A válság egyik tuti biztos jele, hogy bevadultak a nagykereskedelmi és képviseleti cégek. A legtöbben - tisztelet a kivételnek - ugyanolyan kapkodó és átgondolatlan intézkedésekkel próbálnak tüzet oltani, mint a kormány. Saját forráshiányukat nem a tartalékaikból kísérlik meg előteremteni, merthogy általában nincs is tartalékuk, hanem megpróbálják a kisker cégekre átterhelni, amennyire csak lehet. Így újabb koloncot akasztanak a nyakunkba, és ettől érdekes módon nem fogunk gyorsabban versenyt futni, mint ahogy ők azt hiszik.
Mi is a gyakorlat? Amikor szorít a cipő, akkor mindig előhozakodnak a különféle márkakereskedői és csomagajánlataikkal. Amik jól hangzanak, de többnyire setét csapdákat rejtenek. Azt mondják, ahhoz, hogy jó kondíciókkal és a versenytársainknál kedvezőbb árakkal tudjuk árulni a termékeiket, be kell vállalnunk az általuk összeállított "márkakereskedői" csomagokat, vagy ki hogy nevezi ezeket a szortimenteket. A filozófia az ő részükről tiszta: ahhoz, hogy egy cég márkakereskedőjeként megjelenjünk, készleten kell tartanunk az ő termékeiknek egy reprezentatív készletét. Igen ám, de ahhoz se kell túl nagy fantázia, hogy rájöjjünk, Bagodon, Budapesten és Manhattanben nem ugyanazok a vásárlói igények, és nem ugynaz a kereskedői háttér sem. Összehasonlításul: pár évvel ezelőtt Magyarország teljes hangszerforgalma akkora volt, mint egyetlen amerikai szakáruházé.
De az igazi csapda még odébb van. Mi körülbelül 70 - 80 nagykerrel vagyunk állandó kapcsolatban, meg jópárral érintőlegesen. Ha ezek közül 15-20 előáll a szortimentes igényével, akkor pillanatok alatt elvertünk 10-20 millió forintot olyan árura, ami őszerintük kell a vevőinknek. Arra ezek után már persze nem lesz tőkénk, hogy azt is beszerezzük, amire valóban szükségük volna.
Így aztán maradunk a különleges képviseleti kondíciók helyett az általános kondícióknál, de azokon meg annyira alacsony az árrés, hogy alig bírjuk kizzadni ferinek a havi adókat és járulékokat belőle. Tehát, ha lenne sok pénzünk, akkor termelhetnénk belőle sok pénzt. Ha nincs sok pénzünk, akkor nem is fogunk értelmes profitot termelni. A 22-es csapdája.
Tavaly év vége felé már kezdtem kicsit derülátóbb lenni, mert végre folyamatosan növekedett a forgalmunk. Aztán valami mindig beletojik a palacsintába. Most ez a válságos játék. Egy biztos. Nagyon óvatos kereskedelempolitikát kell folytatnunk, rettenetesen megfogva minden fillért, odafigyelve minden lehetséges takarékosságra, és az eddigieknél is tudatosabban előrekalkulálnunk minden lépésünk előtt a várható hatásokat.
Aztán dolgozhatunk ismét látástól mikulásig, amíg ki nem purcanunk.
