Ma sikerült egységes benyomást tennem azokra, akikkel találkoztam.
- Hű, de szarul nézel ki! - nagyjából ez volt az első szava mindenkinek, akivel összefutottam. Ez megnyugtatott, mert ennyi ember nem tévedhet, és megerősített abban, amit a tükörben láttam.
A történet még tegnap kezdődött, illetve még korábban, amikor az egyik nagyker cég kitalálta, hogy amelyik cég nem vesz részt a fejtágítóin, az csökkentett árrést kap. Abból az eleve nem túl nagyból. Ki kellett tehát találni, hogy kit delegálunk a mai pesti szeánszra. Kizárásos alapon Kriszti lett az áldozati bárány. Én semmiképpen nem akartam ma menni sehova, hiszen többszöri módosítás után mára datálták a Google pályázat befutóinak nyilvánosságra hozatalát, és úgy gondoltam, hogy ha bármilyen csekély valószínűsége is van a továbbjutásnak, akkor résen kell lenni, és azonnal intézkedni.
Tegnap éjjel viszont még meg kellett alkotni egy halom árajánlatot, melyek abban hasonlítottak egymásra, hogy egyik sem volt egyszerű. El is tökörésztem rajtuk elég sokat, a végére már fájt a fejem, és a szemeim is, ahogy a monitort bámultam. Utána éjjel nagyon rosszul aludtam, vagy inkább nagyon keveset. Forgott a sok marhaság a fejemben, válságkezelő mechanizmusokat gyártottam, gravitációs egyenleteken agyaltam, közben meg szédületes dolgokat álmodtam, mikor sikerült pár percre elaludni. Reggel zúgó fejjel keltem fel, és éreztem, hogy fáj a jobb szemem. Borotválkozás közben még nem tűnt fel, de Nóri már szóvá tette, hogy tiszta vérágas ez a szemem. Nap közben azért, ha alacsony hatékonysággal is, de elintéztem az elintézendőket. Az egyik árajánlatról kapásból kiderült, hogy hiába futkároztam miatta, az illető egyesület nem kapja meg a beígért pénzt. A másik önkormányzat még küzd. A harmadik egy iskola, az igazgatót egyszerűen nem értem el, szóval azt sem tudom, hogy most akkor mi van. A válság lehetetlen szituációkat szül. Meglevő, adott célra megkapott pénzeket nem használhatnak fel a megrendelőink, mert "fentről" elszívják, vagy más célra hasznosítják, általában jogsértő módon.
Közben kiderült, hogy fölösleges volt itthon maradnom, mert a Google elnézést kér, a több, mint 150 000 pályázatot még mindig nem tudták feldolgozni. A napi problémák most aköré a kérdés köré koncentrálódtak, hogy a Budapestről szerdán lehozandó áruk közül mi maradjon fent, mert nem fér be minden az autóba. Bosszantó problematika, mert nekünk minden kedden ki kell fejben tetriszeznünk, hogy befér - e az elhozandó cucc a Berlingóba, ha pedig nem, akkor kivel szúrjunk ki? Általában persze magunkkal. Egyszerű megoldás lenne persze venni egy nagyobb járgányt, dehát a feri azt mondta, most inkább fizessünk adókat és járulékokat, a nagyobb kocsi ráér.
Egész nap fájt a fejem meg égett a szemem, ráadásul bejött még pár plusz kavarás, és kiderült, hogy nagyrészt fölöslegesen aggódtunk, mert egyik kedves ügyfelünk olybá kavart, hogy nem is annyira fontos már másfélszeresen telepakolni az autót.
Mostanra már eljutotam a totálkár állapotáig, mikor már nem bírok sem képernyőt, sem könyvet, sem semmit nézni, fáj a nézés. Ráadásul be kellett szaladnom bevásárolni is, mert kaja már nem volt itthon. A megszokott áruházban két meglepetés ért. Az egyik az árcímkéken: minden brutálisan megdrágult. A másik a látogatottságon: alig ténfergett ember a nagy hodályban, így gyorsan, pénztári várakozás nélkül bevásároltam. A mai napon ez volt az egyetlen pozitív élményem, csak az a baj, hogy ez egy elég gyászos állapot következménye.
A mai újság ismét tele volt megszűnő, embereket elbocsátó zalai cégekkel. Az előbb meg arról értesültem, hogy a Globus budapesti üzeme is bezár. Szomorú dolog, hogy ami jó, az ebben a retkes korszakban nem lehet versenyképes.
Na megyek, próbálom pihentetni a szemem és holnapra úgy ébredni, hogy megfeleljek a kor "kihívásainak". :)
