A mostani bejegyzésnek olyan címet kellett volna adnom, hogy "Tele van a tö***, trallala", vagy valami hasonlót, de hát ilyesmit nem lehet egy blogbejegyzésnek adni. Eleve megvannak ennek az egész blogírásnak a korlátai, ezért aztán az ember nem írhat le mindent, hiába viszonylag szűk kör olvassa, akkor is publikus az egész.
Az elmúlt időszakban nem született sok bejegyzés a blogomba, ennek pedig az az oka, hogy amik történtek velem, azok a dolgok nem publikusak. Ha valóban mindent leírnék úgy, ahogyan megtörtént, akkor jópáran berágnának rám, mások egyszerűen hülyének tartanának, a kívülről jövő olvasó pedig baromira nem értene az egészből semmit.
Szóval mára az a bizonyos hócipőm teljességgel feltelt. Elegem lett mindenből, és baromira nem láttam semmiféle problémának a normális megoldási lehetőségét. Emiatt nagyon nyűgös voltam. Egyik - meg nem nevezett - ismerősömet némi cukrászdalátogatás és fagylaltozás ígéretével lehetett kibillenteni az ilyen nyűgös állapotaiból. Most nekem is jól esett volna valami hasonló infantilis és irracionális megoldás, de mivel senki nem törődik az én hülyeségeimmel, ezért ezt a problémakört is nekem kellett megoldanom. Valamiféle pozitív életérzést keresve hamar előbukkant, hogy nem láttam még Nimródot, a család legújabb kis szeme fényét, és igen jó ötletnek tűnt meglátogatni őt, meg komoly bátyját, Hunort.
Az elhatározást gyorsan tett követte. Összekapirgáltam a dolgaimat, és beültem a Berlingóba, aztán irány Bálványos!
Vagy mégsem. Az autóból Egerszegen fékezés után erőteljes recsegés - ropogás hallatszott, ami a régi kínai bölcsek szerint semmi jót nem jelent. Elevickéltem tehát nagynénémék házához, hogy mégis valahol ismerős előtt tegyem le a járgányt. Ők nem voltak otthon, így aztán elkezdtem ismerőseimet körbehívogatni, ki dobna ki Bagodba. Vasárnap délben persze a nép nagy része családi ebédjét költi szerettei közében, de aztán Kornél megszánt és hazafuvarozott. Átültem tehát a Skodába, és több, mint egy óra késéssel elindultam ismét. Meg kellett persze állnom egy kútnál matricát venni, meg mivel az öreg járgány felnijei nem túl spécik már, után kellett nyomnom az abroncsokat is. Huninak is szerettem volna vinni valamit nemrég múlt névnapja alkalmából, de ha még bementem volna valahova, akkor estére se értem volna Bálványosra. Igyekeztem hát, amennyire az öreg mákdarálótól kitelt. A nagy szívás akkor ért, amikor a fenékpusztai vasúti átjáróhoz értem, mert egy komoly sor végére kellett besorolnom. Kb. 20 perc kínlódás után azért elengedtek bennünket a felújítást végző cég "szakemberei", de kicsit rémülten láttam, hogy a szemben jövő sor tízszer olyan hosszú. Meg is fordult a fejemben, hogy lehet, hazafelé Kanizsán át kéne jönni, ami ugyan kb. 50 km kerülő, de ha ilyen sor lesz, akkor megéri.
Jelentős késéssel érkeztem meg tehát Bálványosra. Nimród aludt, Hunor pedig alukálni készülődött, de nem igazán jó periódusban érkeztem meg, mert jöttömre igencsak felélénkült, aztán egyből beterelt engem kisöccséhez, és szemmel látható büszkeséggel mutogatta nekem a pici Nimródot. Ági aggódott, hogy Huni hangosan kiabál öcsikéje mellett, de szerintem Nimród már most tudja, hogy a bátyja közelsége megnyugtató, így aztán úgy aludt továbbra is, mint a tej...
Huni ezek után megmutatta igen szuper ágyát, és be is telepedett kis plüss állatkái közé, illusztrálva, milyen lenne, hogy ha aludna. Azonban másodpercek múlva kiugrott, és nekiállt intézkedni, mindenfélét megmutatott nekem, ami fontos a ház körül. Csinált egy demó takarítást, megmutatta a játékait, és egy kicsit fociztunk is. Nagyon jó kedve volt, és ez átragadt rám is. Tudtam én, hogy oda kell mennem!
Ági ahhoz képest, hogy alig van túl a császáros szülésen, igen élénken tett - vett, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan képes regenerálódni. Vagy szegénynek nem volt más választása :)
Balázs kiváló polcrendszereket csinált fenyő anyagból, Huni kiságya is szuper. Láthatóan örömmel készít bútorokat az otthonukba, és ezek sokkal jobbak is, mint a "bóti" megoldások. Pontosan akkorák és olyanok, mint amilyennek lenniük kell. Apám jut eszembe róla, aki szintén mindent megcsinált, és mi nagyon szerettük ezeket a dolgokat, például a kerti padot és asztalt, amire még Ági és Bence is emlékezhetnek.
Mivel a késve érkezés miatt eleve csúszott az idő, igyekeztem hazaindulni. Némi kockázatot bevállalva Balatonkeresztúr után lejöttem a pályáról, gondolva, hogy már megy rendben a forgalom a vasúti átjáróban. Azonban nagyon melléfogtam. Már Balatonszentgyörgy végétől nem messze belefutottam a sor végébe, ami egy darabig araszolgatott, majd teljesen megállt. Az emberek kiszálltak a kocsikból, beszélgető társaságok alakultak, azt gondoltam, mindjárt piknikezni is fognak az út szélén, talán még a grillsütők is előkerülnek. Megeredt azonban az eső, és az emberek idegesek lettek, kisgyerekek nyűglődtek az autóban, néhány nagy és naná, hogy fekete autó megpróbált előre furakodni. A mi sorunk sokáig semmit sem mozdult, és szemből is csak ritkán jött pár autó. Aztán nagy nehezen megmozdult a kocsiáradat, és egy órányi várakozás után elindultam. Persze a nép egy része ez idő alatt már sík ideggé vált, és hajmeresztő előzésekkel próbálták behozni lemaradásukat, miközben a gidres - gödrös, nyomvályús út latyakossá vált az esőtől. Borítékolni lehetett, hogy Egerszegig karambol lesz, de erre csak tényleg a város határában került sor. Két autó az út szélén, egy pedig jó messze kiröppenve jól összetörve bent a szántóföldön - ez a látvány fogadott a város határában. Ott megint volt egy kisebb várakozás, de miután láttam, hogy a ripityára tört kocsiból a sofőr épségben kikászálódik, és épp elegen álldogálnak ott, telefonjaikon valószínűleg a rendőröket hívogatva, folytattam hazafelé az utat.
Most pedig következzen néhány bálványosi kép:
