Bölcs vezérünk, a feri ismét megmondta a frankót. Azt találta ki, hogy legyenek az áruházak polcain legalább 80% - ban magyar élelmiszerek. Amikor először hallottam a hírt, azt hittem, hogy nem jól hallok, de aztán bemondták többször is, és megjelent egy írás az Indexen is a témáról.
No, gondoltam, most aztán a falusi lakosság (engem is beleértve) egyemberként rohan napszemüveget venni, mert ez aztán a parasztvakítás csúcsa. Magam mindig próbálok magyar árut venni, akkor hát miért is akadtam ennyire ki? Két okból is.
Először is amiatt, mert ezt immáron egy oktalan, "eseményutáni", populista megnyilvánulásnak tartom. Magyarország tökéletesen képes lett volna folyamatosan önmagát ellátni friss és első osztályú élelmiszerrel. Azonban a rendszerváltás utáni káoszban egyesek jó bizniszt láttak abban, ami korábban nem nagyon jutott volna eszébe senkinek sem, hogy külföldről kicsit olcsóbban importáljon itthon is bőven megtermeő vagy előállított élelmiszereket. Pláne, ha valami miatt adódott egy kicsit gyengébb termés. Ezzel a nem túlzottan indokolt importtal és az orosz piac elvesztésével a magyar mezőgazdaság kiszolgáltatott, nehéz helyzetbe került. Ráadásul széthullottak a téeszek, ugyanakkor az önállósuló gazdák jó része nem tudott még nagyon versenyképes lenni a fejlettebb és támogatottabb nyugati és déli versenytársakhoz képest. Hirtelen összeomlott tehát a mezőgazdaság, aztán tényleg muszáj volt importból beszerezni tipikusan magyar élelmiszereket. E folyamat mellékágán aztán jól beszivárgott (mit beszivárgott: beözönlött) a külföldi tőke. Látszólag erre alapozva ismét megindult a termelés, de megindult egyben az élelmiszeripar kipurcantása, külföldi kézbe kerülése is. Néhány példa a közvetlen közelünkből: Zalahús, Zalabaromfi, Zalaegerszegi Hűtőház, Nagykanizsai Sörgyár, hogy csak egy párat említsek. Ezek jól működő és elismert termékekkel büszkélkedő cégek voltak. Ezeket, és már sok más céget nem lehet feltámasztani.
A másik gondom azzal van, hogy ugyan, miből is tudhatom meg, hogy hol készült a termék? Jó, a zöldséges polcok címkéire ki van írva, hogy mely országból származik az áru, de azt is tudjuk, hogy ez nem biztosan igaz. A csomagolt termékeken pedig ugyanolyan nehéz felismerni a gyártási helyet, mint a bennük levő ártalmas összetevők felsorolását. Amikor egy élelmiszeres doboz borításán 77 nyelven, mikroszkopikus betűkkel írják ki ezeket az információkat, akkor bennem az tudatosodik, hogy a gyártók nagy nyögve - nyelve eleget tesznek ugyan a tájékozatási kötelezettségüknek, de fejlett technológiákkal hangyaszem méretű betűkkel írják ki a tudnivalókat, azt is leginkább piros alapon lila betűkkel. Így aztán legfeljebb az otthoni, erre a célra beszerzett konyhai mikroszkóp alatt fog kiderülni, hogy a gumicsoki mennyi "E981" - et tartalmaz, illetve Ceske Budejovicében vagy El Salvadorban készült.
Mondhatjuk persze, hogy elég megnézni a vonalkód első 3 számjegyét, az "599" egyértelműen a magyar származásra utal. Egyértelműen? Azért, mert egy 100% - ban indiai tulajdonú üzemben készült Kiskunlacházán? Vagy azért, mert egy kényszerűségből Szlovéniába kitelepült magyar vállalkozó ilyent nyomtat a termékére? Vagy azért, mert a lengyel sertésből veszprém megyei üzemben készül a húsárú? Vagy azért, mert egy jónevű, patinás magyar céget szétrobbantottak, aztán a cseh tulajdonos csak a nevet és a vonalkódot hagyta meg? Az is lehet, hogy egy angol vonalkód színtiszta magyar kaját rejt, mint ahogy az Egerszegen gyártott számítógép alaplapok és mobiltelefonok is hol svéd, hol kínai, hol mittudoménmilyen vonalkód alatt lépnek ki a piacra.
A multi áruházak tehát nyugodtan azt tudják mondani, hogy igen, ők messzemenően betartják a miniszterelnök ajánlását. Ők igenis támogatják a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Nincs az a hatóság, amelyik meggyőződne az ellenkezőjéről.
Pedig nekem, meg annak a pár hozzám hasonló idiótának, akik még minden szelíd és durva figyelmeztetés dacára itt, Magyarországon szeretnénk boldogulni, sokat jelentene egy ismét működő, erős magyar gazdaság, aminek - akárki akármit is mond - erős váza lehetne a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Saját erőforrásainkból, természeti adottságaink segítségével, még egyelőre meglevő szaktudással lehetne itt ismét nagyot alkotni. A magyar ember sohasem volt rest dolgozni, pláne, ha látta erőfeszítései értelmét.
Volna tehát értelme a protekcionizmusnak, de a felszín kapargatása nem sok sikerrel kecsegtet. Engem bevallom, kicsit sem idegesítene, ha azzal vádolna bennünket az EU, vagy bármely más szervezet, hogy a szuper jó minőségű és kedvező árú magyar almával, borral, gabonával, hússal, baromfival, zöldséggel, konzervvel, egyebekkel rongáljuk a piacukat. Ők már megkapták felemelkedésre az esélyt korábban. Most rajtunk lenne a sor. Hogy kénytelenek vagyunk megfeleni a szabad tőkeáramlást és a nyitott piacokat biztosító nemzetközi szerződéseknek? Valahogyan tudatosítani kéne az Illetékes Elvtársakban, hogy ez így nem működőképes. Mert aztán a magyarok kihalnak meg elvándorolnak, aztán nem lesz kin számonkérni az értelmetlen szerződéseket. Vagy pont ez lenne a cél?
