert akkor nyilvánvalóan nem működik a rendszer. Az emberek zöme összehúzza magát, lemond rengeteg dologról, amit korábban megengedhetett magának, próbálja kicsinyke tartalékait beosztani. Benépesülnek a Sherwoodhoz hasonló hajléktalan telepek. Ismerőseim között alig van olyan család, ahol az elmúlt év ne hozott volna valami katasztrofális romlást. Ebből persze kiderül, hogy nem a felső tízezerhez tartozik ismeretségi köröm zöme. De hát őket is sújtja a válság: kisebb yacht, szerényebb repülőgép, el kell adni néhány vállalatot, stb. :)
Ami minket illet, a 2009 - re kitűzött cél a talpon maradás volt. Időnként emberfeletti erőfeszítésekkel, rengeteg lemondással, nagyon szerényre fogott igényekkel ezt sikerült is teljesíteni. Hálás vagyok a kollégáimnak, hogy ebben a valódi harcban társaim voltak. Az erőlködésben persze jócskán motiválta őket az is, hogy saját megélhetésükről is szó volt. Mégis, azt kell mondanom, különösen, ha összevetem cégünket jó pár ismert konkurenciánkkal, hogy a mi fennmaradásunkat az összecsiszolt munka tette lehetővé. Nagyon kellene már nekünk egy cégre szabott vállalatirányítási szoftver, amivel a feladatok elvégzését és az ügyfelek menedzselését kézben tudjuk tartani. De azt a fajta együttműködést, ahogyan mi itt dolgozunk, egyik szoftver sem képes kiváltani. Egymásra maximálisan figyelve, alkalmazkodva próbálunk közösen túlélni. Ez a technika néha nem optimális bizonyos nyűgös ügyfeleinknek. A legjobb partnereink azonban rájöttek, hogy ha ők is átveszik ezt a bizalmon és együttműködésen alapuló munkastílust, akkor mindenkor a legjobb kiszolgálásban lehet részük, és bármilyen extrém helyzetben számíthatnak ránk. Hálás vagyok tehát ezen ügyfeleinknek is, hogy a számukra is nagyon szűkre húzott gatyamadzag mellett kitartottak mellettünk, és magukévá tették ezeket az elveket.
Az év teljes számszerű értékelése persze még hátra van, hiszen most jön az évváltás és a leltár, brutális munkák sorát nyakunkba zúdítva. Utána látjuk majd, hogy mennyire sikerült egyenesben tartanunk a dolgainkat. Nyitva voltunk az év utolsó három munkanapján is, és ez alatt a rövid idő alatt is számos üzlet realizálódott, ami kicsit még javít a mérlegünkön, illetve vannak olyanok, amik a januárt alapozzák meg.
Szerda estére rettentő fáradtság tört rám. Hazamentem, befutottam még Egerszegre pár dolgot elintézni, aztán korán ágyba dőltem. Szilveszterkor délelőtt még volt pár "last minute" ügyfelünk, délután pedig elhatároztam, hogy most egy nagyot fogok aludni. Bezártam a boltot, kikapcsoltam a telefont, aztán kész. Picit aludtam is, de már négy óra körül elkezdődött odakint a harc. Rakéták és pirotechnikai eszközök kezdtek durrogni, visítani. Ez később még csak fokozódott, mert egyre több ember gyülekezett a közeli faluháznál, és folyamatos durrogásba, villogásba merült a falu. Majd sötétségbe, mert valószínűleg eltalálták a közvilágítást is valamivel. Nem pusztán egy lámpatestet, hanem valami fontosabb alkatrészt, így a falu nagy részén megszűnt a közvilágítás is. A közelebbi és távolabbi szomszédok is jelentős pirotechnikai készleteket vetettek be, növelve a hangzavart. Ehhez járult a szokásos részeg ordibálás, kocsiajtók csapkodása, motorbőgetés. Na meg úgy tűnik, máshol sem zajlottak a dolgok lájtosabban, mert sűrűn száguldoztak a tűzoltók és a mentők is, szirénavijjogással színesítve a kavalkádot. Este nyolc körül már szellőztetni sem lehetett, mert odakint sűrű, kesernyés lőporfüst terjengett.
Nem tudom, hogy ezután a lepra év után mások mit ünnepeltek, én csak azt gondolom, hogy a háborús körülményekhez csináltak maguknak egy kis háborús hangulatot is.
Mindenkinek, így magunknak is, egy szeretetben és értelemben jobban bővelkedő új esztendőt kívánok!
