Az éjszakát folyamatos köhögéssel töltöttem, aztán reggel lazításképpen bekúsztam Egerszegre, ahol a kamaránál volt dolgom. A város úgy nézett ki, mintha szimulálna egy jól megtermett pesti forgalmi dugót. Se haladni, se parkolni nem lehetett. Egy kicsit el is késtem emiatt, de aztán szerencsére elég gyorsan lepörgettük a dolgokat.
A nap további része a cégnél főleg röhögcséléssel telt. Kínunkban már nem nagyon tudtunk mit csinálni, mert annyira abszurd helyzetek sorozatát hozza elő ez a válságosdi, hogy mást nem tudunk tenni, csak hülyegyerekek módjára röhögni az egészen.
Az ős öreg vicc jut eszembe. A vadnyugati kocsmában sokan iszogatnak, amikor benyit a serif.
- Emberek! Nagyon kemény tél lesz idén. Készüljetek! - szól, és elcsendesedik a lármás társaság. Közben egy indián kislisszol az ajtón.
- Dehát serif, honnan tudod? - kéredezi Joe, aki a bárpultnál iszogat.
- Mondják, hogy az indiánok fent a hegyekben úgy vágják a fákat, mint még soha! - válaszol a serif.
Közben Fürge Szarvas is hazaér, és riadóztatja népét:
- Holnapra mindenki megy fát vágni a hegyekbe! Azt mondja a fehér ember, nagyon kemény tél lesz!
Ezzel a viccel nagyjából össze is foglaltuk a válság lényeges elemeit. Hiányos kommunikáció, bizalmatlanság, spekuláció, ostobaság.
Ha korábban milliókat kerestél érdemi munka nélkül, akkor joggal szorongtál ott legbelül, hogy előbb - utóbb ennek vége lesz.
Ha pedig széthajtottad magad a melóban, és a hidegvízre valót is csak alig tudtad megkeresni, akkor is jól érezted, hogy ez nem mehet így örökké.
A téboly abban rejlik, hogy mi itt egy olyan korban élünk, amikor az embernek már minden erőforrás kezében van ahhoz, hogy a globális problémákat megoldja. Éhinség Afrikában? Röhej. Annyi kaját tudnánk termelni, hogy csak na. Járványok, betegségek, rák? 20 éve elfeledhettük volna ezeket. Globális felmelegedés, természeti katasztrófák? Már rég megakadályozhattuk volna a kiváltó okokat. Miközben az emberiség felnőtt korba ért, valamiért még mindig a dedós játékokat játszuk. És durcásan bőgünk, amikor kidurran a lufi. Most persze azok szűkölnek a legjobban, akik eddig haszonélvezői voltak egy aszimmetrikus világnak. A munkatársaimmal azon mulattunk, hogy számunkra ez nem is olyan nagy trauma, mert eddig is nagyon nehezen küszködtünk minden aprócska eredményért, jól ki vagyunk képezve a prés alatti életből. Mi vagyunk azok a megszakadó, adófizető, járulékfizető, jogkövető barmok, akik szépen eltartjuk ezt az országot. Amíg bele nem borítják az egészet a válság - kukába.
Ha ennek a válságnak annyi eredménye lesz, hogy eltűnnek végre a spekulánsok, akik képesek országokat, kontinenseket lelkiismeret nélkül felfordítani, akkor megérte a mostani kínlódás. Hunornak talán már szebb élet jut.
