Bár lelkiismeretesen szedegettem a gyógyszereket, ezzel csak annyit sikerült elérnem, hogy a hetet valahogyan át tudtam vészelni a meló mellett. Szombatra azonban teljesen lepusztultam, és egyetlen vágyam volt, hogy kicsi nyugalomban lehessen részem. Ezért, mikor Gyuri pedzegette, hogy el kéne menni Őriszentpéterre Presser koncertre, mondtam neki, hogy menjen, ha akar, de én totálkáros vagyok. Persze azért bökte a bögyömet a dolog, mert hallottam már párszor élőben, és mindig nagyot alakított. Nem beszélve az egykori LGT bulikról, amik megismételhetetlen élményt jelentettek. Bátyámmal meg a haverokkal ki nem hagytuk volna ezeket!

No, szombaton dél után nem sokkal Nórival becsuktuk a bótot, megbeszéltük még az aktuális dolgokat, merthogy Nóri is megkezdi évi rendes szabadságát, egy darabig tehát nélküle fogok kínlódni itt a pénzügyekkel, utalásokkal. Viszont hétfőtől jön Kriszti, remélem kipihenten és fitten.

Aztán épp az ebédet lapátoltam magamba, mikor megcsörrent a telefon. Őriszentpéterről hívott Péter, a Hétrétország lelke és fő szervezője, hogy bajban vannak. Szervezési problémák miatt nincs biztosítva Pressernek a fellépéshez a megfelelő digitális zongora. Megnyugtattam, hogy valami megoldást biztosan ki tudunk találni. Felhívtam Gyurit. A digi zongorát egyedül (pláne ebben a betegségtől meggyengült állapotomban) nem igazán tudnám egyedül mozgatni, Gyurival viszont rutinosan szoktuk az ilyen dolgokat ketten leszervezni. Ő azonban késő estig egy betonkeverő mellé szegődött, egy ismerősének segített betonozni. A hangszert viszont elég korán el kellett vinni, hogy legyen idő a beállásra. Telefonálgatni kezdtem tehát, de minden haver, ismerős el volt foglalva, csak egyik barátom ért rá annyira, hogy felugrott a boltba, segített bedobozolni a zongorát és lecipelni a kocsihoz. Kénytelen voltam tehát magam menni. Ekkor még dög meleg volt, és még csak 6 óra, de már szállingózott a nép. Presser azonnal kézbe vette a hangszert, a technikus srácokkal igyekeztünk a legapróbb részletekig mindent belőni. Közben jöttek mindenféle forgató stábok, ők is elfoglalták állásaikat és kialakult a fények beállításának és vezérlésének a sémája is. Aki volt már ilyen helyszínen, az tudja, hogy jó nagy kavalkád van a beállás során. A technikus stáb és a helyi rendezők azonban teljesen a helyzet magaslatán voltak, annak ellenére, hogy ilyenkor látástól mikulásig dolgoznak heteken át. Igyekeztem magam hasznossá tenni, ha már ott voltam. Mivel a rendszer nagy része tőlünk származott, nem okozott különösebb gondot az eligazodás. Ezzel a csapattal amúgy is nagyon szoros munkakapcsolatban vagyunk, nem kell tehát sokat magyarázkodni.

Negyed nyolc körül elkészült a beállás, és kezdték beengedni a közönséget. A tömeg nőttön nőtt, én a keverőt őriztem addig, amíg a fiúk szaladtak még egy utolsó kört. A rengeteg ember azonban körbezárta a keverőállást, így a technikusok célszerűbbnek látták, ha a helyet oldalról határoló kb. 2,5 m magas falhoz létrát támasztanak, és azon át közelítik meg a főhadiszállást. Na meg futkorásznak a létrán föl - le, hiszen kezdés előtt törvényszerű, hogy még legalább tízszer ki kell szaladni a színpadig. Ez a létrás megoldás elég muris volt, pláne, hogy a kint rekedt nép vérszemet kapott, és ezen keresztül akarták megrohamozni a "várat", szóval volt egy kis Egri Csillagok - feeling az egészben. Laci, a technikus srác pedig igyekezett csillapítani az ostromlókat, miközben a keverőre meg az effektekre figyelt. Egy alkalommal valki odalentről még a létrát is elkommunizálta, hogy egy sebezhetőbbnek tűnő ponton próbálkozzon. Megértük visszaszerezni :)

A koncert ragyogóan sikerült. Presser a szokásához híven az első perctől kezdve elvarázsolta a közönséget. Azt hiszem, korábban már írtam, hogy ebben a zenei elektronikai üzletben számomra az volt az egyik legvonzóbb dolog, hogy az embernek rálátása lehet arra a folyamatra, ahogyan egy koncerten, egy stúdióban megszületnek a csodák. A "művészet" szó értelme mára annyira átalakult, én már nem nagyon keresem a produkciókban ezt. Azonban amikor egy ilyen ember, mint Presser Pici odaül a zongorához, akkor a pár száz jelenlevő ember részese lesz a csodának. Elmondani ezt értelmetlen, akik ott voltunk, láttuk, tudtuk, hallottuk, éreztük.

A koncert mindenféle technikai zűr nélkül szépen lement. Mi ennek is nagyon örültünk, hiszen a leggondosabb előkészítés és beállítás ellenére is mindig ott ólálkodik a színpad körül a Technika Ördöge, bármikor lehet kisebb - nagyobb gond. A koncertet követően körülvették Pressert az autogrammra, kézfogásra, fotóra ácsingózó népek, de volt rá gondja, hogy megköszönje a segítséget. Sőt, mikor én már a kocsik közül próbáltam kiszlalomozni, megállított, és még adott egy ajándék DVD - t, amit persze nagy örömmel elfogadtam. Azt hiszem, ez is az igazán nagy művészek jellemzője. Közvetlenek, emberiek. Azok között a művészek között, akiket igazán tisztelek, egyik sincs "elszállva". Némelyik kisebb sztárocskáról ez már nem mondható el.

Hazafelé olyan szerencsém volt, hogy egy kocsi mögött majdnem Lövőig el tudtam sompolyogni, így az éjszakai autókázás is kicsit egyszerűbb volt.